Változik a kockázati környezet a vállalkozások körül

A fő kockázati forrás immár negyedik éve az üzletmenet megszakadása, a tényezők közé pedig bekerültek a kibertámadások, a geopolitikai bizonytalanság és a technológiai meghibásodás.

Változik a kockázati környezet a vállalkozások körül

A fő kockázati forrás immár negyedik éve az üzletmenet megszakadása, a tényezők közé pedig bekerültek a kibertámadások, a geopolitikai bizonytalanság és a technológiai meghibásodás.

A kiélezett piaci versenykörnyezet és a kibertámadások most először szerepelnek a három vezető kockázati tényező között.

 

A vállalatokat aggasztják az egyre kifinomultabb kibertámadások, ugyanakkor hajlamosak alulbecsülni, mekkora jelentőséggel bír a számítástechnikai rendszerek meghibásodása a költséges üzemkiesések kialakulásában. A kockázati környezet 2016-ban jelentős változásokat tartogat a vállalatok számára. A cégek ugyan kevésbé tartanak a hagyományos értelemben vett ipari kockázatoktól, például a természeti katasztrófáktól vagy a tűzesetektől, ugyanakkor egyre jobban aggasztják őket az üzletmenet megszakadásával járó egyéb események, a piacukon kiéleződő verseny, valamint a kiberbiztonsági események. Ezek a 2016. évi Allianz Kockázati Barométer fő megállapításai.

 

Az Allianz Global Corporate & Specialty (AGCS) már ötödik éve adja ki a vállalati kockázatokról szóló éves felmérést, amely ez alkalommal 40 ország több mint 800 kockázatkezelőjének és biztosítási szakértőjének bevonásával készült. Az Allianz Kockázati Barométer szerint a vállalkozások változatlanul, immár negyedik éve az üzletmenet és az ellátási lánc megszakadását tekintik a legfenyegetőbb kockázatnak.

 

Számos vállalat azonban amiatt aggódik, hogy az üzletmenet megszakadását okozó tényezők között az eddig jellemző anyagi károkozás helyett mindinkább előretörnek a nem fizikai jellegű kárforrások, vagyis a kibertámadások, a műszaki meghibásodások, vagy a geopolitikai bizonytalanság. Emellett hatalmasat ugrottak előre, így idén kerültek be először az Allianz Kockázati Barométer vezető három kockázatneme közé a piaci fejlemények a második helyen, a kiberbiztonsági események pedig a harmadik helyen.

 

A vállalatok szerint ráadásul ez utóbbi lesz a legjelentősebb hosszú távú kockázat az elkövetkező tíz évben. Ezzel szemben a természeti katasztrófák az előző évi felméréshez képest két hellyel visszaestek.

 

A negyedik helyen állnak, ami annak tudható be, hogy 2009 óta nem keletkezett olyan kevés, természeti katasztrófából eredő kár, mint 2015-ben. „A vállalati kockázati környezet is változik amiatt, hogy számos ipari ágazat gyökeresen átalakul” – fejtette ki az AGCS vezérigazgatója, Chris Fischer Hirs, majd hozzátette: „Az új technológiák, a fokozódó digitalizáció és a „dolgok internete” hatására megváltozik az ügyfelek viselkedése, az ipari tevékenységek és az üzleti modellek is, mivel a lehetőségek egész tárháza nyílik meg.

 

Mindeközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy az új kihívásokkal az egész vállalat szintjén kell szembenézni. Biztosítóként támogatnunk kell vállalati ügyfeleinket abban, hogy teljes körűen kezelni tudják ezeket az új helyzeteket.” A kockázati jelentés szerint Magyarországon a tűz és a robbanás, a természeti katasztrófák, valamint az üzemszünet és az ellátási lánc zavarai jelentik a legnagyobb kockázatot.

 

A top 10 félelem közé a tavalyi évhez képest több új elem került be, például a makrogazdasági fejlemények, a jogszabályi változások, az emberi mulasztással és minőségi hiányosságokkal összefüggő kockázatok.

 

Idei évben kikerültek a top 10-es listából a hírnév és márkaérték romlásával kapcsolatos félelmek, s a válaszok alapján a cégek kevésbé tartanak a kiberbűnözéstől, valamint az egészségügyi problémákkal, járványokkal kapcsolatos kockázatoktól. A terrorizmussal kapcsolatos félelmek pedig ugyanolyan szinten maradtak.

 

 

Forrás: Allianz Global Corporate & Specialty Az adatok százalékban kifejezve jelzik a releváns válaszok arányát. A válaszadók több választ is megjelölhettek.

 

A piaci környezet kihívásai

 

 

A válaszadók több mint egyharmada (34%) a piaci fejleményeket – például a kiélezett versenyt vagy a piaci stagnálást – a 2016-ban várható legjelentősebb három üzleti kockázat között említette, így ez a felmérésbe újonnan bekerült kategória rögtön a második helyen nyitott az összesítésben.

 

Különösen nagy az aggodalom a piaci fejlemények iránt a gépiparban, a pénzügyi szolgáltatási ágazatban, a feldolgozóiparban, a hajózási és tengeri szállítási szektorban, a gyógyszeriparban és a közlekedési ágazatban, ahol ez a kockázatnem szintén a bekerült a három vezető kockázat közé.

 

Európában, az ázsiai és csendes-óceáni térségben, valamint az afrikai és közel-keleti régióban ráadásul az első két veszély között szerepel. Számos vállalkozás szembesül egyre több olyan kihívással, amely nyereségességét fenyegeti, sőt, akár üzleti modellje életképességét is kétségbe vonhatja. „A vállalkozásoknak mindig ébernek kell lenniük, újabb és újabb termékekkel, szolgáltatásokkal vagy megoldásokkal kell előhozakodniuk, hogy az ügyfelek látóterében maradjanak, és helyt álljanak a mostani gyorsan változó nemzetközi versenyhelyzetben” - állapította meg Bettina Stoob, az AGCS innovációs vezetője, majd így folytatta: „Az innovációs ciklusok egyre rövidülnek, a piacra lépés akadályai leomlanak, a digitalizáció fokozódik, az új, forradalmi technológiák pedig gyorsan terjednek, miközben agilisebbnek tekinthető induló vállalkozások szállnak ringbe.”

 

A vállalkozásoknak ugyanakkor a változó vagy hatályos jogszabályokat, szigorodó biztonsági előírásokat, illetve import- vagy exportkorlátozásokat is be kell tartaniuk.

 

Egyre kifinomultabbak a kibertámadások

 

Szintén egyre nagyobb fejtörést okoznak a vállalatok számára a világ minden táján a kiberbiztonsági események, köztük a kiberbűncselekmények és az adatokat érintő támadások, illetve a számítástechnikai meghibásodások is. A kiberbiztonsági eseményeket az előző évhez képest 11 százalékponttal gyakrabban említették, így a tavalyi ötödik helyről most először bekerültek a három vezető kockázatnem közé (a válaszadók 28%-a említette).

 

Öt éve, az első Allianz Kockázati Barométerben még a válaszok mindössze 1%-ában szerepeltek kockázatként. A válaszadók úgy vélik, hogy a kiberbiztonsági események után a vállalkozásokat érő gazdasági veszteség fő oka a hírnév romlása (69%), majd az üzletmenet megszakadása (60%) és az adatokat érintő támadásból eredő felelősségi kárigények (52%) következnek. Az Allianz Kockázati Barométer szerint a vállalatokat növekvő aggodalommal tölti el, hogy a kibertámadások egyre kifinomultabbá válnak.

 

„A hackertámodások mind célirányosabbak lesznek, hosszabb ideig tartanak, és folyamatos behatolással járhatnak” – magyarázza Jens Krickhahn, az AGCS kiberbiztosítási szakértője.

 

A kibertámadások ugyan egyre gyakoribbak és súlyosabbak, a vállalatoknak azonban a mai fokozottan digitalizált és összekapcsolt iparágakban a működési hibák következményeit sem szabad alábecsülniük.

 

„Egyszerű műszaki hiba vagy felhasználói tévedés is súlyos üzemkiesést okozhat az informatikai rendszerekben, ezzel megszakítva az ellátási láncokat vagy a termelést” – nyilatkozta Volker Muench, az AGCS vagyonbiztosítási szakértője. „Az üzletmenet kibertámadás miatti megszakadásának megelőzéséhez korai figyelmeztető és hatékonyabb ellenőrző rendszerekre van szükség” – jelentette ki Jens Krickhahn.

 

Geopolitikai bizonytalanság az üzletmenet megszakadásának hátterében

 

A kockázatforrások rangsorát változatlanul, immár negyedik éve az üzletmenet megszakadása vezeti: az Allianz Kockázati Barométer szerint a válaszadók 38%-a említette e kockázatnemet.

 

Az üzletmenet megszakadása valóban egyre nagyobb károkat okoz a vállalkozásoknak, jellemzően a teljes kár jóval nagyobb hányadát teszi ki, mint egy évtizede, és gyakran még a közvetlen dologi kár mértékét is meghaladja, ahogy azt az AGCS biztosítási kárigényekről készített elemzése kimutatta.

 

A válaszok arról tanúskodnak, hogy a vállalatok az üzletmenet megszakadásának fő okozójaként a természeti katasztrófától tartanak (51%), amelyet szorosan követ a tűzeset/robbanás (46%). A felmérés azonban megállapította, hogy a multinacionális vállalatok e tekintetben a geopolitikai bizonytalanságtól is tartanak, mivel a háború vagy zavargás kihathat ellátási láncukra, alkalmazottaik vagy eszközeik pedig terrorcselekmények áldozatául eshetnek.

 

„A vállalkozásoknak több olyan tényezőre kell számítaniuk 2016-ban és az azt követő időszakban, amely megszakíthatja az üzletmenetüket” – közölte Axel Theis, az Allianz SE igazgatósági tagja, hozzátéve: „A globalizáció, a digitalizáció és a technológiai innováció erősödő hatása lényeges kihívásokat tartogat.”

 

Régiók és ágazatok egyedi kockázati profilja

 

Az Allianz Kockázati Barométer a regionális elemzés mellett az egyes ágazatokra, például a feldolgozóiparra, a hajózási és tengeri szállítási ágazatra és más jelentős iparágakra jellemző kockázatokat is feltárja. További információért az alábbi linken elérhető a teljes Allianz Risk

 

Barometer 2016-os jelentés: http://www.agcs.allianz.com/assets/PDFs/Reports/Allianz-Risk Barometer 2016.pdf

 

 

1 A 2015. évi Allianz Kockázati Barométerben a piaci fejleményekkel kapcsolatos kockázatokat külön-külön, nem pedig egyetlen veszélyforrásként rangsorolták a válaszadók.


Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás: