Változatlan brit alapkamat, emelt mennyiségi enyhítési kerettel

Változatlan szinten, a több mint három éve érvényes 0,5 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát csütörtöki ülésén a Bank of England (BoE) monetáris tanácsa, amely ugyanakkor 50 milliárd fonttal megemelte a gazdaságélénkítő célú likviditásinjekció, vagyis a mennyiségi enyhítés eddigi 325 milliárd fontos (120 ezer milliárd forintos) keretösszegét.

Mindkét döntés megfelelt az előzetes elemzői várakozásoknak. A mennyiségi enyhítés keretének emelését a londoni elemzői közösség jó ideje valószínűsítette, tekintettel az ismét recessziós brit gazdasági környezetre. Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - technikai értelemben az idén visszasüllyedt a recesszióba, mivel a tavalyi utolsó negyedévben mért visszaesés után az idei első három hónapban is csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke, ráadásul a brit statisztikai hivatal részletes adatokra alapozott, felülvizsgált kimutatása szerint nagyobb mértékben, mint ami az első, részleges becslésben szerepelt.
    

Csütörtöki kamatdöntő ülése utáni közleményében a Bank of England monetáris tanácsa úgy fogalmazott, hogy a brit gazdaság "alig növekedett az elmúlt másfél évben", és ebben része volt annak is, hogy az euróövezeti adósságválság Nagy-Britanniában is nyomást gyakorol az üzleti és a fogyasztói bizalomra. A bank szerint a mennyiségi enyhítés kiterjesztése nélkül annak a kockázata is fennállna, hogy az éves infláció a kormány által meghatározott 2 százalékos célszint alá lassul.
    

A Bank of England számára a mindenkori brit pénzügyminiszter jelöli ki a követendő inflációs célt, és ha a tényleges tizenkét havi fogyasztói árinfláció ettől akár felfelé, akár lefelé 1 százalékponttal vagy ennél nagyobb mértékben eltér, a jegybank kormányzója levélben köteles tájékoztatást adni az okokról a pénzügyminiszternek.
    

Londoni elemzők szerint a jelenlegi gazdasági környezetben a mennyiségi enyhítés csütörtökön bejelentett kiterjesztése aligha az utolsó ilyen döntés a Bank of England részéről. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai a csütörtöki kamatdöntő ülés után összeállított gyorselemzésükben közölték: azzal számolnak, hogy a brit gazdaság az idei év egészét is recesszióban tölti. A ház jelenlegi előrejelzése az, hogy a brit GDP-érték 2012-ben 0,5 százalékkal csökken.
    

A Capital Economics elemzői szerint a mennyiségi enyhítés keretét várhatóan novemberben újból emeli a jegybank, és a cég azt sem zárja ki, hogy jövőre negyed százalékponttal tovább csökken a már most is történelmi mélységben lévő jegybanki alapkamat.
    

A mennyiségi enyhítés lényege az, hogy a jegybank "új pénzt" teremt - jóllehet ez elektronikus számlapénz, amely fizikai valójában, bankjegyek formájában nem jelenik meg -, és ebből vásárol az esetek zömében olyan államkötvényeket, amelyeket intézményi magánbefektetők, általában nyugdíjalapok és biztosítótársaságok tartanak portfolióikban. A pénzt az intézményi befektetők elvileg továbbforgatják a reálgazdaságba, pótlólagos likviditást teremtve, ami a remények szerint végső soron élénkíti a gazdasági aktivitást. (MTI)


Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás:

Kiderült, mekkora drágulást érzékelnek a középkorú magyarok

A középkorúak átlagosan 18 százalékos éves inflációt érzékeltek, ami számottevő javulást jelent a korábbi évekhez képest. A medián érték a 15–19 százalékos sávba került, miközben egy évvel korábban még a 20–24 százalékos tartományban volt - derült ki a K&H biztos jövő kutatásából, amely az első negyedévben vizsgálta azt, hogy a 30-59 évesek milyen inflációt érzékeltek a mindennapokban és mire számítanak a jövőben. A következő tizenkét hónapra vonatkozó várakozások kedvező irányba mozdultak el: a megkérdezettek átlagosan 7 százalékos áremelkedésre számítanak a tavaly mért 11 százalék után. A válaszadók 11 százaléka árcsökkenést vár, 19 százalék stagnálást valószínűsít, míg 70 százalék továbbra is áremelkedésre számít.
2026. 05. 17. 09:00
Megosztás:

A BYD tovább erősít a stratégiai helyszínként kezelt magyar piacon

A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában, pozíciójának további erősítésére az idén több új modellt vezet be, megkezdi szupererős elektromosautó-töltőjének telepítését, és egy új autómárkával is megjelenik a stratégiai helyszínként kezelt magyarországi piacon - tájékoztatott Rényi-Vámos Ádám országigazgató.
2026. 05. 17. 08:30
Megosztás: