Vizsgálná az energia kiskereskedelmi árát a GVH

Ágazati elővizsgálatot fontolgat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kiskereskedelmi árrése - mondta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályozással foglalkozó munkatársa.

A versenypolitikai beszélgetések internet-televíziós adásában a szakértő azt mondta: "még nem tudjuk, hogy miért magas az árrés, lehet, hogy a szabályozásból adódó piaci kockázatok miatt. Arról nincs információnk, hogy az ok versenykorlátozó magatartás lenne."

 

A beszélgetés moderátora a vállalkozók képviselőire hivatkozva kérdezte: miért Magyarországon a legdrágább az energia? Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára úgy fogalmazott, hogy hiába csökken a nagykereskedelmi ár, az nem jut el a végfelhasználóhoz a kiskereskedők magas árrése miatt. Az árakkal kapcsolatban Miklós László, a Mol igazgatója megjegyezte: nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a valódi versenyhez 20-30 millió fogyasztót jelentő piacra lenne szükség, amit a hálózatok összekapcsolása hozhat létre.

 

Az igazgató szerint az árampiacon ez már megtörtént, a gázpiacon pedig most folyik. Ugyanakkor szükséges a szabályozó hatóságok együttműködése azért, hogy a határkeresztezésben ez ne okozzon többlet adminisztrációt és költséget. Polony Gergely a fogyasztói tudatosság szükségességére is felhívta a figyelmet. A fogyasztóknak jelezniük kellene a problémákat, mert a GVH-nak nincs módja folyamatosan mélységében vizsgálni a piacot. Kaderják Péter ugyanakkor aktívabb "odafigyelésre" biztatta a versenyhivatalt.

 

Arra hívta fel a figyelmet, hogy megnehezítik a szolgáltatók a kereskedőváltást, többnyire adminisztratív okokra hivatkozva. Az árampiacon 10 százalék körül van az előfordulások aránya, a gázpiacon az arány 30-40 százalék is lehet. A GVH képviselője elmondta, hogy ez a probléma már elővizsgálati szakaszban van. Miklós László, a Mol igazgatója szerint korlátozni kellene a fogyasztók és kereskedők közötti szerződések időtartamát.

 

Ő tud olyanról, mondta, hogy a kereskedő hosszú távú szerződést kötött a felhasználóval, mégpedig olyat, amit egyébként csak a termelő és a kereskedő szokott: vagy viszi a mennyiséget a felhasználó akkor is, ha nincs szüksége rá, vagy fizet. Az energiaszámlákkal kapcsolatban Miklós László úgy vélekedett, hogy minden bizonnyal drágább lesz az áram a klímavédelmi költségek miatt.

 

A közönség kérdésére, miszerint milyen szerepük van az alternatív energiaforrásoknak a versenyben, a GVH szakértője azt válaszolta: ezt "nagyban meghatározza majd ezeknek a hagyományos erőművekkel szembeni hatékonysága. Jelenleg a hagyományos erőművek - például az atomerőmű - lényegesen olcsóbbak, mint a Magyarországon eltérhető alternatív energiaforrások, mint például a szélenergia".

 

Arra kérdésre pedig, hogy összhangban van-e az európai uniós szabályokkal az, hogy a kormány autóit csak Mol-kutaknál tankolhatják, a válasz az volt: "nem minősülne tiltott állami támogatásnak, ha a kormány autói csak Mol-kutaknál tankolnának, ha azt egy közbeszerzési pályázaton nyerné el a cég. Egyébként éppen ennek fordítottjáról volt szó: egy közbeszerzésen az OMV a Moltól nyerte el a kormányzati autók ellátását".


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 19:00
Megosztás:

Újabb hőhullám érte el Franciaországot

Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot néhány nappal a történelmi hőhullám után.
2026. 07. 05. 18:00
Megosztás:

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten, de a kánikula nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok körül alakul és a hajnalok is frissítőek lesznek. A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 05. 17:00
Megosztás:

Sulyok Tamás: a tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
2026. 07. 05. 16:00
Megosztás:

Szakmai kerekasztalokon egyeztetnek az egészségügy megújításáról

Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja valódi párbeszédet építeni az ágazati szereplőkkel, és együtt kialakítani azokat a prioritásokat, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein - írta az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 07. 05. 15:00
Megosztás:

Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.
2026. 07. 05. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken.
2026. 07. 05. 13:00
Megosztás:

A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás: