Vámosi-Nagy Szabolcs: nem kerülhető el az adóemelés

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint nem kerülhető el az adóemelés, ha a kormány kitűzte, hogy a költségvetési hiányt nem engedi bizonyos szint fölé menni, hogy csökkentse az államadósságot. Az adószakértő szerint jövőre minden réteg - a lakosság és a vállalatok is - nagyobb adót fog fizetni.

Vámosi-Nagy Szabolcs szerdán, a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) tartott előadásában kifejtette: az adóemelést azért kell elfogadni, mert az ország adóssága folyamatosan növekszik; a költségvetés éves kamatterhe nagyjából megegyezik a személyi jövedelemadóból (szja) származó éves bevétellel. A jövő évi adóváltozásokról szólva úgy vélekedett, hogy az áfa felső kulcsának 25-ről 27 százalékra való emelése nem elegáns, hiszen mindenhol legfeljebb 25 százalék, ám az adórendszerrel kapcsolatban nem szokták emlegetni az eleganciát és az igazságosságot.

 

Hozzátette, hogy az angolok is emelték az áfát, s más országok is tervezik ezt. A képviselői módosítók közül - ezek terjedelme a zárószavazás napján 110 oldalra rúgott - a parlament nem fogadta el például a "villamosadót", bevezetik ugyanakkor a baleseti adót, amely a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) 30 százaléka lesz. Bejön továbbá a 25 százalékos kulturális adó, amit a pornográf termékek árbevétele után kell fizetni. Januártól életbe lép az évente hatezer forintos ebadó, és lesz élelmiszerfelügyeleti díj is. Készül a katasztrófavédelmi hozzájárulás adónem is, a különlegesen veszélyes üzemet működtető vállalkozások számára - ismertette.

 

Az ebadóval kapcsolatban megjegyezte: ebből az adónemből várhatóan kevesebbet szednek be, mint amennyibe kerül. Úgy vélekedett, nem egyedi adóval kellene megoldani mindent. Jövőre érdemben emelkedik a cégautóadó, növekszik az autók átírási illetéke, a regisztrációs adó ugyanakkor 70 százalékkal csökken. A gépkocsiról utódaink azt hihetik majd, hogy valamiféle "totemállat", hiszen szinte minden adónemben külön szabály vonatkozik rá - mondta az adószakértő. A társasági adót érintő változások közül kiemelte a veszteségelhatárolás változását, amely korlátlan volt, ezután azonban csak a pozitív adóalap 50 százalékáig lehet beszámítani az előző évekből áthozott veszteséget, ami az idei évet is érinti.

 

A szja változásokról szólva elmondta: 2,424 millió forintos jövedelemig megszűnik a félszuperbruttó, az elvonás 16 százalék lesz, fölötte azonban 20,32 százalék marad az elvonás. A másik nagy változásról, az adójóváírás megszüntetéséről úgy vélekedett, hogy ez adószakmailag indokolt volt, de az azonnali megszüntetés sokakat nehéz helyzetbe hoz. Adójóváírást 2010-ben 3,4 millióan vettek igénybe. A kormány az adójóváírás kivezetése, illetve a minimálbér megemelése miatt járulékkedvezményt ad a cégeknek, hogy részben kompenzálják az adóváltozás hátrányait, kérdés azonban, hogy a magyar vállalkozások képesek lesznek-e a szükséges pénzt kitermelni - hívta fel a figyelmet.

 

A cafeteria rendszer is változik, a kedvezményezett kör nagyobb lesz, a béren kívüli juttatások után pedig 10 százalék egészségügyi hozzájárulást (eho) kell fizetni. Arról a rendelkezésről, amely szerint - amíg az államadósság a GDP felét meghaladja - extra hozzájárulást írhatna elő a kormány, ha egyes döntései miatt olyan kiadás keletkezik, amire a költségvetésben e célra tervezett összeg nem elegendő, Vámosi-Nagy Szabolcs úgy vélekedett: ezt teljesen fölösleges volt törvénybe foglalni, ugyanis eddig is minden kormány adót vetett ki, ha bevételekre volt szüksége.

 

Ennek a szabálynak szerinte inkább pszichológiai - megelőző - célja lehet arra az esetre, ha valaki az Európai Bizottságnál meg akarna támadni egy döntést. Az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) azt mondta, hogy "teljesen elvtelen, szakmailag indokolhatatlan tákolmány", amelyet a hangadó réteg (újságírók, ügyvédek, adószakértők stb.) alkalmaznak, a több mint 1 millió vállalkozóból 96 ezer tartozik a hatálya alá. Tízszázalékos költséghányadnál, 37 százalékos adó mellett nagyjából annyit kell fizetni evában, mint amennyit kellene az eva által kiváltott három adónemben - mondta.

 

Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) Vámosi-Nagy Szabolcs szerint még az evánál is rosszabb, de valószínűleg nem szűnik meg, hiszen nemrég bővítették ki a sportolókkal, ahol tényleg tisztít ez a rendszer. Ha egy országnak a közös költségek fedezésére bizonyos összegre van szüksége, amit adókkal kell beszedni, akkor, ha a kék szeműek kevesebbet fizetnek, a zöld szeműeknek többet kell fizetniük - mutatott rá. Az adószakértő az MTI érdeklődésére az előadás után elmondta: jövőre a lakosságnak és a vállalatoknak is több adót kell fizetniük.

 

A vállalkozók esetében kérdéses, hogy a bérnövekedést hogyan fogják kigazdálkodni stagnáló gazdaság idején, példaként az építőipart és a gépkocsi kereskedelmet említette. A jogalkotási folyamatot elfogadhatatlannak nevezte, rámutatva: az szja-t tizenháromszor, az adózás rendjéről szóló törvényt tizennégyszer, míg az illetéktörvényt tizenötször módosították, a mostani változásokat nem számítva, s kitaláltak olyan adónemeket, amelyekre nincs szükség. Tavaly hét kisadót megszüntettek, de ugyanannyi új adót be is hoztak - mutatott rá. Arra a kérdésre, hogy a változások a gazdaság fehérítése irányába mutatnak-e, úgy vélekedett, egy-két kisebb lépésre sor került - az adóregisztrációs eljárást az új cégek esetében jónak nevezte -, azonban markánsabbakra volna szükség. Az szja-ban pedig azt az új szabályt, hogy nem kell adatot szolgáltatni személyre szólóan az adóhatóságnak a fémhulladék-értékesítésről, kifejezetten hibásnak tartja. (MTI)

Márciusban indul a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
2025. 12. 23. 21:00
Megosztás:

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
2025. 12. 23. 17:00
Megosztás:

Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
2025. 12. 23. 16:00
Megosztás:

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kis tulajdonossal, amelynek értelmében Szlovénia, Horvátország és Észak-Macedónia piacvezető baba-mama és gyermek bolthálózata, a Baby Center a 100 százalékos tulajdonába kerül az Alfi Kids d.o.o-n keresztül - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményben.
2025. 12. 23. 15:00
Megosztás:

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás:

Miközben az USA és az EU elad, Ázsia csendben felvásárolja a Bitcoint – íme, miért

A Bitcoin piaca látszólag kiszámíthatatlan – napközben gyengül, éjszaka stabilizálódik vagy enyhén erősödik. Mi állhat ennek a furcsa viselkedésnek a hátterében? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: időzónák és földrajzi különbségek. Míg az Egyesült Államokban és Európában inkább eladnak, addig Ázsiában egyre többen vásárolnak. A globális kereskedési adatok alapján egyértelmű a trend – és talán a jövő is.
2025. 12. 23. 07:00
Megosztás:

Bitcoin bálnák eladják vagyonuk egy részét – 3,37 milliárd dollárnyi BTC mozdult meg decemberben

2025 decemberében látványos mozgások zajlottak a Bitcoin piacon: a legnagyobb kriptotartók – az úgynevezett „bálnák” – több mint 36 000 BTC-t dobtak piacra. Ez a több milliárd dollár értékű eladás komoly kérdéseket vet fel a Bitcoin árfolyamának rövid távú jövőjét illetően, különösen egy ilyen ingadozó piaci időszakban.
2025. 12. 23. 06:00
Megosztás:

Meglepő fordulat: A JPMorgan kriptokereskedést tervez intézményi ügyfeleknek

A Wall Street egyik legnagyobb neve, a JPMorgan Chase, újabb jeleit mutatja annak, hogy a kriptoipar végleg belépett a pénzügyi fősodorba. Bár korábban még élesen kritizálta a Bitcoint, a bank most komolyan mérlegeli a kriptokereskedés bevezetését – igaz, egyelőre csak az intézményi ügyfelek számára.
2025. 12. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat

Az uniós tagállami kormányokat tömörítő Tanács hétfőn további hat hónappal, 2026. július 31-ig meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat az Ukrajna elleni agresszió miatt.
2025. 12. 23. 04:00
Megosztás:

Újból szükség van az ország összefogására Sági Dominik megmentésért

A kisfiú egy ritka, halálos lefolyású genetikai betegségben, gyermekkori izomsorvadásban szenved, melynek gyógyítása 1,3 milliárd forintba kerül. Az ügynek új lökést adhat, hogy felajánlottak egy, a magyar fociválogatott által dedikált labdát.
2025. 12. 23. 03:00
Megosztás:

Hamarabb utalják a családi pótlékot és a GYES - mutatjuk miért

A Kormány azon dolgozik, hogy a családok anyagi mozgástere tovább bővüljön, és a karácsony valóban az ünnep bensőséges hangulatáról és értékeiről szólhasson.
2025. 12. 23. 02:00
Megosztás:

Eldőlt a magyar nyugdíjak emelése! Itt a Magyar Közlöny hivatalos szövege

A Kormány döntéseit rögzítő jogszabályok a Magyar Közlönyben jelentek meg, így hivatalos most már minden részlet. Nézzük!
2025. 12. 23. 01:00
Megosztás: