Venni vagy bérelni?

Szinte mindenki, aki önálló életet kezdene, más városba költözne, esetleg környéket, lakástípust váltana, döntés elé kerül, mi éri meg jobban: lakást vásárolni vagy bérelni? Mindkét lehetőségnek kétség kívül van előnye és hátránya is, nézzük!

Venni vagy bérelni?

Az OTP Ingatlanpont szakértője egy átlagos budapesti lakás példáján, szigorúan pénzügyi szempontok alapján, kiszámolta, hogy hosszútávon melyik választás éri meg jobban a jelenlegi gazdasági környezetben.

 

Az OTP Bank Hello Otthon kutatásából kiderült, hogy 10 megkérdezettből 8 szerint a fiataloknak jelenleg nehéz saját lakáshoz jutni, pedig a legtöbb ember számára ez jelenti az önálló élet egyik alapfeltételét. A több módszertant ötvöző felmérés arra is rámutatott, hogy a válaszadók sok esetben kényszerként vagy átmeneti állapotként tekintenek a lakásbérlésre, elsősorban azért, mert a bérleti díj kifizetése után nem feltétlen marad megfelelő összegű – akár lakáscélú – megtakarítás. Mégis, a lakásbérlés minden szempontból felfutóban van, amelyet a bérleti díjak emelkedése is mutat.

Mind a bérlésnek, mind a vásárlásnak megvan a maga előnye és hátránya: lakásbérlés esetén a lakó valójában egy szolgáltatásért fizet, ahelyett, hogy befektetne vagy megtakarítana. A bérlés ugyanakkor jóval kevesebb kötöttséggel jár, ami megkönnyíti az országon belüli munkahelyváltást és az egyetemi városok területi szétszórtsága miatt is kifejezetten előnyössé teheti ezt a megoldást. Ezzel szemben a lakásvásárlással saját tulajdonú ingatlanba költözhet a vásárló. A megvásárolt ingatlannal maga rendelkezik, ugyanakkor ehhez sok esetben lakáshitelt is igényelni kell a magas ingatlanárak miatt, amely több éves elköteleződést jelent.


Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

 
Akkor mi éri meg valójában?
 
Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője egy átlagos, 56 négyzetméteres, 28 millió forintba kerülő budapesti lakás példáján keresztül, szigorúan pénzügyi szempontok szerint vetette össze a lehetőségeket.
 
Lakásvásárlás:

A példában szereplő 28 millió forintos áron megvásárolt ingatlan után 1,12 millió forint illeték fizetendő, ha a vevő korábban nem rendelkezett saját ingatlannal. A vásárláshoz a vevő felhasználta 13 millió forintos megtakarítását, valamint igényelt hozzá 10 éves futamidőre, a futamidő végéig fix kamatozású, 15 millió forint hitelösszegű OTP Bank lakáshitelt. A hitel teljes hiteldíj mutatója 5,4%*, a havi törlesztő részlete pedig 161 ezer forint. A teljes visszafizetendő összeg így 19,32 millió forintra rúg, vagyis 10 év múlva az ingatlan megvásárlására fordított teljes összeg a megtakarítás felhasználásával 33,4 millió forint lesz. Figyelembe véve egy éves 3 százalékos átlagos ingatlanár emelkedést, 10 év múlva a jelenleg 28 millió forintos ingatlan már 37,6 millió forintot érhet.  
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Lakásbérlés:

A számításban megjelölt 56 négyzetméteres ingatlan havi bérleti díja nagyjából 168 000 forint, amely egy évre kicsit több mint 2 millió forint. Számításba véve az átlagos évi 3%-os bérleti díj emelkedést, 10 év múlva már akár havi 219 ezer forintra rúghat a havi bérleti díj. Az évenkénti emelkedést is beleszámítva, 10 év alatt a bérleti díjra költött összeg akár valamivel több mint 23,1 millió forint lehet. Ha feltételezzük, hogy a bérlő a 13 millió forintos megtakarítását is a lakás bérlésére fordította, akkor is plusz 10,1 millió forintot költött lakhatására.

„Az eredmény magért beszél: míg vásárlás esetén, 10 év alatt, 33,4 millió forint ráfordítással egy akár 37,6 millió forint értékű, saját tulajdonú ingatlant lehet szerezni, addig lakásbérlés esetén, 10 év alatt, 23,1 millió forint kiadással nem szerezhető lakástulajdon.” – jelentette ki Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A részben hitelből finanszírozott befektetési célú lakásvásárlásnál (azaz a lakásvásárlást követő bérbe adásnál) sok esetben az a fő döntési szempont, hogy az albérlőtől kapott havi bérleti díj fedezi-e a törlesztőrészletet, illetve várható-e az ingatlanárak emelkedése.

„Budapesten nemzetközi összehasonlításban  igen alacsony a lakásár/éves bérleti díj mutató, ami alapján a vásárlás logikus döntésnek tűnik. Természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy hol és mennyiért keres a vásárló lakást, hiszen a példában megjelölt 3%-os átlagos évi ingatlanár növekedésnél alacsonyabb és magasabb arány egyaránt előfordulhat. Aki valóban hosszú távra tervez, azt javasoljuk, hogy keressen fel olyan ingatlanközvetítőt, aki tisztában van a piac adta lehetőségekkel és tendenciákkal”– javasolja Valkó Dávid.

Mennyi adót kell fizetni albérlet kiadásakor? ITT kiszámolhatod!

 
(*A THM meghatározása a 2019. május 1-jén. érvényes kondíciók alapján az aktuális feltételek, a maximális hűség kamatkedvezmény és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. Az ingatlanhitel igénybevételéhez lakásbiztosítási szerződés megkötése vagy megléte szükséges. A THM nem tartalmazza a lakásbiztosítás díját, mivel az nem ismert. Az OTP Jelzálogbank Zrt. által folyósított kölcsön esetében közvetítőként az OTP Bank Nyrt. jár el. A tájékoztatás nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek. A részletes feltételekért látogasson el az OTP Bank bármelyik fiókjába, illetve tájékozódjon a honlapon közzétett, vonatkozó üzletszabályzatokból és hirdetményekből, és egyes akciók esetén a részvételi szabályzatból. A Bank a hitelbírálat jogát fenntartja.)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: