Vádat emelt a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség

Vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Vádat emelt a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség

Közölte, öt vádlottal - Varga Péterrel és társaival - szemben emeltek vádat; az iratok megküldése jelenleg is tart. Jelezte, hogy eredetileg 11 embert gyanúsítottak meg, közülük hattal szemben - bizonyítottság hiányában - a nyomozást megszüntették.

 

Tájékoztatása szerint a vádlottakat többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékben elkövetett sikkasztással, csalással és egyéb más bűncselekményekkel vádolják.

 

A főügyész azt mondta, az okozott kár összességében 115 milliárd forint. Ibolya Tibor kérdésre válaszolva kijelentette azt is, hogy a Buda-Cash-ügyben politikai szál nem merült fel.

 

A vádirat szerint V. Péter és társai - valamennyien a tulajdonosi körből - a Buda-Cash Brókerház működtetése során 2007-től olyan bűnszervezetet hoztak létre, amelynek keretében az ügyfelek befektetéseivel, értékpapírjaival részben a sajátjukként rendelkeztek, részben azokat eltulajdonították.

 

A főügyészség az ügyben kiadott közleményében azt írta, a vádlottak célja kezdetben a csőd elkerülése, illetve a befektetési szolgáltató fizetőképességének fenntartása volt, később azonban az ügyfelek befektetéseit már nemcsak a veszteségek leplezésére használták fel, hanem az ügyfélpénz egy részét különböző offshore cégekbe menekítették.

 

A Fővárosi Főügyészség vádiratában három vádpontot fogalmazott meg.

 

Az első szerint a vádlottak 2007 áprilisától 2014 májusáig az ügyfelek pénzéből rendszeresen vásároltak tőzsdén forgalmazott értékpapírokat anélkül, hogy az ügyfelek erre megbízást adtak volna. Ezeket az értékpapírokat azért vásárolták, hogy az ügyfelek korábban jogtalanul eladott részvényeit átmenetileg pótolják. Ennek során a vádlottak a fenti időszakban összesen több mint 40,2 milliárd forintnyi ügyfélvagyonnal rendelkeztek a sajátjukként.

 

A második vádpont szerint V. Péter elsőrendű vádlott 2008 áprilisa és 2014 májusa között összesen mintegy 9,2 milliárd forintot utaltatott át a Buda-Cash Brókerház kezelésében lévő vagyonból különböző offshore cégek számlájára. Azt írták, hogy az előző két vádpontban az összevontan kezelt ügyfélszámla miatt pontosan meg nem határozható ügyfelek helyett - a mögöttes felelősség szabálya miatt - maga a befektetési szolgáltató tekinthető sértettnek.

 

A harmadik vádpont szerint a vádlottak 2007-ben elhatározták, hogy az akkor már több tízmilliárdos hiányt a DRB bankcsoport takarékszövetkezeteinek megszerzése útján és ezáltal a betétesek vagyonával pótolják. Ennek érdekében rábírták a pénzintézeteket, hogy vásároljanak állampapírokat a Buda-Cash-en keresztül. Ténylegesen azonban a vádlottaknak az állampapírokat nem állt szándékukban megvásárolni, céljuk a pénzintézetek vagyonának megszerzése volt. A fenti cselekményükkel a vádlottak 2009 áprilisa és 2014 áprilisa között a DRB bankcsoportnak összesen több mint 66 milliárd forint kárt okoztak.

 

A főügyészség közlése szerint a vád tárgyává tett, bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények büntetési tételének felső határa - a többszörös bűnhalmazatra is figyelemmel - 25 évig terjedő szabadságvesztés.

 

A rendőrség március 8-án közölte, hogy lezárták a nyomozást és vádemelést javasolnak az ügyben. A Buda-Cash gazdálkodásával kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás és a számvitel rendjének befektetési vállalkozás körében elkövetett megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt nyomozott tizenegy emberrel szemben.

 

A jegybank 2015. február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a tudomására jutott visszaélésgyanús esetek miatt. Az ügyben bűncselekmény gyanúja is felmerült, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) büntetőfeljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságon. A brókercég tevékenységi engedélyét tavaly március 4-én visszavonta a jegybank, és kezdeményezte annak felszámolását.

 

A jegybank vizsgálata szerint a brókerház körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit, ezenfelül a DRB bankcsoporthoz tartozó hitelintézetek vagyonának egy részét is eltüntette, mintegy 60-65 milliárd forintnyi értékpapírral nem tud elszámolni a kisbankokkal szemben. A Fővárosi Törvényszék 2015. március 11-én az ügyben három embert előzetes letartóztatásba helyezett.

 

A Befektető-védelmi Alap (Beva) közlése szerint a Buda-Cash-károsultak március 26-ig nyújthatják be a kártalanítási kérelmüket. Március 18-ai közlésük szerint addig 10 430 Buda-Cash-ügyfél kártalanítási kérelmét vették nyilvántartásba.

 

A károsultaknak a Beva a hiányzó értékpapírok és pénzösszeg után befektetőnként maximum 20 ezer eurónak megfelelő kártalanítást fizet a felszámolás napján érvényes árfolyam alapján számított forintösszegben. A kártalanítás egymillió forintig 100 százalékos, az egymilliót meghaladó rész után pedig 90 százalék.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: