Van igény rá! Megtartottuk első tőzsdei előadásunkat az Erste Befektetési Zrt. szakértőivel
Fél hatkor kezdődött és bár elvileg kétszer félórányi előadás és néhány kérdés fért volna bele az időkeretbe, az előadóink kitettek magukért, így a kérdéseket követően az utolsó érdeklődő 8 óra után indult haza.
A rendezvényt Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője nyitotta meg, házigazdaként néhány technikai részletet ismertetett a nagy számú hallgatósággal, majd ezt követően, lényegében saját magának adta át a szót, hiszen az első félóra előadója is ő volt, az Erste Termin ügylet ismertetése volt a feladata.
Nyilván az április 11-i költészet napja hathatott rá, de egy Petőfi idézettel tért rá a kockázatok hosszas ismertetésére. Ezt követően tért rá az Erste Termin ügyletre, melynek során azt a technikát mutatta be, amellyel a leghatékonyabban lehet long és short irányba is „használni” a négy legnagyobb magyar részvényt. A művelet megismertetésére 2 példát is mutatott, így könnyebben volt emészthető a terminológia. Az ott lévő olvasóink már tudják, hogy hogyan játszhatnak úgy egy részvény esésére, hogy lényegében nincs készpénz a számlájukon, csak valamilyen másik részvény, tudják, hogy tőkeáttételre is van lehetőségük, és hogy a TBSZ számlán is végrehajthatnak ilyen műveletet, adómentesen.
A rendezvény második előadója Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője volt. Először a most startoló amerikai gyorsjelentési szezon várakozásait járta körül. Szerinte túl sok jóra nem szabad számítani, hiszen a Factset adatbázisa alapján az egy részvényre jutó eredmények 8,5%-kal csökkenhetnek a tengerentúlon a tavalyi év azonos időszakához képest. Elsősorban az energetikai és nyersanyagcégek okozhatnak komoly visszaesést összhangban az alacsony olaj és nyersanyagárakkal. Bár a pénzügyi szektor összessége várhatóan átlag fölött fog teljesíteni, az Erste elemzőjének véleménye szerit a befektetési bankok ezúttal nem fognak szépen muzsikálni. Szóval nem ígérkezik jónak a jelentési szezon, de ha a szokásos forgatókönyv valósul meg, akkor már a várakozások mélypontja környékén járhatunk, ahonnan már javulás és pozitív felülvizsgálat következhet.
Amerikában a legjobban teljesítő szektor a telekommunikáció lehet, ezért ennek apropóján körbejártuk a Magyar Telekom helyzetét is. Az Erste szakértője kiemelte, hogy a menedzsmentvárakozás szerint jövőre már részvényenként 25 forint osztalékot fizethet a társaság, ami 5,3%-os osztalékhozamnak felel meg a jelenlegi árfolyam mellett. Az osztalékhozam megítélésnek szempontjából, fontos tényező, hogy az osztalékfizetési kilátások emelkedtek, miközben a kockázatmentes hozamok tovább estek, az 5 éves állampapírhozamok alig haladják meg a 2%-ot. Érdekességképpen elhangzott, hogy a vezetékes szegmens ismét képes növekedni, köszönhetően a szélessávú internetbevételek emelkedésének és az új üzleti modellnek, ami a TV és táblagépek készülékértékesítés bővülésében csapódott le, bár ezen a téren az elérhető profitmarzsok nyomottak.
Az előadást követően már mindkét előadó válaszolt a hallgatóság folyamatosan érkező kérdéseire. Szóba került a teljes magyar piac, a forint, az olaj és néhány külföldi részvény is. Volt értelme, lehet, hogy lesz folytatás...
A cikkben foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: Budapesti Értéktőzsde és Deutsche Börse (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A cikkben foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A cikkben foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A cikk kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.ersteinvestment.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A cikk nem a befektetési elemzések függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem vonatkozik rá a befektetési elemzések terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom.