Választások és a politikai fordulat éve volt 2015 Lengyelországban

Az elnök- és a parlamenti választásokat megelőző kampány, majd a választások nyomán bekövetkezett fordulat voltak a lengyel belpolitika legfontosabb eseményei 2015-ben; az 1989-es rendszerváltás óta először történt meg, hogy egy párt önállóan alakíthatott kormányt, és a baloldali tömörülések kiestek a parlamentből.

Két, a Szolidaritás mozgalomból kinőtt párt, a nyolc évig kormányzó Polgári Platform (PO) és az átfogó reformokra készülő Jog és Igazságosság (PiS) váltott stafétabotot, a közös gyökerek ellenére ádáz küzdelem után. Az új kormány nem kapott száz nap türelmi időt, már első radikális lépéseit erőteljes ellenzéki reakciók kísérték.
    

A 2015-ös évfordulók a történelem sötét oldalait idézték fel: a lengyelek és a külvilág a 70 éve felszabadított auschwitz-birkenaui náci német koncentrációs tábor áldozatairól emlékeztek meg, és fejet hajtottak a 75 éve elkövetett katyni mészárlás, valamint az 5 éve történt szmolenszki légikatasztrófa áldozatainak emléke előtt. Szívderítőbb volt az emlékezés a Szolidaritás szakszervezet megalapítását kiküzdő 1980-as sztrájksorozat, valamint az 1990-es első szabad elnökválasztás évfordulójára.
    

A belpolitikára a választások nyomták rá bélyegüket. A kormányzó PO az év elején még a PiS-hez hasonló népszerűségnek örvendett, a fő ellenzéki párt támogatottsága a májusi elnökválasztás után nőtt meg, amikor a kormánypárt soraiból származó államfőt, Bronislaw Komorowskit az ellenzék jelöltje, Andrzej Duda krakkói jogász, európai parlamenti képviselő legyőzte. A PO népszerűségén a lehallgatási botrány is csorbát ejtett, minek következtében Ewa Kopacz miniszterelnök júniusban részleges kormányátalakításra  kényszerült.
    

Az elnök- és az azt követő parlamenti választás kampányának hajrájában a PO ideológiailag balra tolódott. Ez és a PiS szociális témákat hangsúlyozó programja kifogta a szelet a baloldali pártok vitorláiból. Utóbbiak az októberi választások nyomán - 1989 óta először - a parlamenten kívül rekedtek.
    

Az abszolút parlamenti többséghez jutó PiS november végén önállóan alakított kormányt, melynek élére Beata Szydlo, Andrzej Duda elnökválasztási kampányfőnöke került. A kormány beiktatását követő hetekben külföldi visszhangot is keltő belpolitikai viszály tört ki az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatása miatt. A konfliktust ellenzéki és kormánypárti tüntetések kísérték, az ellenzék diktatorikus törekvésekkel vádolta a PiS-t, amely szerint viszont az ellenzék az általa tervezett reformok akadályozására akarja felhasználni az alkotmánybíróságot.
   

A PiS megtette az első lépéseket gazdasági programja megvalósítására: bemutatta a népességfogyás megfékezésére irányuló családtámogatási programját, előterjesztette a nyugdíjkor csökkentését és a 0,39 százalékos bankadó bevezetését lehetővé tevő törvényjavaslatokat, és kilátásba helyezte a nagy kereskedelmi hálózatok megadóztatását.
    

A választás légköre Lengyelország külpolitikájára is befolyással volt: az év első felében a politikusok a kampány miatt a szükséges minimumra korlátozták külföldi útjaikat. A májusi elnökválasztás után Andrzej Duda diplomáciai offenzívát indított. Egyik kezdeményezője lett a jövő évi varsói NATO-csúcstalálkozó előkészítésének szánt, november eleji bukaresti regionális NATO-csúcsnak, három héttel később pedig népes küldöttség élén, a dél-kínai Szucsouban a Kína és Kelet-Közép-Európa közötti együttműködés egyik mérföldkövét jelentő csúcstalálkozón képviselte Lengyelországot.
    

Az európai migrációs válság csak közvetve érintette a fő bevándorlási úvonalakon kívül eső Lengyelországot. A válság kezelésében a PiS-kormány előtérbe helyezi a külső európai határok védelmét, a migráció kiváltó okainak korlátozását, és elutasítja a kötelező befogadási kvótát.
    

A magyar-lengyel viszony terén is új kezdet bontakozik ki. Míg az év elején a lengyel belpolitikai viszályok és Magyarország Oroszországgal kapcsolatos politikájának lengyelországi bírálata beárnyékolta Orbán Viktor varsói útját, az újabb fejlemények - főként a lengyel határőrök magyarországi missziója, valamint Marek Kuchcinskinak, a szejm új elnökének decemberi budapesti látogatása - új távlatokat nyitott a kétoldalú kapcsolatokban. A hagyományos magyar-lengyel barátságot a jövő tavasszal induló lengyelországi magyar kulturális évad is erősíti. A gazdasági kapcsolatok egyik fő eseménye a Magyar Nemzeti Kereskedőház decemberi megnyitása volt.
    

A lengyel gazdaságot 2015-ben is a 23 éve folyamatos gazdasági növekedés jellemezte. A hazai össztermék (GDP) idén várhatóan 3,5 százalékot tesz ki, a reálbérek éves szinten 4 százalékkal növekedtek. A munkanélküliséget az év eleji 11,9 százalékról augusztus végére - 20 év óta először - sikerült 10 százalék alá szorítani. A kedvező mutatóra azonban a lengyelek folytatódó tömeges kivándorlása is befolyással volt. Az Európai Bizottság megszüntette a Lengyelországgal szemben 7 éve fennálló túlzottdeficit-eljárást.
    

A jövő évi lengyelországi nemzetközi találkozók közül kiemelkedik a júliusi varsói NATO-csúcs, melytől a lengyelek a szövetség keleti szárnyának további erősítését remélik, Krakkóba pedig másfél millió zarándokot várnak a katolikus ifjúsági világtalálkozóra, Lengyelország megkeresztelkedésének 1050. évfordulóján. Az év közepén Varsó veszi át Prágától a visegrádi csoport soros elnökségét, januártól pedig kulturális események sokasága várható Wroclawban, Európa kulturális fővárosában. (MTI)

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: