Varga: új helyzet alakult ki a magyar gazdaságpolitikában

A devizakötvény-kibocsátás után új helyzet alakult ki a magyar gazdaságpolitikában, amit a kormány értékelni fog, és néhány héten belül döntés születik arról, hogyan folytatódjanak a nemzetközi szervezetekkel való egyeztetések - mondta Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-nek adott interjúban csütörtökön.

 

Varga Mihály kifejtette, új helyzet, hogy immár kézzelfogható bizonyítéka is van annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása nélkül is működik a gazdaság, és ebből a szempontból jogos kérdés, hogy kell-e a kormányzati munkamegosztáson belül külön tárca nélküli miniszter személyéhez kötni a kérdést, egyáltalán mi legyen ennek a megállapodásnak a sorsa. "Vagy a jelenlegi formában folytatjuk, vagy azt mondjuk, hogy egy új helyzetben, más struktúra, más eszközrendszer kell" - mondta.

 

Úgy fogalmazott: "én a magam részéről készen állok arra, hogy ha a kormány úgy dönt, megbízatásomat befejezzem, de ha a kormány fenn kívánja tartani egy későbbi megállapodás esélyét, akkor nyilván folytatom vagy másvalaki (folytatja)". Varga Mihály - Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár egy korábbi interjúban tett nyilatkozatára reagálva - hozzátette: olyan jellegű megkeresést nem kapott, mint amit Lázár János akkor mondott, de "nyilvánvalóan a miniszterelnök hatásköre, és jogosítványa az, hogy a kormány szerkezetét, amennyiben szükségességét látja, módosítsa".

 

A keddi dollárkötvény-kibocsátással kapcsolatosan hangsúlyozta: az annak a bizalomnak a jele, amely az elmúlt két és fél év magyar gazdaságpolitikájának köszönhető. Azt bizonyítja, hogy, ha devizakibocsátással jelentkezik az állam, akkor  a piac mindenképpen megfinanszírozza - tette hozzá. Varga Mihály a devizakötvények kamatfeltételeit övező kritikákra reagálva kiemelte: az IMF sohasem kínált olyan futamidejű, 5-10 éves hitelt, mint amivel a kibocsátott kötvények rendelkeznek. Az IMF általában három, legfeljebb négyéves hitelt kínál, s - mint mondta -, egy rövidebb lejáratú hitel nyilvánvalóan mindig olcsóbb. Ebből a szempontból nagyon nehéz összehasonlítani, hogy az IMF által kínált kondíciók kedvezőbbek, vagy kedvezőtlenebbek lettek volna - tette hozzá.

 

A tárca nélküli miniszter kérdésre válaszolva elmondta: korábban nem volt szükség devizakibocsátásra, ráadásul ősszel még sokkal közelebbinek tűnt az IMF-megállapodás lehetősége. A magyar kormány abból a szempontból nehéz helyzetben volt, hogy "komolyan gondoltuk és komolyan gondoljuk a valutaalappal való megállapodás lehetőségét", de az IMF mindig azt mondta, hogy, amennyiben a devizapiacokhoz fordulunk, akkor ezt annak a jelének veszi, hogy nem kívánunk megállapodni - mondta, hozzátéve, hogy a kormány mindig törekedett a "tárgyalásokhoz szükséges bizalom megőrzésére".

 

Varga Mihály szerint a sikeres kibocsátásban "benne van", hogy sikerült csökkenteni az államadósságot, sikerült 3 százalék alatt tartani a GDP-arányos államháztartási hiányt, hogy tavaly végig sikerült forintban finanszírozni az államadósságot, ahogy az is, hogy sikeres volt a lakossági eurókötvény kibocsátása. A politikus reagált azokra a médiaértesülésekre, amelyek szerint az IMF be kívánja zárni budapesti irodáját. Úgy fogalmazott: bár a kormány még nem kapott ezzel kapcsolatosan semmilyen hivatalos értesítést, ha igaz volna hír, akkor az azt jelezné, hogy az IMF is át kívánja értékelni a helyzetet.

 

A tárca nélküli miniszter a vártnál nagyobb negyedik negyedévi gazdasági visszaeséssel kapcsolatosan kiemelte: azt jelzi, hogy a magyar gazdaság még mindig szorosan függ az Európai Unió hatásától, ahol szintén visszaesés volt 2012-ben. Ezen kívül, a mezőgazdaság rendkívül jó 2011-es éve után, a tavalyi gyenge teljesítményben bázishatás is jelentkezett.

 

Arra a kérdésre, várható-e, hogy a vártnál kedvezőtlenebb GDP-adat hatására a kormány ront idei növekedési előrejelzésén, Varga Mihály azt mondta: kétségtelen tény, hogy a tavaly év végi adat után egy ilyen felülvizsgálatot el kell végezni. Leszögezte ugyanakkor, hogy érdemes megvárni legalább egy negyedév lezárultát, mielőtt a kormány hozzányúl a prognózishoz. Az ipari és export kilátásokkal kapcsolatosan elmondta: nem biztatóak abból a szempontból a kilátások, hogy a legfontosabb  partnerországok az elmúlt időben rontottak saját növekedési előrejelzéseiken. Elmondta ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapokban kedvezőbb trendet fest a beszerzési menedzser index és üzleti hangulatmutató. (MTI)

 


Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás: