Újabb változás a lakáshiteleknél – erre készülhet az, aki kölcsönt venne fel

A Bank360 a megfigyelt pénzintézetek hiteltermékeinél február elején is komoly változásokat tapasztalt. A szakportál szerint a biztonságos, hosszú kamatperiódusú hitelek a legtöbb banknál továbbra is igen kedvező kamatozással érhetők el annak ellenére, hogy több intézménynél is tapasztalhattunk néhány százalékpontos emelést.

Újabb változás a lakáshiteleknél – erre készülhet az, aki kölcsönt venne fel

A Bank360 friss lakáshitel áttekintése szerint változás az alábbi változásokra érdemes figyelniük a hitelfelvétel előtt álló ügyfeleknek:

Erste Bank: 5 éves kamatperiódusnál 4,99 millió forintig egységesen 5,59 százalék a kamat, 5 millió forint feletti hitelösszegekre azonban 0,12 százalékponttal alacsonyabb kamattal számolhatunk. 10 éves kamatperiódusnál hitelösszegtől függetlenül 6,14 százalék lett a kamat. Fix15 elnevezésű hitelénél 7,05 százalék helyett már 6,85 százalékkal számol a bank. A hitelre kamatkedvezményi is kaphatunk, minél nagyobb összeget veszünk fel, annál nagyobb mértékben, de maximum 1,6 százalék.

Gránit Bank: a három hónapos referenciakamaton módosított lefelé a bank: 0,19 százalékról 0,13 százalékra.

OTP Bank: 0,13 százalékról 0,15 százalékra emelkedett a három hónapos referenciakamat.

UniCredit Bank:

  • a 12 havi BUBOR referenciakamat 0,49 százalékról 0,5-re emelkedett,
  • az 5 éves kamatperiódusú hitel kamata 5,24-ről 5,49 százalékra emelkedett,
  • a 10 éves 5,49-ről 5,55-re emelkedett.

A pénzintézet szabad felhasználású hiteleinél is van változás: 5 éves kamatperiódusnál a kamat 6,24 százalékról 6,49 százalékra emelkedett, míg 10 évesnél 6,49 százalékról 6,55 százalékra emelkedett. A Stabil Kamat hitel esetén az alábbi módokon változtatott a bank:

  • 6-8 éves kamatperiódus választása esetén 4,65-ről 5 százalékra,
  • 9-10 éves kamatperiódusnál 4,9 százalékról 5,4 százalékra,
  • 11-13 éves kamatperiódus választása esetén 5,5 százalékról 5,85 százalékra,
  • 14 – 15 éves kamatperiódusnál 6,1 százalékról 6,65 százalékra,
  • 16 – 18 éves kamatperiódusok esetén pedig 6,55 százalékról 6,9 százalékra emelkedtek a kamatok.

Raiffeisen Bank: a munkabér jóváírás utáni kamatkedvezményt 0,05 százalékkal, 0,1 százalékkal pedig a magas hitelösszeg utáni kedvezményt növelte.

CIB Bank: 0,49 százalékról 0,5 százalékra emelkedett a 12 havi referenciakamat. Csökkent viszont a CIB5 szabad felhasználású hitelének kamata 6,81 százalékról 6,48 százalékra, míg a CIB10 szabad felhasználású kölcsön kamata 7,67 százalékról 7,25 százalékra csökkent. Mindemellett az elérhető kamatkedvezményein is csökkentett a bank.

MKB Bank: emelkedett az 5 éves kamatperiódusú hitel kamatfelára 5,38 százalékról 5,45 százalékra. 10 éves kamatperiódusnál a jövedelemhez köthető kamatkedvezményes kamatok csökkentek: 4,88 százalékról 4,79 százalékra (300 000 forintos nettó igazolt jövedelemtől) és 4,73-ról 4,53 százalékra (450 000 forintos igazolt havi nettó jövedelemtől). Csökkentek a hitelkiváltás céljával felvehető hitelek kamatai is, itt 0,2-0,5 százalék közötti esés volt.

K&H Bank: 3 hónapos referenciakamat 0,13-ról 0,15 százalékra, míg a 12 hónapos 0,49 százalékról 0,5 százalékra emelkedett.

Budapest Bank: a 10 éves MFL hitelénél csökkentett 6,52 százalékról 6,29 százalékra.

Sberbank: szintén a 12 hónapos referenciakamat emelkedett 0,49 százalékról 0,5 százalékra.

A többség ma már a biztonságos hiteleket keresi

Ahogy az a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb statisztikáiból kiderült, tavaly már elenyésző volt a rövid kamatperiódussal felvett hitelek aránya, azaz inkább a kiszámítható, legalább 5 évre fixált kamatokat keresi a lakosság. A Bank360 szakértői az idei évben is erős, kétszámjegyű növekedésre számítanak a lakáshitel-piacon.

BUBOR referencia kamat értékek

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 10. 26. 16:30
Megosztás:

Újratervezés a beszerzésben

A járvány hatására felértékelődött az előrejelzések szerepe, a rugalmasság és az „out of the box” gondolkodás, ezért minden eddiginél többet adott a résztvevőknek a Beszerzői Bár 3.0. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményen a telekommunikációtól kezdve a bankszektoron át az autógyártásig több mint 40 iparág beszerzési vezetője képviseltette magát. A beszerzes.hu által szervezett rendezvény a szakma egyik legjelentősebb eseménye, amely során száz beszerzési vezető oszthatta meg a tapasztalatait és tudását a szakmabeliekkel.
2021. 10. 26. 16:00
Megosztás:

Már öt társaság fogyasztóbarát otthonbiztosítása köthető meg az MNB összehasonlító oldaláról

Már öt biztosítótársaság fogyasztóbarát otthonbiztosításának megkötése indítható online az MNB összehasonlító oldaláról, ahol a kalkulátorral a piacon lévő valamennyi minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (mfo) termék összevethető - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-vel kedden.
2021. 10. 26. 15:30
Megosztás:

Csökkenti az energiahivatal a piaci erőfölényt a szabályozási energiapiacon

A piaci kondíciók változásával nem indokolható, túlzott áremelkedést tapasztalt a kiegyenlítő szabályozási energia piacán februártól a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH); a hatóság maximált árakkal csökkenti a piaci erőfölényt.
2021. 10. 26. 15:00
Megosztás:

Több ezer tonna szemetet gyűjtöttek össze a TeSzedd! akcióban

A kilencedik alkalommal megrendezett TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióban idén is több ezer tonna hulladéktól szabadították meg környezetüket az önkéntesek a múlt héten - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden.
2021. 10. 26. 14:30
Megosztás:

tavaszra állhat helyre a magyarországi idegenforgalom

Vidéken továbbra is rendkívül erős a belföldi turizmus, a fővárosi idegenforgalom a kiemelkedő minőségű új szállodáknak és az ebből adódó növekvő átlagáraknak köszönhetően elsőként állhat a talpra régión belül - derül ki a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó kutatásaiból. Laurent Lassier, a CBRE szakértője szerint a nemzetközi vakcinaútlevél bevezetésével a jövő év tavaszára az idegenforgalom elérheti a pandémia előtti értékeket is.
2021. 10. 26. 14:00
Megosztás:

Az Emirates bővíti budapesti ügyfélszolgálati központját

Az Emirates az utazási enyhítésekkel párhuzamosan fokozatosan újraindítja járatait, így a következő hat hónapban világszerte 3,000 légiutas-kísérőt és 500 reptéri alkalmazottat toboroz dubaji központjába. Emellett a légitársaság bővíti budapesti ügyfélkapcsolati központját is, ahová 30 új munkatársat várnak.
2021. 10. 26. 13:30
Megosztás:

A magyar vállalatok nemzetközi utalásainak legnépszerűbb célállomása Kína

Az elmúlt év adatait figyelembe véve a Payment Tracker, utalási nyomkövető rendszerét használva az iBanFirst kiadott egy összefoglaló elemzést, amelyből kiderül, hogy a SEPA zónán kívül, hova, milyen devizát használva szoktak utalni a vállalatok. Az elemzés rámutat, hogy a nemzetközi (SWIFT) utalások 26 %-a kevesebb, mint 2 óra alatt érik el a kedvezményezett bankját. De ez az arány növelhető lenne, ha figyelembe vesszük a tanulmányban található konkrét ajánlásokat, hogy hova, mikor érdemes tranzakciót indítani.
2021. 10. 26. 13:00
Megosztás:

Egyelőre alacsony kamatokat raknak a fa alá a bankok

Az idei évben a családok „normális” karácsonyt terveznek, a várakozások szerint komoly mértékben megugrik majd a kiskereskedelmi forgalom. A karácsony hosszú idő után csúcsokat hozhat a személyi hitel piacon is. A kihelyezési verseny miatt a szezonra alacsony kamatokkal fordultak a bankok, a money.hu szakértőinek gyűjtése alapján még bőven találni 7 százalék alatti ajánlattal futó akciókat a piacon, ráadásul ezek ma már egy átlagfizetéssel is elérhetőek.
2021. 10. 26. 12:30
Megosztás:

A gazdálkodók négyötöde tervez három éven belül precíziós technológiai fejlesztést

Mind a gazdálkodás jövedelmezőségének javítása, mind a környezetvédelmi és klímapolitikai célok elérésének érdekében kulcsfontosságú a korszerű digitális technológiák minél szélesebb körű alkalmazása a hazai agráriumban. Az Agroinform.hu gazdálkodók körében elvégzett felmérése szerint a gazdálkodók 80 százaléka tervezi precíziós technológia használatának bővítését a gazdaságában, e gazdálkodók több mint fele ehhez tervezi pályázati támogatások igénybe vételét is.
2021. 10. 26. 12:00
Megosztás:

Több településen megnőtt a légszennyezettség

Több településen megnőtt a légszennyezettség a szálló por miatt.
2021. 10. 26. 11:30
Megosztás:

Google Pay az Ersténél: mobilfizetés mindenkinek

Mától az Erste Bank kártyáival is elérhető a Google Pay. Az ügyfelek egyszerűen és gyorsan használhatják érintéses fizetésre képes androidos telefonjukat ilyen tranzakciókra mindkét nagy társaság (Mastercard vagy Visa) kártyáival. Az Erste a mobilfizetési megoldásokat Magyarországon elérhetővé teszi az üzleti kártyái esetében is. A bank szerint óriási ugrás várható a mobilfizetésekben a jövőben.
2021. 10. 26. 11:00
Megosztás:

Hogyan befolyásolja a játékipar a magyar gazdaságot?

A gazdasági aspektusai a játékiparnak és az e-sport világnak Magyarországon. Érdekes és hasznos információk, tények a hazai környezetről.
2021. 10. 26. 10:30
Megosztás:

Ingatlanadó jöhet Kínában, hogy lehűtsék a drágulást

Kína közel lehet ahhoz, hogy megadóztassa az ingatlantulajdonosokat. Xi Jinping politikájában egyre jobban a közös jólétet hangsúlyozza, ami azt jelenti, hogy szabályozni szeretné a nagyon magas egyéni bevételeket, amire jó megoldás lehet az ingatlantulajdonosok megadóztatása - olvashatjuk az ERSTE mai anyagában.
2021. 10. 26. 10:30
Megosztás:

Romlott a német exportőrök körében az üzleti hangulat

Októberben nagyot romlott a német exportőrök üzleti hangulatindexe a beszállítói láncban kialakult fennakadások miatt a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérése alapján.
2021. 10. 26. 10:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 10. 26. 09:30
Megosztás:

2022. áprilisában elkészül a világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzemének újabb gyáregysége Magyarországon

Mérföldkőhöz érkezett a higiéniai papírtermékek piacán vezető magyar tulajdonú gyártó, a Vajda-Papír Kft. dunaföldvári gyárbővítő beruházása, elkészült az alappapírgyártó-csarnok, az alappapír-raktár és a cellulóz tárolási- és előkészítési területek is. A fejlesztés a terveknek megfelelően halad, így várhatóan 2022 áprilisára készül el a 16 milliárd forintból fejlesztett újabb üzemegység és ekkor elindulhat a próbaüzem is - ismertette Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.
2021. 10. 26. 09:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig mozdult a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, az eurót a hétfő esti 365,59 forint után kedd reggel nyolc órakor 365,66 forinton jegyezték.
2021. 10. 26. 08:30
Megosztás:

A Kometa nem csökkenti a sertéshús jelenlegi felvásárlási alapárát

A Kometa 99 Zrt. a piaci ár további mérséklődése esetén sem csökkenti a jelenlegi 1,2 euró alá a sertés kilónkénti felvásárlási alapárát, hogy segítse a nehéz helyzetbe került sertéságazatot - tájékoztatta a társaság hétfőn az MTI-t.
2021. 10. 26. 08:00
Megosztás:

A BCG-oltás nem biztosít hosszú távú védettséget a vírus ellen

Nem biztosít hosszú távú védettséget a Covid-19 vagy a betegség súlyos formái ellen a BCG-oltás - derítették ki quebeci kutatók, akik az elsők között vizsgálták a vakcina hosszú távú hatását a kanadai szövetségi állam oltási regiszterét felhasználva.
2021. 10. 26. 07:30
Megosztás: