Varga kiakadt az ellenzéki pártokra
A parlament kedden elhalasztotta a zárószavazását annak a törvényjavaslatnak, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná, miután az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot.
A miniszter szerint át kell értékelni a helyzetet, és úgy gondolja, hogy meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel - akár egy egyeztetés után - a vitás pontok újra tárgyalhatók, és hatályba léptethetők. Varga Mihály hangsúlyozta, szeretnék, ha a törvény hatályba léphetne valamikor, ehhez az ellenzék most nem adta meg a támogatását, így a jogszabályok nem védik meg kellőképpen a betétesek pénzét.
Varga Mihály kifejtette: a kormány a törvénymódosítást azért terjesztette be, mert az elmúlt hónapok brókerbotrányai világossá tették, hogy szigorúbb ellenőrzési rendszerre van szükség, olyanra, amely megvédi a betétesek és a befektetők pénzét. A jogszabály tartalmazza, hogy nemcsak észlelés, hanem gyanú esetén is lehessen vizsgálatot kezdeményezni, ez kétharmados szabályt érintett volna, ezért kérték az ellenzéki pártokat, vegyenek részt a szavazáson, támogassák a módosítást - tette hozzá a miniszter.
A törvény szavazásának elhalasztása azt jelenti, hogy a következő hónapokban is a meglévő hatályos törvények alapján lehet csak felügyeleti vizsgálatokat végezni, nincs a jegybanknak olyan felhatalmazása, amely a korábbi időszakhoz képest szélesebb jogkörön alapulna - mondta a nemzetgazdasági miniszter. (MTI)