Varga: a kormánynak nem érdeke a tartós forintgyengülés

A jelenlegi forintgyengülés ugyan átmenetinek tekinthető Varga Mihály szerint, de a kormány nem érdekelt az árfolyam tartós gyengülésében, és ha szükséges, reagálni fog.

Az új nemzetgazdasági miniszter beiktatása utáni első sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten azt mondta: a forint jelenlegi gyengülése átmenetinek tekinthető, kormányzati reakció csak akkor szükséges, ha az árfolyam tartósan és jelentősen tér el a költségvetésben szereplő 285 forintos euróárfolyam-szinttől. Úgy fogalmazott: a devizapiaci hullámzást mindig "az élet hozza magával"; van amikor belső, van amikor külső okai vannak.
    

Leszögezte: miniszterként a rövid távú devizapiaci ingadozásokkal nem kíván foglalkozni, a kormány cselekvőképes, ha kell, reagál. Az a fajta kitettség, amellyel ma az ország rendelkezik, nem teszi érdekeltté a kormányt a forint tartós gyengülésében.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetése a stabilitást, a kiszámíthatóságot és a bizalomerősítést tekinti munkája alapjának - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.  A miniszteri beiktatását követő első sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: mindezt a minisztérium három irányban kell, hogy képviselje, azaz a gazdasági szereplők, a külföldi befektetők és a szélesebb közvélemény felé, a nyitottság, a párbeszéd és az együttműködés jegyében. Varga Mihály szerint szükség van az NGM szakmai munkájának megerősítésére, azaz precízebb tervezéssel el kell érni, hogy a  minisztériumi előterjesztések olyan szakmai minőséget érjenek el, hogy arra mindenki nyugodtan tudja építeni munkáját.

 

A devizahitelesek problémájának kezelésében nem tartja szükségesnek új eszközök bevezetését Varga Mihály, legfeljebb a meglévők szélesítését és finomhangolását.  A nap folyamán egyeztetett a bankszövetség vezetőivel. Ezen megerősítette, csak olyan előterjesztések készülnek a minisztériumban, amelyekkel kapcsolatban a szövetség is kifejtheti álláspontját. Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a pénzügyi biztos e tárgyban született javaslatát még nem ismeri, de konzultálni fog róla Doubravszky Györggyel.  (MTI)

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás:

Kreml: kizárólag humanitárius jellegű a húsvéti tűzszünet

Kizárólag humanitárius jellegű a Vlagyimir Putyin orosz elnök által az ortodox húsvét alkalmából bejelentett tűzszünet - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak Moszkvában.
2026. 04. 10. 15:30
Megosztás:

Csökkent a búza termelői ára tavalyhoz képest

Jelentősen csökkent az étkezési és a takarmánybúza áfa és szállítási költség nélkül számolt termelői ára éves összevetésben - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) elemzésében.
2026. 04. 10. 15:00
Megosztás: