Világszínvonalú idegsebészeti műtőket adtak át Szegeden

A magyar cégek az egészségipar területén kiemelkedő eredményeket érhetnek el - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter szombaton, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) világszínvonalú idegsebészeti gerinc- és idegsebészeti műtőjének átadásán.

Világszínvonalú idegsebészeti műtőket adtak át Szegeden

Palkovics László azt mondta, a magyar egészségipar évente 5-6 százalékos növekedést ér el, a szabadalmi bejelentések több mint egyharmada erről a területről származik.
   
A magyar gazdaság utóbbi negyedéves 5,2 százalékos növekedése, jelenősen meghaladta az uniós és a német adatokat is. Ez a high tech gyártó és szolgáltató szektor eredményének köszönhető - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: a magyar exportban - uniós összevetésben - a legmagasabb a high tech hozzáadott érték.
    

A politikus kifejtette: az orvosképzés az oktatás, kutatás és a klinikai ellátás egységére épül. A gyakorlati képzés jelentősége egyre nő, ehhez megfelelő eszközökre is szükség van, ilyen az újonnan kialakított műtőkomplexum.
   
A miniszter kitért arra, döntés született arról, hogy elkülönített források állnak majd rendelkezésre az orvosi, egészségtudományi kutatások finanszírozására.
   
Fendler Judit kancellár hangsúlyozta, az SZTE stratégiai célja, a társadalmi igényeket, kormányzati elvárásokat kielégítendő az egészségügyi képzések kiemelt fejlesztése. Ezen a területen nem lehet átállni "tömegképzésre". Az orvoslás, gyógyítás és ápolás használja leginkább a technikai-műszaki-informatikai fejlődés vívmányait, de ezek azok a területek, ahol a tapasztalat, az emberi tényező, a gondoskodás, soha nem fog eltűnni, sőt szerepe felértékelődik.
   
A kancellár kifejtette, a csaknem 2,5 milliárd forintos fejlesztés azért is innovatív, mert nem meglévő forráshoz igazították a beruházást, hanem az állami egészségügyi szektorban szinte egyedülálló módon bérleti konstrukcióban, a Merkantil Bank közreműködésével valósították meg.
   
Barzó Pál az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta, az intézményben végzett a műtétek száma néhány év alatt 1200-ról négyezerre emelkedett, ezzel az ország legnagyobb ilyen központja lett.
   
Jelenleg nincs olyan idegsebészeti beavatkozás, amelyet nem tudnának a szegedi klinikán a világon a legmagasabb színvonalon elvégezni. A másfél évtizede harmincágyas klinika 100-110 ágyasra bővült, négy műtőjével Európa, sőt talán a világ egyik meghatározó fej-nyaksebészeti központjává vált - hangsúlyozta a professzor.
   
A műtőkomplexumot egy gerinc- és egy fej-nyaksebészeti hibrid műtő alkotja. A gerincsebészeti műtőt a legfejlettebb képalkotó technikával és az ezekre alapuló gerinc- és agyműtéteket elvégző robotokkal szerelték fel, amelyek lehetőséget adnak a legbonyolultabb műtétek precíz, gyors elvégzésére, jelentősen javítva ezzel a betegbiztonságot. Az idegsebészeti hibridműtőben több lépcsős vagy más módszerekkel igen nagy kockázatúnak minősülő beavatkozások végezhetők el. Lehetőség nyílik arra, hogy egy nyitott idegsebészeti műtét során jelentkező komplikáció esetén érkatéteres eljárással helyreállítsák az agyi véráramlást. Ugyanígy a katéteres eljárás során jelentkező vérzés ellátása is megkezdhető helyben egy nyitott műtét során - ismertette Barzó Pál.
   
Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója kifejtette, a szegedi lesz a cég első olyan bemutató centruma Európában, ahol idegsebészeti, onkológiai, valamint intervenciós radiológiai beavatkozásokat végeznek majd, minimál invazív módon.
   
Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke közölte, példaértékű az innováció, amely mindig is jellemezte az egyetemet. Az SZTE nemzetközi elismertsége az itt dolgozó szakemberek kiváló munkájának köszönhető - tette hozzá.
   
Szeged egyik kitörési pontja az egészségipar. Létfontosságú, hogy a magas hozzáadott értéket teremtő vállalkozások érkezzenek a városba. Ehhez együttműködésre, partnerségre van szükség a kormány, az egyetem, a város és a vállalkozások között - hangsúlyozta a Fidesz és a KDNP által támogatott független polgármesterjelölt.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: