Zsugorodásnak indult a kínai feldolgozóipar
A feldolgozóipari PMI értéke 48,9 pontra esett a júniusban mért 50,1 pontról, ami már a feldolgozóipar zsugorodását jelzi. A PMI értéke 2010. júliusa óta nem volt ilyen alacsony. A feldolgozóipari termelésre vonatkozó előzetes mutató 47,2 pontra csökkent a júniusban mért 49,8 pontról.
Az új megrendelések és ezen belül az új export megrendelések is csökkenést mutattak július folyamán, igaz az export megrendelések csökkenésének üteme elmaradt a júniusban mérttől. A kevesebb megrendelés miatt a vállalatok elbocsátásokat hajtottak végre, melynek eredményeképpen a foglalkoztatottságot mérő alindex július óta nem látott mértékben csökken. Mind a beszerzési, mind a termelői árak emelkedtek.
A HSBC közgazdászai szerint a kínai ipari termelés múlt havi fellendülése ideiglenesnek bizonyulhat. Arra számítanak, hogy az ipari növekedés lassulása a következő hónapokban és tapasztalható lesz, a megszorító intézkedéseknek köszönhetően. A feldolgozóipari mutató közzétételét követően Hong Kong-ban és Shanghai-ban a részvénypiacok csökkenésnek indultak.
A Nemzetközi Valutaalap szerdán tett közzé egy jelentést Kínáról, melyben az infláció mérséklődését várja, azonban a felfelé mutató kockázatok legfőképp az élelmiszer és nyersanyagárak miatt továbbra is fennállnak.
A kínai gazdaság a második negyedévben 9,5 százalékos bővülést mutatott az első negyedévben mért 9,7 százalék után. Az IMF várakozásai szerint a GDP bővülése az idei évben 9,6 százalékra lassulhat az előző évben mutatott 10,3 százalékról.