Vezető republikánus politikusok bírálják Donald Trumpot egy spanyolajkú bíróra tett kirekesztő megjegyzései miatt
A Republikánus Párt meghatározó politikusai - köztük képviselők és szenátorok - szólították fel Donald Trumpot, a párt várható elnökjelöltjét, hogy hagyjon fel Gonzalo Curiel bíró folyamatos bírálatával. Gonzalo Curiel az a bíró, aki a Trump Egyetemen történtek miatti pereket felügyeli, s a múlt héten hozzájárult, hogy négyszáz oldalnyi dokumentumot nyilvánosságra is hozzanak. Trump többször is azt hangoztatta, hogy a bíró részrehajló, mert mexikói származású. A bíró egyébként amerikai és Indiana államban született, a felmenői voltak spanyolajkúak.
Mind a szenátus, mind a képviselőház republikánus vezetői elítélően nyilatkoztak Trump megnyilvánulásairól. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője aggodalmának adott hangot, sőt, még arra is utalt, hogy az ő felesége - aki japán származású - szintén emigránsként került az Egyesült Államokba, még nyolc esztendősen. Paul Ryan, a képviselőház elnöke egy rádióinterjújában azt mondta, hogy Trump gondolkodásmódját teljes egészében elutasítja. Newt Gingrich, volt képviselőházi elnök pedig, akit Trump esetleges alelnökjelöltjeként is emlegetnek, a The Washington Postnak fejtette ki, hogy Trump megjegyzései "elfogadhatatlanok" és "megbocsáthatatlanok".
John Kasich ohiói kormányzó, aki nemrégiben szállt ki a republikánusok elnökjelöltségéért folyó küzdelemből, Twitter-üzenetben közölte hétfőn: "etnikai hovatartozásuk vagy vallásuk alapján támadni bírókat újabb taktika az ország megosztására. Kasich bocsánatkérésére szólította fel Trumpot. Jason Chaffetz utahi republikánus képviselő a Fox televíziónak adott hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott: az amerikaiakat kifejezetten zavarja, hogy Trump az etnikai hovatartozása alapján akar hitelteleníteni egy bírót. Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora ugyancsak elfogadhatatlannak minősítette Trump megjegyzéseit, s azt mondta: ezek nem az amerikai értékrendet képviselik. Jeff Flake arizonai szenátor - szintén televíziós interjúban hétfőn - még azt is felvetette, hogy amennyiben Trump nem képes változtatni, akkor a Republikánus Párt nagy bajba kerül, s akkor ő, személy szerint nem tudja támogatni Trump elnökjelöltségét.
Maga Trump nem vonta vissza kijelentéseit, és hétfőn, a Fox televízióban visszautasította a Republikánus Párt bírálatait. Kitartott álláspontja mellett, miszerint aggodalmai megalapozottak. "Csak arra akarok rájönni, hogy miért nem bánik velem korrekten egy bíró. S egy csomó ember egyetért velem" - fogalmazott az ingatlanmágnás a republikánusokhoz közel álló televízióban hétfőn délelőtt.
A Republikánus Párt vezető személyiségeinek táborában egyre növekszik az aggodalom, hogy a párt Trumppal csúfos vereséget szenved a novemberi elnökválasztáson. Mitch McConnell, a republikánus szenátorok frakciójának vezetője még vasárnap mondta az egyik televíziós műsorban, hogy sok republikánus kifejezetten az úgynevezett Goldwater-hatás miatt aggódik. Barry Goldwater arizonai republikánus szenátor az 1964-es választásokon a republikánusok elnökjelöltje volt, aki a polgári jogokat biztosító törvény ellenzésével kifejezetten elidegenítette a párttól az afroamerikai választókat. Republikánus politikusok most attól tartanak, hogy ugyanez történhet az egyre gyarapodó lélekszámú amerikai spanyolajkú közösségekkel is.
A Trump Egyetemet egyébként nonprofit oktatási intézményként alapította Donald Trump két kollégájával együtt 2004-ben Kaliforniában, 2005 és 2009 között működött. Nem akkreditált felsőoktatási intézmény volt, mégis Trump akkreditáltként hirdette. A szemináriumokon egyebek között vállalkozási, ingatlanfejlesztési és vagyonkezelési ismereteket oktattak, borsos tandíj fejében. Miután különböző perek indultak az intézmény ellen, 2010-ben bezárta a kapuit. 2013 óta azonban illegális üzleti gyakorlat címén vizsgálat folyik ellene, és már tavaly ősszel - még a választási kampány kezdete előtt - sajtóhírek szóltak arról, hogy az egész intézmény nem más, mint csalás.