Vártnál kedvezőbb a Raiffeisen eredménye
A bevételi sorok tekintetében alulteljesített a Raiffeisen. A nettó kamatbevétel 820 millió euró, az egyéb díj- és jutalék bevétel 360 millió euró volt. A vártnál kedvezőbb eredmény az alacsonyabb céltartalékolás eredménye lett. A negyedévben a bank 260 millió euró céltartalékot képzett, míg a várakozás csaknem 300 millió euró volt. A bank ugyanakkor már korábban jelezte, hogy a céltartalékolás nagyobbik része majd a második féléves eredményt fogja érinteni, ennek megfelelően elég nagy szórás mutatkozott a céltartalékra vonatkozó előrejelzésben, illetve csökkent a fedezettség nagysága is.
A költségeket is sikerült a vártnál alacsonyabban tartani, a várt 712 millió euró helyett 691 millió euró lett. A leányvállatok közül Ukrajna, Magyarország és Szlovénia lett veszteséges. Az NPL ráta 11,4%-ról 11,9%-ra emelkedett. A bankcsoport megerősítette, hogy az év egészét egyszeri átstrukturálási költségek is érinteni fogják. Megerősítették a magyar operáció átalakítását is, a jelenlegi 114 fiókból csak 69 fiókot tartanak meg, és az alkalmazotti létszámot 15%-kal csökkentik 2016-ra, ám ennek a csökkentésnek a nagy részét még idén végre fogják hajtani - olvasható az Erste Európa Best of kiadványában.