Vételre ajánlja a Richtert az Erste

Kedvező spekulációs lehetőséget vélünk felfedezni a Richter részvények esetében, ugyanis az elmúlt hónapban megnövekedett likviditás hatására megnőtt az esélye annak, hogy a részvény akár már a május közepén esedékes felülvizsgálatkor visszakerülhessen az MSCI indexbe, ez pedig jelentős árfolyam felértékelődést eredményezne - olvasható az Erste elemzésében.

Technikai kép:  Lokális mélypontról látszik fordulni a Richter árfolyama, ami jelenleg a 20 napos mozgóátlagnál tartózkodik, azonban ha sikerül a rövidtávú átlagokat áttörnie az árfolyamnak, akkor egy jelentősebb növekedés veheti kezdetét. A veszteséglimitáló stop-loss megbízást a korábbi lokális minimum alá, 32.800 forinthoz javasoljuk elhelyezni.

 

 

Kiszállási stratégiánkat kivételesen nem egy konkrét árfolyamszinthez kötjük, hanem az új MSCI indexsúlyok közzétételéhez, ami május 15-én lesz esedékes. Amennyiben az a forgatókönyv valósul meg, hogy a Richter tényleg visszakerül, a részvényindexbe, akkor ennek hatására a hó végéig tartó emelkedés bontakozhat ki. Viszont, ha nem kerül vissza az indexbe, akkor sem számolunk az árfolyam drasztikus csökkenésével, ugyanakkor a részvények további tartása mellett már csak azok fundamentumai szólnak.


MSCI likviditási kritérium

 

Csütörtökkel lezárult az első negyedév, ami a tőzsdei vállalatok esetében azért is érdekes, mert jellemzően a negyedév zárásához kötődik az indexek felülvizsgálata és egy-egy részvényindexbe való bekerülés, vagy éppen kikerülés jelentős árfolyamhatással járhat, mint ahogy azt láthattuk novemberben is, amikor a Richter részvények kikerültek az MSCI Emerging Market indexből.

 

Az említett MSCI indexféléves felülvizsgálati eredménye információnk szerint május 15-én fog megjelenni, és az új súlyok csak május végétől lesznek érvénybe, ugyanakkor a vizsgált időszak a negyedév végével zárul, így most már a szükséges adatok rendelkezésre állnak a számoláshoz.

 

A MSCI saját terminológiát használ a likviditás számszerűsítéséhez, mely mutatószámot ATVR-nek neveznek. A mutató alapját a havi kereskedett érték mediánja és a hó végi közkézhányaddal súlyozott piaci kapitalizáció képezi. Minden féléves felülvizsgálat alkalmával megállapításra kerül egy országonkénti minimum érték, ami 2012 novemberében 46,9% volt és az egyes értékapíroktól elvárt minimim kritérium ennek 2/3-a, vagyis 31,27% volt. Ezt a küszöböt nem sikerült akkor a rendkívül alacsony forgalmú Richternek megugrania.

 

Azonban az elmúlt hat hónap alatt számottevő likviditás növekedést láthattunk, aminek eredményeként számításaink szerint az ATVR értéke jelentősen növekedett és március utolsó kereskedési napjával számolva rendkívül közel lesz a 31%-os érték körül alakulhat a Richter 12 hónapos ATVR-je. A pontos érték meghatározását nehezíti, hogy az MSCI önmaga számítja ki a közkézhányad nagyságát, azonban ezt a számolást igyekeztünk reprodukálni.

 

A Richter forgalmának növekedése, csak részben köszönhető annak, hogy novemberben és decemberben az indexből való kikerülés hírére megugrott a forgalom. Az elmúlt hónapokban fokozódott a részvény volatilitása ami pozitívan hatott a forgalom nagyságára. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy számításaink szerint a 3 hónapos ATVR nagysága lényegesen magasabb, mint a tizenkét hónaposé.

 

Az általunk számított értékekből látható, hogy amennyiben maradna a Magyarországra meghatározott 46,9 pontos minimum kritérium, akkor a Richter éppen hogy, de nem teljesítené a kritériumot, így nem kerülhetne vissza az indexbe.

 

Azonban a magyar piac forgalma és likviditása is tovább csökkent, ami tükröződik a részvények ATVR értékében is. Számításaink szerint a meghatározó négy részvény közül az OTP és a MOL esetében is jelentős likviditáscsökkenés volt tapasztalható, miközben a Magyar Telekom likviditása minimális emelkedést felmutatva lényegében szinten maradt, és egyedüli kivételként a Richter tudott jelentős forgalom és ATVR növekedést felmutatni. Ezért arra számítunk, hogy az ország kritérium csökkenni fog a legutóbbi 46,9 pontos értékről és így már a Richter képes lesz teljesíteni a likviditási kritériumot, az az visszakerülhet az MSCI országindexkbe.

 

Mivel járna, ha visszakerülne a Richter az MSCI indexbe


Az MSCI indexek felmenő struktúrában épülnek fel, így ha a részvény visszakerülne a magyar indexbe, akkor ezzel együtt visszakerülne a többi, magasabb szintű MSCI indexbe is, így a számos befektető és ETF által követett MSCI Emerging Market indexbe is.

 

A tavaly novemberi adatok alapján több mint 500 ezer Richter részvényt birtokoltak az indexet követő ETF-ek, melyek most kénytelenek lennének visszavenni a részvényeket és ezzel jelentős árfolyam növekedést okoznának. Novemberben a kikerülés hatására 12%-os esés volt megfigyelhető és most is hasonló méretű tranzakcióra, így hasonló méretű árfolyam reakcióra lehet számítani.

 

Érdekes problémát vet fel, hogy az ETF-ek megjelenése ismételten csökkenteni fogja a részvény likviditását, azonban ezen a problémán segíthet, ha a 10:1 arányú részvénydarabolás megvalósul. A társaság erre vonatkozó szándékát jelzi, hogy a ma közzétett Közgyűlési előterjesztésben szerepel a részvénydarabolás.

 

Hosszú távú indokok a Richter mellett

 

Nem csak a rövidtávú spekuláció miatt, hanem a hosszabb távú növekedési lehetőségek miatt is vételre ajánljuk a részvényt, fenntartva a korábbi, szektorelemzőnk által meghatározott 45.265 Ft-os 12 hónapos célárat.

 

Hosszú távon a növekedés két fő motorjának a Cariprazin és az Esmya nevű készítmények számítanak, még akkor is, ha az Esmya értékesítésének felfutása a vártnál lassabb lehet, ugyanakkor továbbra is elérhető a 100 millió eurós értesítési árbevétel, ami a gyógyszer használati körének kibővítése esetén akár évi 200 millió euróig is növekedhet.


Újabb, évtizedes távlatokban nem látott rekordon a hosszú kötvényhozamok

A 10 éves amerikai állampapírhozam csütörtökön 5,16%-ra emelkedett, pedig már a szerdai 5,11% is 2007 óta nem látott magas érték volt. A rövidebb lejáratok most nem változtak, a 2 éves hozam maradt 4,90%-on.
2026. 09. 25. 10:00
Megosztás:

Enyhe mínuszban zártak az európai tőzsdék; a BUX sem volt kivétel

Csütörtökön is folytatódott az előző napi rossz hangulat az európai tőzsdéken: a Stoxx 600 szinte egész nap negatívban volt, zárásra végül 0,5%-kal múlta alul az előző nap végi értékét.
2026. 09. 25. 09:30
Megosztás:

Semmi változás a Közel-Keleten, tovább emelkedtek az energiaárak

A piacokat meghatározó két nagy geopolitikai játszmából egyikben sem történt érdemi előrelépés. Hszi Csin-ping washingtoni látogatása egyelőre látványos formalitásokat, de semmi új tartalmat nem hozott, sem pozitív, sem negatív értelemben.
2026. 09. 25. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 09. 25. 08:30
Megosztás:

Nagy-Britanniának tíz éven belül újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Tony Blair volt brit miniszterelnök elemzőintézete szerint Nagy-Britanniának tíz éven belül ismét csatlakoznia kell az Európai Unióhoz, de ehhez az EU-ban is radikális reformokra van szükség.
2026. 09. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 4 milliárd forintból megújult a Pannon Egyetem

Több mint 4 milliárd forintos európai uniós támogatásból megújult a Pannon Egyetem oktatási, digitális és infrastrukturális környezete.
2026. 09. 25. 07:30
Megosztás:

Moszkva üdvözölné Putyin, Trump és Hszi sencseni találkozóját

Oroszország üdvözölné, ha Vlagyimir Putyin orosz, Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozna az Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) novemberi sencseni csúcstalálkozóján - nyilatkozott Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettese csütörtökön a TASZSZ hírügynökségnek.
2026. 09. 25. 07:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. árbevétele az első fél évben

A Nestlé Hungária Kft. első félévi értékesítésének nettó árbevétele 174,48 milliárd forint volt, ami 3 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 25. 06:30
Megosztás:

Európa visszafogja a vásárlást, a magyar inkább kivárja az akciót – aztán boltba megy

Miközben az európai fogyasztók 42 százaléka a nem alapvető vásárlásain spórol, a magyaroknak csak 27 százaléka választja ezt. Nálunk inkább a kivárás lett a védekezés: az európai átlagnál jóval többen halasztják el a nagyobb kiadást, vagy kötik akcióhoz a vásárlást – derül ki a Shopfully nyolc országra kiterjedő kutatásából.
2026. 09. 25. 06:00
Megosztás:

Már a szolgáltatási szint és a vásárlói élmény a legfontosabb versenytényező az e-kereskedelemben

A magyar e-kereskedelmi piac 2026 első félévében tovább bővült: az első negyedévben 14,2%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az online vásárlók száma pedig elérte a 4,4 millió főt. A második negyedévben 25,8 millió online tranzakciót bonyolítottak le a magyar vásárlók, a teljes online kiskereskedelmi költés pedig megközelítette a bruttó 535 milliárd forintot – derül ki a legfrissebb PwC Digitális Kereskedelmi Körkép adataiból, melyet a Digitális Kereskedelmi Szövetséggel együtt jelentetett meg. A magyar vásárlók ma már a fizetéstől az átvételen át a visszaküldésig zökkenőmentes kiszolgálást várnak el, ami felértékeli az értékesítési, logisztikai és fizetési megoldások összehangolt működését.
2026. 09. 25. 05:30
Megosztás:

Mennyibe kerül egy iroda kialakítása Magyarországon?

Egy frissen közzétett magyarországi útmutató tételesen mutatja meg, milyen költségekkel számolhat egy bérlő, ha egy bérelt, szerkezetkész területből kész, működő irodát alakít ki. A CBRE Magyarország 2026 második negyedévi, magyarországi piaci egységárakon alapuló számítása egy 1000 négyzetméteres bérelt területet vesz alapul, és három minőségi szinten mutatja be a költségeket. Ezek az összegek a szerkezetkész állapottól kezdődően, a tényleges kivitelezési munkák mellett többek között az informatikai hálózatok, az audiovizuális és biztonságtechnikai rendszerek, a bútorzat kialakításának költségeit, valamint a tervezési és szakértői díjakat is tartalmazzák.
2026. 09. 25. 05:00
Megosztás:

Merre költöznek a budapestiek? Itt vannak a legnépszerűbb kerületek!

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont az adatok kapcsán.
2026. 09. 25. 04:00
Megosztás:

Egyre naposabb és melegebb idő várható a hétvégén

Egyre naposabb és melegebb, kora őszi idő várható szeptember utolsó hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke lassan emelkedik, vasárnap már mindenhol 20 Celsius-fok felett alakul, miközben a hajnalok hűvösek lesznek. Csapadék nem várható, legfeljebb pénteken lehet futó zápor a Dunától keletre - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 25. 03:30
Megosztás:

OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás: