Világbank: nehéz évünk lesz

Nehéz év lesz 2010 az európai feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország számára - mondta Philippe Le Houérou, a Világbank európai és közép-ázsiai régióért felelős alelnöke pénteken Washingtonban.

A Világbank előrejelzése szerint az érintett országokban az idén átlagosan 3 százalékos gazdasági növekedés lesz mérhető. A jövőbeni kilátások sem fényesek, a következő években csak mérsékelten jobb, 3-4 százalék körüli növekedés várható.

Indermit Gill, a Világbank európai és közép-ázsiai régióért felelős vezető közgazdásza megerősítette: 2010 nem ígér sok jót a régiónak, amelyet sokkal keményen sújtott a recesszió, mint a fejlődő világ többi részét.

Hangsúlyozta, hogy a térség országai eltérő sebességgel és állapotban emelkednek ki a válságból, a jelentős devizatartalékkal rendelkezők lényegesen jobb helyzetben vannak. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank hétvégi tanácskozása elé időzített sajtótájékoztatón - amelynek a kelet-európai és közép-ázsiai gazdasági kilátások voltak a témái - úgy fogalmazott: a feltörekvő gazdaságok a válság előtt ázsiai ütemben növekedtek, a válság alatt európai szinten zsugorodtak, és a válság után latin-amerikai tempóban fognak növekedni.

A Világbank szerint Kelet-Európában a GDP növekedése pozitív lesz 2010-ben, de nem fog visszatérni a válság előtti szintre. A térség gazdasági felépüléséhez szükséges legfontosabb feladatok között említette Indermit Gill a nyugdíjrendszer megreformálását és az oktatási rendszer megújítását.

Utóbbi kapcsán rámutatott: sok vállalat panaszkodik, hogy dolgozóik nem megfelelő képzettségi szintje a növekedés akadálya lehet. Azt mondta, az elkövetkező években csökkenteni kell a szociális célú kiadásokat, bizonyos területekre, például az oktatásra viszont többet kell költeni. Ugyancsak fontosnak nevezte az infrastrukturális fejlesztéseket, amelyek elmaradása szintén gátja lehet a növekedésnek. (MTI)

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás:

Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán

legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
2025. 10. 25. 20:00
Megosztás:

Üzembe helyezte 2500. csomagautomatáját a GLS

Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 10. 25. 18:00
Megosztás:

Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője

A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság.
2025. 10. 25. 16:00
Megosztás:

Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között

A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a hazai lakáspiacon, az áraik széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak százmillió forint feletti ingatlanok, miközben a legolcsóbbak ára bőven 10 millió alatt marad.
2025. 10. 25. 14:00
Megosztás:

A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára

A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
2025. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben

Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
2025. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
2025. 10. 25. 11:00
Megosztás:

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
2025. 10. 25. 10:00
Megosztás:

Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak

A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
2025. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára

Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
2025. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
2025. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2025. 10. 25. 03:00
Megosztás:

Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette a horvát sajtó.
2025. 10. 25. 02:00
Megosztás:

14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?

14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
2025. 10. 25. 01:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
2025. 10. 25. 00:05
Megosztás:

A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap ($TAP) több mint 5 000 felhasználót szerzett

A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
2025. 10. 24. 23:00
Megosztás:

Megmozdult az XRP-bálna: Közel 500 millió dollárnyi token hagyta el a Ripple tárcáját

Egy nagyszabású XRP-tranzakció kavarta fel a kriptopiac állóvizét: a Ripple több mint 200 millió XRP-t mozgatott meg – mai árfolyamon közel 497 millió dollárnyi értékben. A transzfer egy ismeretlen tárcába irányult, és azonnal beindította a találgatásokat a piaci szereplők körében. Vajon mit jelenthet ez a lépés? Eladás, intézményi megállapodás, vagy valami sokkal nagyobb dolog előjele?
2025. 10. 24. 21:00
Megosztás:

Kreml: az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
2025. 10. 24. 20:00
Megosztás:

Szombaton tisztítják a Rákóczi hidat

A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 19:00
Megosztás: