Vártnál nagyobb veszteségek a Commerzbank-nál
A bank nettó vesztesége a negyedévben közel 1,9 milliárd euró volt, mely meghaladta az előzetesen várt 1,26 milliárd eurót. Azonban a 2009-es évre vonatkozóan összességében 4,5 milliárd eurós veszteségről adott számot, mely viszont kevesebb, mint a 2008-as 6,5 milliárd euró.
A bank kereskedési vesztesége a negyedév folyamán 561 millió euró volt, holott az előrejelzések mindössze 210 millióról szóltak. A bank Tier 1 tőkerátája 10,5 százalék volt az év végén. A Commerzbank-nak 1,32 milliárd eurót kellett elkülöníteni a rossz hitelek fedezésére, míg az elemzők várakozásaiban 1,30 milliárd szerepelt. Igaz, ez az összeg már kevesebb, mint a tavalyi 1,98 milliárd euró.
A bank a globális válság közepette nehéz helyzetbe került, melynek következtében a német állam 18,2 milliárd euróval igyekezett kisegíteni. A bank árfolyama a kereskedés elején 2,5 százalékos veszteséget mutat.