Újra nőhet a feszültség az amerikai ingatlanpiacon

A tavaly év végi stabilizálódást követően 2010 elején ismét növekedésnek indult a késedelmesen törlesztő lakáshitelesek aránya az Egyesült Államokban. (MTI)

Az Equifax hitelinformációs cég kedden közölt felmérése szerint a 30 napnál hosszabb törlesztési késésben lévő lakáshitelesek aránya januárban elérte a ingatlan alapú hitellel rendelkező lakossági ügyfelek 8 százalékát, ami a tavaly decemberihez képest 4,4 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 21 százalékos növekedés.

 

"Ez nem kis emelkedés" - mondta Dann Adams, az Equifax elemzője. "A tavaly év végi adatok sokat ígérőek voltak, most viszont megint nem tudni, hogyan folytatódik ez a történet" - tette hozzá. A késedelmesen törlesztő lakáshitelesek tábora az elemző szerint főként a magas, 9,7 százalékos munkanélküliség miatt bővül.

 

Az úgynevezett nem teljesítő hitelek (NPL), vagyis a 90 napnál hosszabb törlesztési késésben lévő hitelek aránya is emelkedik, így aztán tovább nő a kényszerárverezésre bocsátott ingatlanok száma. A kényszerárverezés, a súlyos válságból éppen hogy csak kilábalni kezdett amerikai ingatlanpiac legnagyobb problémája.

 

A piac ugyan némileg stabilizálódott az utóbbi hónapokban, de csak az állami támogatási programok révén, és a kényszerárverések tovább húzhatják lefelé az árakat. Elemzők azzal számolnak, hogy csupán e tényező hatására az idei első negyedévben 8 százalékkal zuhan a lakóingatlanok ára a tavalyi utolsó három hónaphoz képest.

 

Celia Chen, a Moody's Economy.com szakértője szerint az áresés 2010 vége felé állhat meg. A lakásárak csökkenése miatt a hitelezők nemigen hajlandók az ingatlanfedezet mellett nyújtott kölcsönök határidejét meghosszabbítani, vagy növelni a hitelkeretet. Tavaly decemberben átlagosan 80 ezer dollárhoz lehetett jutni ingatlanfedezetű hitellel, míg két évvel korábban átlagosan több mint 100 ezer dollárt kölcsönöztek a hitelezők ilyen konstrukcióban.

 

A kihelyezett hitelek összértéke is jelentősen csökkent: tavaly decemberben 4,9 milliárd dollár áramlott ki, szemben a 2007 decemberi 21 milliárd dollárral. Mindennek következtében tovább szűkül az átlagos amerikai fogyasztó vagy kisvállalkozó pénzügyi mozgástere, hiszen ebben a körben az egyik legnépszerűbb finanszírozási forma éppen az ingatlanfedezet mellet nyújtott, szabad felhasználású hitel - írta elemzésében a Reuters.


Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás:

2000 milliárd felett a hazai e-kereskedelem

2026 fontos mérföldkő lehet a magyar online kereskedelemben: a piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot, a növekedés szerkezete és a verseny működési logikája alapvetően átalakult. A PwC Magyarország 2026 májusban publikált adatai alapján a pandémiát követő gyors felfutást és a 2022-2024 közötti turbulens időszakot lezárva a piac érettebb, kiszámíthatóbb fázisba lépett. A növekedés üteme mérsékeltebb, 10-12% körül várható, a verseny pedig egyre inkább globális dimenzióban zajlik.
2026. 06. 12. 04:30
Megosztás:

Kiderült, mely várakért rajonganak a magyarok: az Egri vár az abszolút kedvenc

A hazai várak közül a magyarok legszívesebben az Egri várat, a Visegrádi Fellegvárat és a Sümegi várat keresik fel – derül ki a Csodásmagyarország.hu online felméréséből. A népszerűségi lista negyedik helyén Boldogkő vára szerepel, ötödik a Szigligeti vár. Őket követi Füzér Vára, majd a Siklósi vár, a Hollókői és az Esztergomi, míg a top tízes rangsort a sárospataki Rákóczi-vár zárja.
2026. 06. 12. 04:00
Megosztás:

Miközben a vállalatok szakemberhiányra panaszkodnak, a szoftvereik tömegesen rekesztik ki a tehetségeket

Az automatizált toborzási szoftverek és a kulcsszó-matching elterjedése miatt a vállalati algoritmusok rutinszerűen szűrik ki a 20-30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező jelentkezőket, még mielőtt egy humán szakember láthatná a pályázatukat. Ez a digitális működés egy önmagát gerjesztő folyamatot indított el a hazai munkaerőpiacon, amelynek következményeként a The Seniors friss kutatása szerint a senior álláskeresők 73,9 százaléka kap indoklás nélküli, automatikus elutasítást, miközben közel 80 százalékuk a teljes visszajelzés hiányával szembesül.
2026. 06. 12. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj megszűnése

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
2026. 06. 12. 02:00
Megosztás:

Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket

Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon termékkategóriák körét, amelyeknél mérsékli az árakat.
2026. 06. 12. 01:00
Megosztás: