Vezérigazgató Úr! Ön miért szomorú?

Világszerte fejtörést okoznak a vezérigazgatóknak a kormányzati intézkedések. Most kezdődik a svájci Davosban az üzleti világ legjelentősebb nemzetközi konferenciája. Az esemény hivatalos nyitánya előtt egy nappal hozta nyilvánosságra a világ vezető pénzügyi tanácsadócége, a PwC a 16. Vezérigazgató Felmérésének eredményeit. A világgazdaság és az üzleti élet mozgatóinak számító első számú vezetők némileg borúlátóbbak a tavalyinál: 36 százalék bízik abban, hogy cége növekedni tud a következő egy évben, tavaly ez az arány 40 százalék volt. A globális felmérés mintájára a magyar vezetők véleményét is megkérdezte a PwC: a hazai válaszok optimistábbak, ugyanis a megkérdezettek 60 százaléka bízik abban, hogy növekedni tud a következő 12 hónapban. A nemzetközi hangulatjelentést márciusban követik a részletes magyar eredmények, 171 hazai vezérigazgató véleményének összegzésével

Vezérigazgató Úr! Ön miért szomorú?

A gazdasági kilátásokról általában a következőképpen nyilatkozott a megkérdezett 1330 vezérigazgató: 28 százalékuk szerint további visszaesés várható 2013-ban, 18 százalék bízik a fellendülésben, a megkérdezettek fele (52%) pedig stagnálást vár.

 

„A vezérigazgatók világszerte borúlátóak cégük rövid távú növekedési kilátásait illetően és a gazdasági fellendülésben is csak kis részük bízik. Jelenleg is folyik a magyar válaszok feldolgozása, de már most látszik az a talán meglepő eredmény, hogy a nemzetközi 36 százalékkal szemben, a magyar cégekvezetők 60 százaléka bízik abban, hogy a következő 12 hónapban cége növekedni tud. A globális gazdasági helyzet alakulása kapcsán is  optimistább a várakozás a hazai vezetők körében: 26 százalék bizakodó, míg nemzetközi szinten ez a szám csak 18 százalék” – kommentálta az eredményeket dr. Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője. 

 

 

A növekedésbe vetett kilátások


Vállalatuk bevételeinek rövid távú növekedésében a nyugat-európai cégvezetők bíznak legkevésbé (22%-uk), őket követik az észak-amerikai vezetők (33%) és a Csendes-óceáni térség első számú emberei (36%). Még Afrikában is romlottak az előrejelzések a tavalyihoz képest (57%-ról 47%-ra), Latin-Amerika azonban szembemegy a negatív trenddel: 53 százalékra nőtt azoknak a vezetőknek a száma, akik már a rövid távú növekedésben is bíznak.

A hosszú távú növekedéssel kapcsolatban stabil álláspontot képviselnek a vállalatok első számú vezetői: 46 százalék bizakodó, közel annyi mint a tavalyi évben.

Érdekes eredmény született az egyes országokat vizsgálva: Oroszországban a legoptimistábbak a vezetők (66%), nem sokkal lemaradva India (63%) és Mexikó (62%) következik a sorban. Őket követi: Brazília (44%), Kína (40%), Németország (31%), Egyesült Államok (30%), Egyesült Királyság (22%), Japán (18%), Franciaország (13%) és végül Dél-Korea, ahol mindössze a vezérigazgatók 6 százaléka bizakodó.   

 

Mi befolyásolja leginkább a cégek működését?

 

Arra a kérdésre, hogy mi aggasztja leginkább a cégvezetőket, első helyen a bizonytalan és kiszámíthatatlan  növekedési kilátásokat (81%), második helyen a kormányzatok államadósságkezelő intézkedéseit (71%), harmadikként pedig a túlszabályozottságot (69%) említették. 

„Az első számú vezetők úgy vélik, hogy azok a problémák, melyek a globális gazdaságot ma jellemzik, a következő egy évben bizonyára nem fognak megoldódni. Azok a kockázatok pedig, amelyekkel régen nem is számoltunk, mára teljesen megszokottá váltak"  - nyilatkozta Dennis Nally, a PwC International vezérigazgatója.  

 

A válaszokból kitűnik, hogy a cégvezetők az egyik legtöbb időt és odafigyelést igénylő érintettnek (stakeholder) az államot, a szabályozói hatóságokat tartják. A világgazdasági helyzetre adott kormányzati reakciók - iparági újraszabályozás, fiskális konszolidáció miatti adóemelések – mindenhol az egyik legnagyobb kihívást jelentik a vezérigazgatók számára. Bár a hazai válaszok feldolgozása még folyamatban van, az előzetes eredmények azt mutatják, hogy a magyar vállalatvezetők véleménye összecseng a globális vezetőkével.

 

A három legfontosabb stakeholder a globális válaszok alapján: az ügyfelek (97%), a versenytársak (90%), a kormány és a szabályozó hatóságok (85%). A hazai válaszok némileg más képet mutatnak: a kormány és a szabályozó hatóságok az első helyen állnak, az ügyfél pedig csak második helyre szorul. 

Arra a kérdésre, hogy mit tartanak a vállalatvezetők globálisan a növekedés legnagyobb akadályának, a következő válaszok születtek: növekvő adóterhek (62%), kiemelt fontosságú szakemberek rendelkezésre állása (58%), energia- és nyersanyagárak (52%).

 

Márciusban jön…

 

Az idei, második hazai felmérésben a PwC Magyarország munkatársai 171 vállalatvezetőt kérdeztek meg várakozásaikról, a piaci kilátásokról és arról, cégük számára mi jelenti a legnagyobb növekedési akadályt.  A felmérés külön kitér arra a kérdéskörre is, hogy maga a vezérigazgató hogyan változtat a saját vezetői stílusán, mennyire képes flexibilis szervezetet építeni. A felmérés szakmai partnere a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ). A 2. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés eredményei 2013. március 6-án lesznek nyilvánosak.

 

 

A globális felmérés módszertana:

 

A PwC 16. Vezérigazgató Felmérése során 1330 interjú készült a világ 68 országában 2012 utolsó negyedévében. Régiókra lebontva 449 interjú zajlott a Csendes-óceáni térségben, 312 Nyugat-Európában, 227 Észak-Amerikában, 165 Latin-Amerikában, 95 Közép- és Kelet-Európában, 50 Afrikában és a Közel-Keleten.

A teljes tanulmány ábrákkal együtt letölthető a www.pwc.com/ceosurvey oldalról.


Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás: