Vártnál nagyobb bővülés az amerikai olajkészletben
A olajkészlet mostani szintje 2,9 százalékkal marad el az előző év azonos időszakában mutatott készletet. Elemzők 2,5 millió hordós emelkedést vártak. Az amerikai kőolajfinomítók átlagos napi termelése 15,2 millió hordó volt a múlt hét folyamán. A finomítói kapacitás 87,1 százalék volt.
A benzin készletek 1,9 millió hordóval, 0,8 százalékkal 233,1 millió hordóra csökkentek, a finomított kőolajszármazékok pedig 700 ezer hordóval, 0,6 százalékkal 113,1 millió hordóra csökkentek. Múlt héten az összes kereskedelmi célú kőolajszármazék készletek 2 millió hordóval emelkedtek.
Az elmúlt négy hét során a benzin igények 8,4 millió hordó volt naponta, mely 1 százalékkal múlta alúl az egy évvel ezelőtti szintet. A finomított termékek iránti igények az elmúlt négy hétben naponta 4 millió hordó volt, mely 8,6 százalékkal magasabb, mint egy éve.
WTI árfolyam
Az adatközlést követően a márciusi szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama, a WTI jegyzése 1,06 százalékos emelkedés mellett 101 dollárnál jár, előtte 101,18 dollárnál születtek kötések.