Vártnál jobban gyorsult az infláció Kínában
A fogyasztói árindex az év első 11 hónapjában épphogy meghaladta az 1,4 százalékot. Októberben öt hónap legalacsonyabb inflációját mérték a kelet-ázsiai országban. Havi összehasonlításban - októberhez képest - a zöldség 2,8 százalékkal drágult, a sertéshús ára viszont ugyanennyivel csökkent.
A novemberi emelkedésben az élelmiszeráraknak volt meghatározó szerepük. A zöldség 9,4 százalékkal, míg a hús, a baromfitermékek 6,2 százalékkal kerületek többe, mint egy évvel korábban.
A termelői árak a múlt hónapban 5,9 százalékkal, vagyis az októberivel és a szeptemberivel azonos mértékben estek vissza. A gyenge piaci keresletre utaló mutató 45. hónapja jelez lassulást.
Egyes szakértők a vártnál kedvezőbb adatok ellenére a termelői árindex folyamatos csökkenése miatt továbbra is deflációs nyomásról beszélnek, és esetleges monetáris lazító intézkedésekre, köztük kamatvágásokra számítanak. A kínai központi bank tavaly november óta hat alkalommal nyúlt ehhez az eszközhöz, továbbá csökkentette a kötelező banki tartalékrátát. A gazdaságélénkítő intézkedések közé tartozott az ingatlanvásárlásra vonatkozó korábbi szigorítások enyhítése és az infrastrukturális beruházások fokozása is.