Vagyonnyilatkozatok - Hogy állnak a pártelnökök és frakcióvezetők?

Nem történt jelentős vagyoni átrendeződés egyetlen parlamenti képviselőcsoport, illetve párt vezetőjének helyzetében sem 2013-ban.

A Fidesz elnökének vagyonnyilatkozata szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt XII. kerületi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz-elnök feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter - közös tulajdonban lévő - belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

 

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy tavaly szeptemberben vásárolt ugyancsak Felcsúton egy lakóházat, amely a telekkel együtt több mint kétezer négyzetméter. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt: akkor 1 millió 210 ezer forintot tüntetett fel, most 1 millió 354 ezret. Idei vagyonbevallásában már nem szerepel az az ötmillió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítás, amely felesége örökségéből származott.

 

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9,3 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt nagyjából egymillió forinttal csökkent a tartozása.

 

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanazokat az ingatlanokat birtokolja, mint egy évvel korábban: egy lakást Budapest II. kerületében, egy balatonlellei házat, illetve Szakonyfalun egy házat és erdőt.

 

A kormánypárti politikus megtartotta tartós bérletben használt Audi A3 gépkocsiját, valamint a 2009-ben vásárolt Iványi-Grünwald-festmény mellé megvásárolta Bak Imre egy alkotását is. A frakcióvezető takarékbetétben elhelyezett megtakarítása 4,7 millió forintra nőtt a korábbi 3,4 millió forintról, banki tartozása ugyanakkor változatlanul 30 millió forint, míg magánszemélyekkel szembeni hátraléka 1,2 millió forinttal 16,8 millió forintra mérséklődött.

 

Rogán Antal nyilatkozatában feltünteti az V. kerületi polgármesterségért járó havi bruttó 632 ezer forintos fizetését, valamint parlamenti járandóságát, amely 788 ezer forint, továbbá 278 ezer forint választókerületi pótlék.

 

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője tavaly eladta a Tolna megyei Gerjenben található legelő és erdő tulajdonrészét, így nyolc ingatlanban maradt részesedése. Egy 68 négyzetméteres óbudai panellakás mellett van három rétje, a legnagyobb Alsóörsön (832 négyzetméter), de szántóval és tóparti nádassal is rendelkezik a Balaton északi partján, továbbá két garázzsal Veszprémben.

 

Az MSZP vezetőjének saját autója nincs, szolgálati Audi A6-os autóval jár és megtartotta 2011-ben vásárolt Honda-motorját is. Az előző évhez hasonlóan ismét 1,5 millió forint készpénzzel gyarapította megtakarítását, amely így ebben a formában nyolcmillió forint volt tavaly. Az ellenzéki képviselő eredetileg kétmilliós hitelét is a korábbi évvel megegyező ütemben, félmillió forinttal törlesztette, így egymillió forint tartozása maradt. Mesterházy Attila pártelnöki fizetése évek óta változatlan, havi bruttó 282 ezer forint, emellett vagyonnyilatkozatában továbbra is említést tesz ajándékba kapott herendi porcelánjairól, valamint szórakoztató és számítástechnikai eszközökről.

 

Vona Gábornak, a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének továbbra sincs ingatlanja, illetve értékes ingósága. Az ellenzéki politikus könyvkiadásból másfél millió forinttal gyarapodott, takarékbetétben elhelyezett befektetése ugyanakkor 4,2 millió forintról 3 millió forintra csökkent, korábbi évben meglévő mintegy félmillió forint értékű befektetési jegye pedig megszűnt.

 

Semjén Zsolt KDNP-elnök az egy évvel korábbi állapothoz hasonlóan jelenleg is két II. kerületi lakás - egy 123 és egy 42 négyzetméteres - tulajdonosa felerészben, emellett továbbra is haszonélvezeti joga van egy 70 négyzetméteres balatonfenyvesi üdülőben. A politikus vagyontárgyai közé a születése óta családi ajándékból gyűjtött antik bútorokat sorolja, valamint megemlíti miniszterelnök-helyettesként járó havi, bruttó 1,1 millió forintos jövedelmét. Semjén Zsolt nyilatkozatából kiderül még, hogy bankszámlájáról ugyanakkor elfogyott az előző évben feltüntetett félmillió forint.

 

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az előző évekhez hasonlóan egy zuglói társasházi lakásnak, egy budakeszi zártkertnek, egy kisnémediben található erdőnek, valamint egy 83 négyzetméteres tahitótfalui háznak a tulajdonosa. A kormánypárti politikusnak tavaly megszűnt a korábban feltüntetett 282 ezer forintos nyugdíja.

 

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője változatlanul egy XIII. kerületi 85 négyzetméteres lakás tulajdonosa. Az ellenzéki politikus megtakarítása a korábbi évhez hasonlóan ismét egymillió forinttal csökkent, összege így 3,5 millió forint. Ezzel egy időben banki tartozása is mérséklődött: 2,6 millió forintról egymillió forint alá. Az LMP-s politikus a parlamenti képviselőség mellett ügyvédként is dolgozik, vagyonnyilatkozata szerint ugyanakkor ebből a tevékenységéből nem származik bevétele.

 

Gyurcsány Ferenc DK-elnök, független képviselő tulajdonában továbbra is egy 50 négyzetméteres pápai lakás és a feleségével 2009 őszén vásárolt 267 négyzetméteres kötcsei ingatlan áll. Ehhez felvett hitele nem csökkent egy év alatt, összege továbbra is 64 millió forint. A politikus a vagyonnyilatkozatában 1,5 millió forintos megtakarításról és az Altus Befektetési Zrt.-től származó 79 millió forintos tulajdonosi osztalékról számol be, ami 9 millió forinttal marad el a tavalyitól.

 

Szabó Tímeának, a PM társelnökének változatlanul két fővárosi ingatlanban, egy 86 és egy 72 négyzetméteres társasházban van tulajdona, emellett 2011-ben vásárolt egy Citroen Xsara gépkocsit. A politikusnak nem csökkent 15 millió forintos banktartozása. Jávor Benedek, a PM másik társelnöke egy XII. kerületi 95 négyzetméteres lakás felét birtokolja.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: