Vegyes várakozások, a kamatdöntésre vár a piac
Králik István, a KBC elemzője az MTI-nek elmondta: a hétfői emelkedés után kissé visszakorrigálhat a BUX, "nincs sok erő" a magyar piacban a növekedés folytatásához, így inkább stagnálás várható. A szakértő szerint az OTP szempontjából negatív hír, hogy egyes értesülések szerint felfüggeszti a tárgyalásokat a bankszövetség a kormánnyal, miután a kabinet múlt hét elején elfogadott egy rendeletet, amely arról szól, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztés lehetőségét kihasználó dolgozóinak.
Králik István szerint bár az amerikai és német előrejelző indexek kis pluszban tartózkodnak, a magyar piac nulla körül nyithat. Gabler Gergely, az Erste részvényelemzője Králik Istvánnal ellentétben úgy látja - bár mérsékeltebben, de - folytatódhat az emelkedés kedden is, mivel a nemzetközi piacokon is pozitív a hangulat, miután Barack Obama bejelentette, az Egyesült Államok kész segíteni Európának. Hozzáfűzte: a kedvező hangulatot az sem rontotta el, hogy hétfőn negatívra rontotta az Egyesült Államok adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings.
A szakértő szerint kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntése adhat irányt az árfolyamok alakulásának; előrejelzése szerint 25-50 bázispontos kamatemelés következhet. A Magyar Bankszövetség és a kormány közötti tárgyalások kapcsán úgy vélekedett: egyelőre kevés a konkrétum, így ez a tényező még nem hat számottevően az OTP árfolyamára, azonban ha nem sikerül megállapodni kabinettel, az negatív irányba viheti a bankpapír árfolyamát.