USA - Újra nőtt márciusban a lakossági hitelállomány
A hitelállomány márciusban 2 milliárd dollárral 2.451 billió dollárra emelkedett, mely az évesített ráta alapján 1 százalékos emelkedésnek felel meg - közölte a Fed. Az elemzők előzetesen 3,9 milliárd dolláros csökkenésre számítottak.
A lakossági hitelállomány az első három hónapból kettőben emelkedett, mely arra utal, hogy a lakossági hitelezés a stabilizálódás jeleit mutatja. A márciusban mért emelkedés a zárt végű hitelek, mint a gépjárműhitel, a diákhitel, vagy személyhitel 3,9 százalékos emelkedésének köszönhető, mely így 1.599 billió dollárra nőtt.
Ennek hátterében a márciusban 24 százalékkal emelkedett gépjármű értékesítések állnak. A gördülő hitelállomány, melybe beletartoznak a hitelkártyához köthető hitelezések, 4,5 százalékkal 852,6 milliárd dollárra csökkent, mely már a 18. havi csökkenés volt egyhuzamban. Igaz a csökkenés mértéke kisebb volt, mint az előző hónapokban.
Több mint egy év után januárban mutatott először bővülést a fogyasztói hitelállomány, akkor 5 milliárdos volt a növekmény, azonban februárban újra csökkenés következett be, mely a szezonálisan kiigazított adatok alapján 6,2 milliárd dolláros volt, szemben az előzetesen közzétett 11,5 milliárdos csökkenéssel.