Visszaél piaci fölényével a Facebook Németországban

Visszaél piaci fölényével a Facebook közösségi portált üzemeltető társaság Németországban - mondta ki egy kedden ismertetett határozatában a német szövetségi legfelső bíróság (BGH).

Visszaél piaci fölényével a Facebook Németországban

A testület megerősítette a szövetségi versenyhivatal (Bundeskartellamt) egy 2019 februárjában hozott döntését, amely szerint a Facebook - illetve a portált és egyéb szolgáltatásokat, például az Instragram közösségi portált és a WhatsApp azonnali üzenetküldő alkalmazást üzemeltető társaság - a felhasználók információs önrendelkezéshez fűződő jogát sértő és a piaci versenyt hátráltató módon visszaél a közösségi portálok németországi piacán elért fölényével.
   
"Nincs komolyan vehető kétség azzal kapcsolatban, hogy a Facebook uralja a közösségi portálok németországi piacát, és azzal kapcsolatban sem, hogy a versenyhivatal által betiltott felhasználói szabályzata révén visszaél helyzetével" - áll a BGH határozatában.
    

A portált egész Európában üzemeltető írországi Facebook Ireland Limited panaszt emelt a felhasználói szabályzat átalakítására kötelező versenyhatósági határozat miatt a düsseldorfi tartományi felsőbíróságon, amely ugyan még nem döntött az ügyben, de a panaszos kezdeményezésére úgy rendelkezett, hogy az ügy lezárásáig nem kell teljesíteni a határozatot. A BGH ezt a rendelkezést helyezte hatályon kívül keddi döntésével.
   
A portál üzemeltetője szerint ennek nincs gyakorlati következménye, sem a felhasználó magánszemélyek, sem a portált használó vállalkozások számára. A német sajtóban ismertetett állásfoglalásuk szerint továbbra sem igazítják szabályzatukat a versenyhatóság előírásaihoz, és küzdenek annak elismeréséért, hogy nem élnek vissza piaci pozíciójukkal.
   
A versenyhatóság adatgyűjtési korlátozásokra kötelezné a Facebookot Németországban. A tavaly februári határozat indoklásában rámutattak, hogy a jelenlegi szabályok szerint a felhasználó csak azzal a feltétellel léphet a Facebook tagjai közé, hogy az üzemeltető összekapcsolhatja és egy közös felhasználói profilba szervezheti a portál használata révén keletkező adatait a társaság más termékeinek, például az Instagram vagy a WhatsApp használatával keletkező adataival, és úgynevezett harmadik - nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó - honlapok, alkalmazások, szolgáltatások használata során keletkező adataival is.
   
A hatóság szerint ezen két ponton változtatni kell. A Facebook továbbra is szabadon gyűjthet adatokat különböző termékein, de csak akkor szervezheti össze az egyazon személyről, de más-más termék használata révén keletkező adatokat egy egységes Facebook-profilba, ha az adott felhasználó ehhez hozzájárul. Továbbá a nem a Facebook-vállalatokhoz tartozó honlapokról, alkalmazásokról származó adatokat is csak a felhasználó hozzájárulásával rendelheti hozzá az illető Facebook-profiljához.
    

Aláhúzták, hogy Németországban a Facebook uralja a közösségi portálok piacát, részaránya a naponta aktív felhasználók körében meghaladja a 95 százalékot. Ezért különleges versenyjogi kötelezettségek vonatkoznak rá, és figyelembe kell vennie, hogy "a Facebook-felhasználók gyakorlatilag nem tudnak áttérni más közösségi portálra".
   
Az internetezők a jelenlegi szabályok szerint vagy elfogadják a társaság rendkívül kiterjedt adatgyűjtési és adatfelhasználási gyakorlatát, vagy nem használhatják a Facebookot. Ez pedig "kényszerhelyzet", amelyben "szó sincs az adatfelhasználási feltételek önkéntes elfogadásáról" - emelték ki.

Hozzászólások

Törvényt hoztak Németországban a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról

Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják.
2020. 07. 04. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó évet zár a V4

Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Lengyelország július 1-jén vette át a V4-ek elnökségét Csehországtól, amely egy esztendőn át látta el az elnöki feladatot.
2020. 07. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorítanak Olaszország egyik tartományában

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
2020. 07. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább zsugorodott az orosz szolgáltatóipari szektor teljesítménye

Júniusban már a negyedik egymást követő hónapban zsugorodott az orosz szolgáltatóipar teljesítménye - derül ki a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet pénteken ismertetett adataiból.
2020. 07. 03. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövő péntektől több országból lehet karanténkötelezettség Angliába utazni

Jövő péntektől sok országból karanténkötelezettség nélkül lehet beutazni Angliába - közölte pénteken a brit közlekedési minisztérium.
2020. 07. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Olaszországot szegényebbé tette a járvány

Olaszországban növelte a bizonytalanságot, a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenséget, de erősítette a családi összetartást a koronavírus-járvány az Istat statisztikai hivatal pénteken közölt felmérése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az olaszok olvasási kedve is nőtt a karantén hónapjaiban.
2020. 07. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamarosan magához tér az euróövezeti gazdaság

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.
2020. 07. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
2020. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 07. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassult a fogyasztói árak növekedése az OECD-országokban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban májusban 0,7 százalékra lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme az áprilisi 0,9 százalékról; márciusban 1,7 százalékos, februárban 2,3 százalékos volt az infláció.
2020. 07. 03. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol kormányfő elkerülhetetlennek látja az adóreformot

Elkerülhetetlen az adóreform a gazdaság helyreállítása érdekében a koronavírus-járványt követően - hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök a La Sexta országos kereskedelmi televíziónak adott interjúban csütörtökön.
2020. 07. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók

Rendszeres szennyvízvizsgálatra épülő megfigyelőrendszeren dolgoznak brit kutatók, akik szerint a módszerrel akár 10 nappal korábban ki lehet mutatni a koronavírus jelenlétét egy közösségben, mint az egészségügyi tesztekkel.
2020. 07. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudod, hol nyaralj? Irány Szlovénia!

Szlovénia büszke arra, hogy nemzetközi viszonylatban is rendkívül sikeresen és gyorsan kezelte a koronavírus miatt kialakult válsághelyzetet - mondta Borut Pahor szlovén köztársasági elnök csütörtökön Budapesten. Hozzátette: Szlovénia biztonságos és gyönyörű ország, és várja a magyar turistákat.
2020. 07. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fekete-tenger georgiai felségvizei felé terjeszkedik az OMV Petrom

Az OMV Petrom vállalat a Fekete-tenger georgiai felségvizei alatt is szénhidrogént termelne ki, miután megnyert egy újabb fekete-tengeri szénhidrogén-lelőhely kitermelésére vonatkozó versenytárgyalást Georgiában - adta hírül csütörtökön a román Agerpres hírügynökség.
2020. 07. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliség az EU-tagállamokban - ábrán mutatjuk

Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2020. május)
2020. 07. 03. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Olaszországban

Március 2. óta nem volt annyira alacsony a kórházban kezelt koronavírus-fertőzött betegek száma, mint csütörtökön. Az újonnan fertőzöttek száma azonban az utóbbi négy napban fokozatosan emelkedett.
2020. 07. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pótköltségvetést fogadott el a német parlament

Újabb pótköltségvetést fogadott el a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt, a csütörtökön megszavazott büdzsé az eddigi rekordot nagyságrendekkel meghaladó, 217,8 milliárd eurós (76,3 ezer milliárd forint) hiánnyal számol.
2020. 07. 02. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig mérséklődött a fertőződés üteme Törökországban

Törökországban az előző napi 1192 után csütörtökön 1186-tal emelkedett a koronavírus-járvány igazolt fertőzöttjeinek száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 202 284-re nőtt.
2020. 07. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában

Ismét megugrott a koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok csütörtöki közleményéből.
2020. 07. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétéves lesz az átmeneti időszak a KAP-ban - Nagyobb biztonságban a termelők és a bankok

Brüsszeli hírek szerint az Európai Parlament és a tagállamokat képviselő Tanács június 30-án szakértői szinten megegyezett abban, hogy – az Európai Bizottság ellenkezése ellenére – a korábbi egy évvel szemben kétéves lesz az átmeneti időszak a Közös Agrárpolitikában. A Bizottságnak még lehet esélye megakadályozni, de amennyiben a döntés véglegessé válik, ez, a Takarékbank szakértői szerint nagyobb biztonságot jelent a termelők és a finanszírozó bankok számára egyaránt.
2020. 07. 02. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások: