Újraindítja az utasszolgáltatásokat és új egészségvédelmi intézkedéseket javasol a Budapest Airport az utasok érdekében

A járvány miatt szinte teljesen leálló légiközlekedés Európa-szerte kezd éledezni; a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma is – a Wizz Air keddi bejelentését, valamint további járatindítási előrejelzéseket követően - lassan és fokozatosan újraindul. A Budapest Airport folyamatos és fokozott intézkedésekkel biztosítja az utasok és a személyzet egészségének védelmét, egyúttal arra kéri az utasokat, hogy a biztonságos utazás érdekében az új repülőtéri protokoll és az általános előírások betartásával segítsék a saját és mások egészségének megőrzését.

Újraindítja az utasszolgáltatásokat és új egészségvédelmi intézkedéseket javasol a Budapest Airport az utasok érdekében

A koronavírussal kapcsolatos globális járványügyi helyzet javulásának köszönhetően fokozatosan újraélednek Európa repülőterei. Több légitársaság újra indítja járatait, az utasszám lassú növekedésnek indul.

„A Budapest Airport számára ebben az időszakban is kiemelten fontos a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartózkodó utasok és személyzet egészségének védelme, illetve a biztonságos utazás és utasélmény biztosítása” – hangsúlyozta Dr. Rolf Schnitzler, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: „A kormányzati intézkedésekkel összhangban a repülőtér üzemeltetője a járvány januári megjelenése óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a repülőtéren való tartózkodás az utasok és a munkavállalók számára egyaránt biztonságos és kockázatmentes legyen.”

A márciusi csökkenő, majd az áprilisban szinte teljesen leálló utasforgalom során a Budapest Airport a repülőtér minden, utasmozgás által érintett területét fertőtlenítette. Az utasbiztonsági folyosókat a repülőtér kényszerhelyzeti készültségének munkatársai naponta egyszer speciális eljárással, folyamatosan fertőtleníti. Az üzemeltető a repülőtér teljes területén fertőtlenítő „nagytakarítást” végzett, és a fokozott fertőtlenítő takarítás jelenleg is folyamatosan zajlik. Emellett a repülőtéri szolgálatok irodái, pihenői és egyéb tartózkodó helyiségei is folyamatos és rendszeres fertőtlenítő takarításon esnek át.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!

A Budapest Airport az alábbi intézkedésekkel továbbra is folyamatosan biztosítja az utasok és a személyzet védelmét:

-Fokozott és folyamatos fertőtlenítő takarítás, a terminál szellőzőrendszerét is beleértve.
-Kézfertőtlenítők kihelyezése, az automata kézfertőtlenítők számának további növelése.
-Aktív sorkezelés (pl. a jegykezelésnél, az utasbiztonsági ellenőrzésnél, a beszállításnál és az útlevél-ellenőrzésnél), illetve padlómatricák és tiltó matricák kihelyezése a SkyCourt minden második ülőhelyére, az utasok közötti megfelelő távolság megtartásának elősegítésére és biztosítására.
-A személyzet azon tagjai számára, akik munkájukból adódóan nem tudják betartani a személyek közötti 1,5 méteres távolságot – például a terminál információs és az utasbiztonsági ellenőr munkatársak esetében – a Budapest Airport kötelezővé teszi a maszk viselését.
-A terminálokon továbbra is információs táblák és szórólapok tájékoztatnak a koronavírus elleni védekezéssel kapcsolatos tudnivalókról.


A Budapest Airport mindent megtesz annak érdekében, hogy a repülőtér az utasok és a személyzet számára biztonságos terület maradjon, ugyanakkor az újrainduló forgalom az utasoktól éppúgy megköveteli a fokozott figyelmet és óvatosságot.

A Budapest Airport ezért arra kéri minden utasát, hogy a saját és mások egészsége érdekében kísérő (elköszönők vagy várakozók) nélkül lépjen be a repülőtérre, minimalizálva ezzel az egyidejűleg a létesítményben, illetve annak környékén tartózkodók számát, és biztosítva az egymástól számított megfelelő távolság megtartását. Fontos, hogy minden utas ügyeljen az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartására, lehetőleg használjon maszkot, és vegye igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket.

Kérjük utasainkat, hogy a fizikai érintkezés minimalizálása érdekében az online utasfelvételt részesítsék előnyben, valamint amelyik járatnál elérhető, használják az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszert is. Továbbá tanácsoljuk utasainknak, hogy megfelelő időben érkezzenek meg a repülőtérre.

Felhívjuk utasaink figyelmét arra is, hogy a jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében minden érkező utas továbbra is egészségügyi szakemberek által végzett testhőmérséklet-mérésen és okmányellenőrzésen esik át. Magyarország területére az érvényben lévő kormányrendelet alapján továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség (Európai Uniós tagállamok, Svájc és Norvégia) magyarországi tartózkodásra jogosult állampolgárai léphetnek be, akik ezt a jogukat tartózkodási kártyával igazolják.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: