Újabb számlagyárat leplezett le a VP

Újabb számlagyárat leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VP); a bűnözői csoport mintegy 7,2 milliárd forint értékű fiktív számla kibocsátásával, éveken keresztül, összesen 1,6 milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

Fröhlich Zsolt, a VP Központi Bűnüldözési Parancsnokságának (KBP) parancsnokhelyettese a szervezet keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a vámhatóság még vizsgálja, hogy a hamis bizonylatokat felhasználták-e más bűncselekmény, például állami támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében.

 

A VP KBP a napokban összehangolt akció keretében nyolc helyszínen tartott házkutatást budapesti, valamint Pest megyei és Heves megyei székhelyű gazdasági társaságoknál, illetve tisztviselőik lakóhelyén - ismertette Sipos Jenő szóvivő. A nyomozás adatai szerint az egyetlen személy irányítása alatt álló, budapesti székhelyű gazdasági társaságok 2006-2009. között nem folytattak valós gazdasági tevékenységet, hanem fiktív számlákat állítottak ki megrendelésre, jutalék fejében.

 

Az ily módon beszerzett számlákat a közel 40, többségében építőipari tevékenységet folytató társaság könyvelésébe beállította, és a vevőire áthárított áfa meg nem fizetése érdekében valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtott be. Az ügyben a nyomozó hatóság hat magyar állampolgárt gyanúsítottként hallgatott ki különösen nagy mértékű adócsalás bűntette megalapozott gyanújával, közülük hármat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - mondta a szóvivő. Valamennyi elkövetőt sikerült elfogni.

 

Fröhlich Zsolt hozzátette: az 1,6 milliárd forintos adóhiányt három cég 2006-2008. közötti könyvelésének vizsgálata alapján állapították meg. Az adóhatóság bevonásával azonban valamennyi, a számlagyártásban érdekelt cég könyvelését megvizsgálják, így a számok még változhatnak. Az eddig feltárt adóhiányból 900 millió forint egy cégnél keletkezett; a 900 milliós csalással a cég kasszájából 4 milliárd forintot lehetett kivenni.

 

A számlaforgalomból a parancsnok-helyettes szerint egyébként nem látszott, hogy mekkora ügyről van szó; döntően készpénzes számlák voltak, 1-2 százalékos jutalékok fejében - mondta. A parancsnokhelyettes elmondta: a mostani nem a legnagyobb felszámolt számlagyár. A bűnözői csoport most 560-570 számlát állított ki, korábban pedig már 20 ezer számlásat is sikerült felszámolni, a számlák bruttó értéke a mostani 7,2 milliárddal szemben elérte a 32 milliárd forintot. A VP által felderített ügyek több mint 90 százaléka vádemeléssel fejeződik be.

 

A szervezet a károk megtérülése érdekében jelentős biztosítási intézkedéseket tesz - hangsúlyozta Fröhlich Zsolt. Elmondta: tavaly 20 milliárd forint - 16 százalék - volt a megtérülés, az idén ennél kevesebb. A parancsnokhelyettes szerint a lefoglalt áruk, eszközök tárolása költséges, értékesítése lassú, s az eltitkolt vagyon nem feltétlenül Magyarországon található, így feltárása nehéz és hosszadalmas, s nem mindig eredményes. A parancsnokhelyettes a sikeresen lezárt ügyek közül kiemelte azt a nemrég befejeződött 238 millió forint elkövetési értékű bűncselekményt, amelynek során alapvetően távol-keleti árukat forgalmaztak úgy, hogy az áfát "elfelejtették" befizetni; az elvont adót ez esetben száz százalékban készpénzben biztosítani tudták.

 

Egy számítógép- és számítógép-alkatrész forgalmazó Heves megyei cég kapcsán 3,923 milliárd forint értékű csalás és 214 millió forint értékű adócsalás miatt nyomozott a VP; ebben az ügyben is vádemelési javaslattal élt (12 személy érintett), az ügyészség a vádiratot már be is nyújtotta. Egy másik esetben ugyanazon kötőgépeket szállították országról országra, az áfát mindig visszaigényelték, illetve nem fizették meg. Az elkövetési érték itt 1,7 milliárd forint volt, a kár megtérülése érdekében jelentős értékű zárolásra került sor, a gyanúsítottak száma 13.


Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás: