A babaváró hitel és a munkáshitel iránti keresletnek is jót tett az Otthon Start

A babaváró hitel és a munkáshitel piacán is érződik a szeptembertől elindult Otthon Start Program hatása – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A kereslet érdemi növekedésével viszont az év végétől lehet számolni a két, szintén állami támogatás mellett elérhető konstrukciónál.

A babaváró hitel és a munkáshitel iránti keresletnek is jót tett az Otthon Start

A munkáshitel és a babaváró hitel piacán is növekedett a kereslet szeptemberben, amelyhez köze lehet az Otthon Start hitel elindulásának is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.

Még látványosabb növekedés jöhet

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint – tette hozzá – szeptemberben csaknem kétezer új babaváró-szerződést kötöttek a bankok, 21,8 milliárd forint összegben: ekkora volumenekre pedig ebben az évben még nem akadt példa. A munkáshitelnél pedig 2757 új szerződést regisztrált az MNB, 10,74 milliárd forintos összeg mellett, amely 6 százalékkal szintén több az egy hónappal korábbinál. „A jegybanki adatok alapján megállapítható, hogy már az Otthon Start első hónapja is hozott némi élénkülést a másik két támogatott konstrukció piacán: az előttünk álló hónapokban viszont – az új támogatott lakáshitel-szerződések tömeges megjelenésével – jóval látványosabb lehet ez a hatás” – állapította meg Barát Mihály.

Az érezhetően növekvő keresletre vonatkozó várakozásokat a BiztosDöntés.hu szakújságírója szerint elsősorban az indokolja, hogy a legfeljebb 11 millió forint összegű babaváró hitel és a maximum 4 millió forintos munkáshitel is jelentős segítséget nyújthat az Otthon Start igényléséhez szükséges önerő előteremtésében. Utóbbi kapcsán ugyanakkor fontos tudni, hogy ha a babaváró hitel és az Otthon Start igénylése között nem telik el 90 nap, akkor előbbi összegének csak 75 százaléka vehető figyelembe saját erőként, és ugyanez a szabály vonatkozik a munkáshitelre is.

Nagyon kedvezők a feltételek

Az önerőként való felhasználás mellett szól az is, hogy mind a babaváró hitelnek, mind a munkáshitelnek nagyon kedvezőek a feltételei. A gyermekvállalásra készülő fiatal házasok támogatását célzó babaváró hitel már az első gyermek megérkezése után véglegesen kamatmentessé válik, a második gyermeknél ráadásul a tartozás 30 százalékát, a harmadiknál pedig a teljes, még fennálló összeget átvállalja az állam.

A már eleve kamatmentes, a már dolgozó fiatalokat célzó munkáshitelnél nem elvárás a gyermekvállalás, ám szintén jutalmazza a konstrukció: az első gyermek születésekor 2 év törlesztési moratórium, a második gyermek után további 2 év szüneteltetés és a tartozás 50 százalékának elengedése, a harmadik gyermek születésekor pedig a teljes fennmaradó tartozás elengedése jár az adósoknak.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy miután egy adott kört célzó konstrukciókról van szó, az igénylőknek érdemes alaposan tájékozódniuk arról, hogy megfelelnek-e a jogszabályban rögzített feltételeknek, illetve azt is szem előtt kell tartani, hogy a hitelképességet ezeknél a támogatott konstrukcióknál is vizsgálják a bankok.

Mindenki az Otthon Startra figyel

Az Otthon Start hitel keresletösztönző hatása nem is jönne rosszul a másik két támogatott terméknek: a januárban indult munkáshitelnél a februári, 28,6 milliárd forintos folyósítási csúcs óta szinte folyamatosan csökken a havonta megkötött szerződések volumene, a babaváró új kihelyezéseinek volumene pedig az idei év első kilenc hónapjában közel a tizedével visszaesett 2024. azonos időszakához képest. Ezzel együtt ezek a konstrukciók változatlanul fontos elemei a lakossági hitelpiacnak: a munkáshitelnél az idei első kilenc hónap alatt 141,1 milliárd, a babaváró hitelnél pedig 167 milliárd forint összegben kötöttek új szerződéseket a bankok.

A BiztosDöntés.hu Otthon Start hitel kalkulátora szerint mindenesetre a pénzintézetek nagy energiákat mozgósítanak az új támogatott lakáshitel értékesítése érdekében, számos kedvezményt és egyszeri jóváírásokat kínálva az Otthon Start hitel mellé.

Az Erste a most futó akciójában 200 ezer forint jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt folyósítják, és az adós pozitív marketing nyilatkozatot is tesz. Vagyon- és törlesztésvédelmi biztosítás megkötésével, illetve új ügyfélként való számlanyitással további 40-40 ezer forintos egyszeri jóváírás is szerezhető az Ersténél, tehát az ajándékpénz összege akár a 360 ezer forintot is elérheti, ha pár igényli a kölcsönt.

A Gránit Bank 2,85 százalékos, éves kamat mellett kínálja a konstrukciót, és 200 ezer forintos egyszeri jóváírást is ad mellé. A pénzintézet emellett átvállalja, illetve visszatéríti a hitelhez kapcsolódó induló költségek egy részét is: utóbbiak közül például nem számítják fel a folyósítási jutalékot sem. A kedvezmények feltétele, hogy az adósok vállalják, hogy együttesen legalább 250 ezer forint rendszeres havi jövedelem jóváírás érkezik a banknál vezetett számlájukra – már a kölcsön folyósítását megelőzően is.

A MagNet Banknál 100 ezer forint értékű IKEA elektronikus utalványt adnak az Otthon Start hitelhez, ám ehhez az kell, hogy az igénylő december 31-ig közvetlenül a banknál kérjen legalább 10 millió forint összegű kölcsönt, valamint folyósításkor folyószámlával is rendelkezzen a pénzintézetnél. A MagNet Bank az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket

Az MBH Bank 100 ezer forint értékű Mol ajándékkártyát ad az Otthon Start hitelt igénylőknek, ha a helyben vezetett folyószámlára érkező rendszeres jövedelmük eléri a 350 ezer forintot. Ha az ügyfél a Fundamenta-Lakáskassza Zrt-nél lakás-előtakarékossági szerződést is köt a hiteligénylés benyújtása és a kölcsön folyósítása között, úgy 120 ezer forint értékű ajándékutalványra jogosult. Az MBH Bank most további 100 ezer forint egyszeri jóváírást is ad a támogatott kölcsönhöz, ám a legalább 350 ezer forintos jövedelem, illetve a helyben vezetett számla itt is feltétel.

A K&H 200 ezer forintos jóváírást ad az Otthon Start hitel mellé, ha azt helyben vezetett folyószámláról törlesztik, a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanra K&H otthonbiztosítást köt az adós, és pozitív marketingnyilatkozatot is tesz. Emellett további, összesen 120 ezer forint jóváírás járhat akkor, ha az adós és az adóstárs is bankot vált a hitel igénylésével párhuzamosan.

Az OTP Banknál egy éves türelmi idővel is igényelhető a támogatott kölcsön, amelynek időszaka alatt csak kamatot törleszt az ügyfél.

A Raiffeisen Banknál 200 ezer forintos, egyszeri jóváírás járhat az Otthon Start hitel mellé, miközben az induló költségeknél is nyújt kedvezményeket a pénzintézet.

Az UniCredit Bank kedvezményes, évi 2,9 százalékos kamattal kínálja az Otthon Start hitelt, és egy havi részletet – de minimum 100 ezer forintot – visszatérít az igénylőknek.

A fenti cikkben szereplő megállapításokat a Biztos Döntés Kft. a releváns tények és körülmények lehető leggondosabb szakmai értékelése alapján igyekezett megfogalmazni. Ebből adódóan a fenti írás nem tényközlés, hanem a Biztos Döntés Kft. – megfontolt és felvállalt – szakmai véleményét jeleníti meg.

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás: