Varga: 3 éves, 15 milliárd eurós IMF-elővigyázatossági csomag

Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a TV2 Mokka című műsorában hétfőn.

Hozzátette, az IMF-tárgyalások most azért halasztódnak, mert az IMF-nek és az Európai Bizottságnak egyeztetni kell arról, hogy pontosan milyen feltételekkel induljanak a tárgyalások. Magyarország kész arra, hogy holnap elkezdje a tárgyalásokat, s bízik abban, hogy egy sokkal gyorsabb szakasz kezdődik majd - tette hozzá.

 

Az államtitkár a tranzakciós adóról elmondta, nincs végső változat, a kormányzati javaslatot a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja, s elemzi, hogy pontosan kire, milyen határok között, milyen nagyságrendben, milyen keretek között lehet kivetni. Kifejtette, több felvetés is van arról, kinek kell beszednie és átutalnia a költségvetésnek, s hogy milyen területre terjedjen ki.

 

Az biztos, hogy a pénzforgalomhoz kötődik majd, s aki kevesebb utalást hajt végre, az kevesebbet fizet - mondta. Hozzátette, ilyen jellegű bevétele most is van a bankoknak, hiszen most is számolnak el a forgalom után bizonyos összeget, amit az ügyfelek láthatnak is bankszámlájukon. Varga Mihály biztos volt abban, hogy a magánszemélyek nem fizetnek közvetlenül ilyen adót, ezt technikailag sem lehet megoldani. A bankoknak kell majd összesíteni és átutalni a tranzakciós adót a költségvetésbe.

 

Az adó mértékéről elmondta, a tranzakciós összeg 1 ezreléke lenne, de ezt még szintén vizsgálja minisztérium. A befolyó összegről elmondta, bár pontos adatai még nincsenek a kormánynak, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete információi alapján 150 milliárd forint feletti összeggel számolnak.

 

Az államtitkár a telefonadóról azt mondta: van olyan elképzelés, miszerint legyen egy összeghatár, ami fölött nem kell fizetni, és legyen elkülönítve, hogy magánszemély vagy vállalkozás fizeti-e. Vannak ugyanis olyan ügyfelek, akik vállalaton belüli forgalmazásért nem fizetnek, s így a nulla forintos forgalom után beszedni ezt az adót indokolatlanul nagy teher lenne a szolgáltatóknak.

 

Hozzátette, az adó várható összege nem áll távol a sajtóban megjelentektől, azaz a magánszemélyek estében 700 forint, a vállalatok esetében pedig 2.500 forint körüli lenne. Arra kérdésre, hogy 2012-ben a telefonadóból 30 milliárd forint, jövőre pedig 52 milliárd forint bevételt várnak, elmondta: az összegek akkor lesznek reálisak, ha a növekedési prognózisok megvalósulnak. Most az lehet mondani, hogy jövőre a mostanihoz nagyjából hasonló helyzetben leszünk - tette hozzá.

 

Az adóra azért van szükség az államtitkár szerint, mert Magyarország nem járhatja azt az utat, hogy nyugdíjat és fizetést csökkent. Ezért kitaláltak egy olyan megoldást, ami az adóbevételeket a fogyasztáshoz köti, s így aki többet telefonál, vagy több pénzt utal át, az nagyobb mértékben veszi ki a részét az adófizetésből is. A változásokról elmondta, az idén 100-120 milliárdot, jövőre pedig mintegy 400 milliárdot kell megspórolni ahhoz, hogy a lehetőségek szerint az uniós támogatásokat ne veszítsük el.

 

Kifejtette, Európa tartósabb recesszióba csúszik bele, mint ahogyan egy évvel ezelőtt bárki megjósolta. Ez hat a magyar gazdaságra is, hiszen 2011 szeptemberében még az IMF is 1,8 százalékos növekedést jósolt Magyarországnak 2012-re. Ehhez képest jóval szerényebb lesz a növekedés, kevesebb adó folyik be, miközben a kiadási szerkezet merevebb, mivel a pénzt az oktatásra, az egészségügyre és a közbiztonságra ki kell fizetni - mondta. Ebből következően Magyarország is keresi azokat lehetőségeket, amelyekkel a költségvetést egyensúlyba lehet tartani - jegyezte meg Varga Mihály. Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter pozíciójának átvételéről azt mondta, egyelőre ez csak sajtótalálgatás. (MTI)

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás: