Vegyesen zártak az európai tőzsdék

Határozott irány nélkül, vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán. A befektetők kivárnak, mert a biztató jelek ellenére még mindig nem biztos, hogy az Európai Uniónak és Nagy-Britanniának sikerül dűlőre jutnia a rendezett kilépést biztosító megállapodásról.

Vegyesen zártak az európai tőzsdék

A londoni FTSE-100 mutató 0,64 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,09 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-index 0,32 százalékos pluszban zárt. Milánóban 0,28 százalékkal, Madridban pedig 0,25 százalékkal nőtt az irányadó tőzsdemutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,14 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,08 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,02 százalékkal emelkedett.
   
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerda délután kijelentette, hogy sikerült megegyezniük a felek képviselőinek az Egyesült Királyság rendezett európai uniós kiválásának feltételeiről szóló szerződés alapjairól, a végleges egyezség akár már szerdán megszülethet. "Elméletileg hét-nyolc órán belül minden világossá válhat" - mondta.
   
Uniós diplomatákra hivatkozva azonban a brit sajtóban szerdán olyan jelentések is napvilágot láttak, miszerint a tárgyalások megfeneklettek a jövőbeni kereskedelmi megállapodás és a tisztességes piaci versenyt biztosító záradékok kérdésein. Leo Varadkar ír miniszterelnök megerősítette, hogy még vannak nézeteltérések Észak-Írország és az unió közötti kapcsolatok ügyében is.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,09 százalékos, az S&P 500-as index 0,15 százalékos a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,36 százalékos mínuszban állt az európai tőzsdezárás idején.
   
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.
   
A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,24 százalékos pluszban, 59,47 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,51 százalékos nyereségben, 53,61 dolláron forgott fél hatkor.
   
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,49 százalékkal, 1490,75 dollárra nőtt.
   
Egy euróért 1,1066 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,32 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Hozzászólások

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben kedd kora este a reggeli szintekhez képest.
2019. 11. 12. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fél százalék körüli pluszban zártak az európai tőzsdék

Fél százalék körüli pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2019. 11. 12. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól teljesített a magyar részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 453,66 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 43 492,33 ponton zárt kedden.
2019. 11. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvásárolta első nagy-britanniai irodaházát a Futureal partnerségben a Trinovával

A Trinova Real Estate sikeresen lezárta a Spectrum Building irodaház megvásárlását a Futureal-csoport megbízásából. A glasgow-i tranzakció meghatározó állomás a Futureal nyugat-európai terjeszkedésében.
2019. 11. 12. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Farage pártja nem száll szembe a Konzervatívokkal

Nigel Farage tegnap bejelentette, hogy pártja a Brexit Párt nem indít jelölteket az előrehozott választáson azokban a körzetekben, ahol a legutóbbi választáson a Konzervatívok nyertek, ilyenből 317 van, viszont minden Munkáspárt által elnyert körzetben indítanak jelöltet.
2019. 11. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minimális mozgással nyitottak a New York-i tőzsdék

A New York-i börze irányadó mutatói a keddi nyitáskor csak minimálisan mozdultak el hétfői záróértékükhöz képest.
2019. 11. 12. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár 30%-ot is zuhanhat az olaj ára - miért is?

A WTI emelkedett ma reggel, miután a piac értékeli, hogy mekkora vágást sikerül majd az OPEC+-nak elérnie Bécsben a soron következő december 5-6-i ülésen.
2019. 11. 12. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a gazdasági hangulat az euróövezetben

A várakozásokat lényegesen meghaladó mértékben, fél éve a legmagasabb szintre emelkedett a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és Németországban a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált kimutatása alapján.
2019. 11. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább csökkent Romániában az éves infláció

Tovább csökkent Romániában az éves infláció, októberben a fogyasztói árak 3,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2019. 11. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a Cseh Energetikai Művek nyeresége

Mintegy 50 százalékkal 13,6 milliárd koronára (176,8 milliárd forint) emelkedett éves összehasonlításban a Cseh Energetikai Művek (CEZ) adózott nyeresége az első kilenc hónapban - közölte a CEZ kedden közleményben.
2019. 11. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2020 elejére alakulhat meg az osztrák kormány

A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója valószínűnek tartja, hogy csak jövő év elejére alakul meg az osztrák kormány.
2019. 11. 12. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdés várható az európai tőzsdéken

Pozitív kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon a hétfői indexcsökkenés után.
2019. 11. 12. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 55 millió eurós humanitárius segélyt juttat szudáni rászorulóknak

z Európai Unió 55 millió eurót (mintegy 18,1 milliárd forint) juttat a szudáni humanitárius válságban szenvedők támogatására - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
2019. 11. 12. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tömegek ünnepelték Lengyelországban a függetlenség napját

Tömegek vettek részt hétfőn Lengyelországban a függetlenség napi ünnepségeken, a legnépesebb rendezvényen, a hagyományos varsói függetlenség menetén tízezrek vonultak fel.
2019. 11. 12. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Alteo árbevétele és eredménye

Az Alteo konszolidált árbevétele 41 százalékkal, 12,8 milliárd forintról 17,9 milliárdra nőtt az első három negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, a konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) a tavaly őszi 1,1 milliárd forintról 140 százalékos növekedéssel 2,8 milliárdra emelkedett - közölte az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat hétfőn az MTI-vel.
2019. 11. 11. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig elkerülte a recessziót a brit gazdaság

Növekedett az idei harmadik negyedévben a brit gazdaság, így elkerülte a technikai recessziót a második negyedévben mért visszaesés után. A brit statisztikai hivatal (ONS) hétfőn közölt első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal emelkedett a szeptemberrel zárult három hónapban.
2019. 11. 11. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
2019. 11. 11. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

M. Draghi, az euróövezet megmentője nyolc év után befejezi tevékenységét az Európai Központi Bank elnökeként

Az Európai Központi Bank (EKB) ülése a várakozásoknak megfelelően nem hozott semmilyen jelentősebb változást a monetáris politikában. Egyébként az EKB szeptemberi ülése után, amelyen még ennél is negatívabbra csökkentette a diszkontkamatlábat (-0,50%), bejelentette, hogy novembertől kezdve új, 20 milliárd eurós havi volumenben elindítja az euróövezet országaiban az államkötvények felvásárlását, ami egy logikus lépés. A nézetkülönbségek sem meglepőek az EKB Kormányzótanácsában, ezek már nyáron láthatók voltak, és továbbra is meghatározzák a monetáris politika jellegét. Az euróövezet nem homogén egész, soha nem is volt az, és a közeljövőben sem várható, hogy minden tagjának megfelel majd az egységes monetáris politika. Nem fog.
2019. 11. 11. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Béremelésért sztrájkoltak a szlovén postások

Sztrájkoltak a postai dolgozók hétfőn Szlovéniában, miután kudarcba fulladt a szakszervezet tárgyalása a kormánnyal a tíz százalékos béremelésről - közölte a helyi sajtó.
2019. 11. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdék

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2019. 11. 11. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások: