7% fölötti osztalékhozam érhető el a Vodafone-nal
Az elmúlt hónapok negatív hatásai – a kínai gazdaság lassulása illetőleg az olajár mélyrepülése miatt- a részvények szinte minden szektorban 10-20%-ot vagy többet estek. A Vodafone árfolyama viszont egy 30$ és 33$-os sávban mozog, ami figyelemre méltó a mostani bizonytalan piaci hangulatban.
Az árfolyamára két dolog hathat pozitívan. Partneri szerződést kötött a PayPal-lal (internetes bankolási felület), ami azt jelenti, hogy a mobiltelfonnal történő azonnal fizetést tesz lehetővé bankkártya használat nélkül. A PayPal-nak közel 200millió felhasználója van. Így egyesítve a két szolgáltatást mindkét vállalat komoly bevételnövekedésre számíthat. Ezen felül Indiában rendelkezik a legtöbb előfizetővel (180 millió), így itt tervezik 2016-ban, hogy az Indiai tőzsdén is elindítják a részvények kereskedését, 2 MRD dollár értékben.
A terjeszkedő lépés az árfolyamra szintén kedvező hatással fog bírni. A nagy elemzőházak által meghatározott átlagos célár 37$, ami több mint 20%- kal feljebb van a mostani árfolyamhoz képest. A vállalat viszont nem ezért került a befektetők látókörébe, - bár ezek a hírek is bíztatók a részvény árfolyamára nézve - hanem a kiemelkedő osztalékhozama miatt. Az osztalékfizetés miatt szintén vonzó a távközlési cég, hiszen az elkövetkezendő 6 hónapban a piaci kapitalizációja 5 százalékának megfelelő összeget fizet ki a részvényeseknek. Az elemzők 20 százalék feletti felértékelődési potenciált látnak a papírokban.

A több mint 7%-os osztalékhozam megfizetése biztosított, mivel a vállalat üzleti mérlege 17 milliárd dollár készpénzállományt mutat és a pénzáramlása (cash flow) is szilárd alapokon nyugszik. A stabil pénzáramlás és az erős készpénzállomány lehetővé teszi a vállalat számára, hogy bármilyen piaci helyzetben ki tudja fizetni az osztalékot a befektetőinek. A kockázati tőke alapkezelők (hedge fund) is növelik a Vodafone részvény pozícióikat az alapjaikban. A befektetőknek június 9-ig kell rendelkezniük Vodafone részvényekkel, hogy jogosultak legyenek az augusztus 3-án kifizetésre kerülő osztalékból.