Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britanniában

Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britannia egyes országrészeiben a koronavírus-járvány megfékezése végett. Az intézkedésekkel szemben ugyanakkor erősödik a politikai és a társadalmi ellenállás is.

Újabb regionális korlátozások lépnek életbe Nagy-Britanniában

A legszigorúbb korlátozó intézkedések Walesben válnak hatályossá vasárnap estétől. A szigorítások a 3,1 milliós walesi lakosság felét érintik. A helyi kormányzat rendelete alapján nyolc dél-walesi megyében, köztük a két legnagyobb megyei rangú városban, Swansea-ben és Cardiffban - a walesi fővárosban - a nem egy háztartásban élők nem találkozhatnak zárt térben, így egymás lakásaiban sem, és nem tölthetik együtt az éjszakát. Ez ismerősökre és családtagokra egyaránt vonatkozik.
   
A nyolc megyét és a két nagyvárost az ott élők - néhány kivételes indoktól eltekintve - vasárnap estétől nem is hagyhatják el, illetve máshonnan ezekre a területekre nem lehet belépni.
   
A kivételek közé tartozik, ha valakinek csak máshol hozzáférhető sürgős orvosi ellátásra van szüksége, ha valaki az érintett területeken kívüli iskolába jár, vagy a lezárt térségen kívül van a munkahelye és otthonról nem tudja ellátni munkáját.
   
Az érintett walesi térségekben a pubok 22 óra után nem szolgálhatnak fel alkoholt, és 22:20 órakor be kell zárniuk. Hasonló intézkedések Angliában és Skóciában is életbe léptek az elmúlt napokban: ebben a két országrészben 22 órakor minden vendéglátóhelynek be kell zárnia, bár a házhozszállításra rendelt ételek továbbra is kiszállíthatók.
   
A legutóbbi adatok szerint a korlátozásoktól érintett walesi térségekben 38 és 152 között van a százezer lakosonkénti koronavírus-fertőzöttek száma. A Nagy-Britanniában honos gyakorlat alapján a hatóságok ott rendelnek el helyi korlátozásokat, ahol százezer lakosra számolva húsz főnél többen fertőződnek meg.
   
Angliában és Skóciában számos egyetemen találtak koronavírus-fertőzöttségi gócokat, és emiatt vasárnap már háromezer egyetemi hallgató nem hagyhatta el kollégiumi lakhelyét.
   
A legtöbben a manchesteri Metropolitan egyetemen vonultak hatóságilag elrendelt karanténba: itt 1700 hallgatónak kell két hetet elkülönítésben töltenie, miután 127 diák koronavírustesztje pozitív lett.
   
Az angliai egyetemi hallgatói szövetség vasárnapi nyilatkozata szerint a hatóságok előzetes jelzés nélkül rendelték el a zárlatokat, így több ezer diákot gyakorlatilag "csapdába csaltak", miután a kormány előzőleg arra biztatta a hallgatókat, hogy térjenek vissza egyetemeikre.
   
Szombat este a londoni Trafalgar téren több ezren tüntettek a koronavírus-járvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések ellen. A tiltakozók többször összetűztek a rendőrökkel, akik megpróbáltak érvényt szerezni a távolságtartási előírásoknak.
   
A dulakodásokban a Scotland Yard vasárnapi ismertetése szerint 11 rendőr és hat tüntető megsérült, 16 embert őrizetbe vettek. Sajtóbeszámolók szerint a brit kormány saját politikai hátországában is egyre nagyobb az ellenállás a korlátozások bevezetésének módja ellen. Egybehangzó lapértesülések szerint a kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójában lázadáshoz közeli a helyzet amiatt, hogy Boris Johnson miniszterelnök kormánya nem konzultál a parlamenttel a szabadságjogokat korlátozó intézkedések életbe léptetése előtt.
   
A konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai testülete, az 1922 Bizottság indítványt terjesztett be annak érdekében, hogy a kormány kötelezően bocsássa előzetes parlamenti vitára és szavazásra a korlátozási intézkedések terveit.
  
A The Observer című baloldali vasárnapi brit lap megbízásából elvégzett legújabb országos felmérés a Konzervatív Párt népszerűségének komoly visszaesését mutatja.
   
Az Opinium közvéleménykutató cég vizsgálata szerint a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt 42 százalékos támogatottsággal az élre került, a konzervatívokra jelenleg a választók 39 százaléka voksolna.
   
A Munkáspárt először vezeti a népszerűségi mezőnyt azóta, hogy Theresa May előző miniszterelnök tavaly nyáron távozott és Boris Johnson vette át a kormányfői tisztséget.
   
A felmérés szerint Johnson kormányának járványkezelési tevékenységét a választók 30 százaléka támogatja; az elégedettek aránya márciusban még 65 százalék volt.

Hozzászólások

Kissé lassult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában

Kissé lassult a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, keddre kevesebb mint hétezer új beteget azonosítottak, az egy nap alatt elhunytak száma viszont ismét meghaladta a százat, az aktív betegeké pedig a kétszázezret.
2020. 10. 27. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A zárlat feloldásának újabb lépéséről döntöttek Izraelben

A szeptember közepén bevezetett országos zárlat feloldásának újabb lépéséről döntött Izraelben a koronavírus-járvány elleni védekezéssel foglalkozó kormánykabinet - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
2020. 10. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ország nagy részén javult a levegőminőség

Az ország nagy részén javult a levegőminőség, már csak egy település kapott kifogásolt minősítést a magas szállópor-tartalom miatt.
2020. 10. 27. 10:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Többnyire korrigáltak nyitáskor az európai tőzsdék

Vegyesen kezdtek, többségében indexemelkedéssel korrigálták a keddi nyitáskor az előző napi nagy árfolyamcsökkenést az európai értékpapírpiacok.
2020. 10. 27. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Olasz vendéglátósok tiltakoznak a korlátozások ellen

Az olasz vendéglátósok az utcára vonultak a legutóbbi korlátozások ellen. Nápolyban a polgármester is a kora esti zárás miatt tüntető étteremtulajdonosokkal együtt menetelt, miközben Milánóban az utcákra kitett üres asztalokkal tiltakoztak a hétfőn életbe léptetett szigorításokkal szemben.
2020. 10. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavonják a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletet!

Visszavonják a budapesti maszkhasználatról szóló rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, mert az kormányrendeletbe ütközik, amely magasabb szintű jogszabálynak számít - tudatta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
2020. 10. 27. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb vizsgálat lesz egy budapesti idősotthonban

Vizsgálatot rendelt el a fővárosi önkormányzat a Baross utcai idősek otthona Csokonai utcai telephelyén, mert az elvégzett koronavírustesztek magas arányú fertőzöttséget mutattak. Az intézmény vezetőjét a vizsgálat lezárásig felfüggesztették - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 27. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország kifizeti a kórházak gyógyszeradósságának egy részét

A költségvetés módosítása után a horvát állam 1,8 milliárd kuna (86,7 milliárd forint) értékben kifizeti a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - jelentette be hétfőn Zdravko Maric pénzügyminiszter.
2020. 10. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A szomszédos országokban sem lassul a járvány

A szomszédos országokban sem lassul a koronavírus-járvány - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
2020. 10. 27. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősebb lehet a második hullám Franciaországban

Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány brutális második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.
2020. 10. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést a tőzsdéik

Nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok a fertőzöttek növekvő száma és a szigorodó korlátozásokkal párhuzamosan romló gazdasági kilátások miatt.
2020. 10. 26. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az őszi szünet alatt már zajlanak az iskolákban a fertőtlenítő nagytakarítások

Az őszi szünet alatt már zajlanak az iskolákban a fertőtlenítő nagytakarítások - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.
2020. 10. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassú felépülsére számít a Bundesbank

A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt a gazdaság korábban reméltnél lassúbb felépülésére számít a német szövetségi jegybank, a Bundesbank hétfőn publikált havi rendszeres jelentésében.
2020. 10. 26. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint drámai a járványhelyzet

Drámai gyorsasággal terjed az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) Németországban, és a járvány feltartóztatására tett intézkedések nem elégségesek - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetőségi ülésén a Bild című lap beszámolója szerint.
2020. 10. 26. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínában gyártott autókat exportál a Tesla Európába

Kínában gyártott, Model 3 típusú személyautói közül hétezret Európába exportál a Tesla - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kaliforniai székhelyű amerikai vállalat hétfői közlésére hivatkozva.
2020. 10. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában még gyorsulhat a fertőzés terjedése

Ukrajnában várhatóan még tovább gyorsul a koronavírus-fertőzés terjedése, de ez nem függ össze a vasárnap megtartott helyhatósági választásokkal - jelentette ki hétfőn Ihor Kuzin, az ukrán közegészségügyi központ vezérigazgatója az RBK-Ukrajina hírportálnak.
2020. 10. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen romlott a német üzleti hangulat

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben romlott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe októberben az előző havihoz képest.
2020. 10. 26. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly mínuszban indultak a tőzsdék

Komoly gyengüléssel kezdték a kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok hétfőn.
2020. 10. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyit kereskedünk a lengyelekkel? Ábrán mutatjuk!

A magyar-lengyel kereskedelmi forgalom alakulása (2001-2019); behozatal; kivitel; milliárd forint
2020. 10. 26. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Napokon belül megalakul az új szerb kormány

Huszonegy minisztériuma lesz az új szerb kormánynak, a tárcák nagy többségét pedig a Szerb Haladó Párt (SNS) egy-egy politikusa fogja vezetni - jelentette be vasárnap Belgrádban a kormányalakítással megbízott Ana Brnabic, aki 2017 óta vezeti a belgrádi kormányt.
2020. 10. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: