A békekötést árazzák az emelkedő tőzsdeindexek?

A közelgő orosz-amerikai elnöki csúcstalálkozót megelőzően ismét a béketrade lett az európai részvénypiacok fő mozgatóereje. Annak ellenére is, hogy erősen kérdéses, hogy sikerül-e bármiféle előrelépést elérniük, vagy csak egy udvariassági, puhatolózó tárgyalás lesz majd. Hasonló mozgásokat egyébként már idén februárban is láthattunk a tőzsdéken.

A békekötést árazzák az emelkedő tőzsdeindexek?

A potenciális orosz-ukrán tűzszünetből/békéből profitáló részvényeket több csoportra bonthatjuk a szerint, hogy milyen faktor hatna rájuk pozitívan.

Magas orosz kitettségű cégek

Először is itt vannak a jelentős orosz kitettséggel rendelkező cégek, úgy, mint a Raiffeisen és az OTP. A tűzszünet irányába tett lépés az Oroszországgal szembeni szankciók enyhítése szempontjából is előrelépést jelentene, így az orosz kitettségű cégekkel szembeni értékeltségi diszkont csökkenhetne.

A Raiffeisen csoportszintű profitjának mintegy fele származik Oroszországból, ráadásul az orosz hatóságok nem engedik, hogy az anyavállalat számára osztalékot fizessen. Éppen ezért az európai bankokhoz képest diszkonttal forog a Raiffeisen. Az idei évi eredményvárakozásokkal kalkulálva 7-es, a jövő évivel számolva viszont csak 5-ös P/E rátán forog a Raiffeisen, míg az európai bankokra jelenleg inkább a 9-10 körüli értékeltségi szorzószám a jellemző.

Az első féléves számok alapján az OTP csoportszintű eredményének 20%-a származott Oroszországból és további 5%-a Ukrajnából. Az OTP-nek ugyanakkor az orosz hatóságok engedélyezik az osztalék fizetését az anyavállalat számára. Ennek ellenére a jelenlegi status quo-t nem szabad természetesnek venni, éppen ezért az OTP esetében is értékeltségi diszkont mutatkozik a nyugat európai bankokhoz képest. Az idei eredményvárakozással kalkulálva 7,3-as, a jövő évivel 7-es előretekintő P/E rátán forog a részvény a peer-group már említett 9-10 közötti mutatószámával szemben.

Régiós kockázati felár csökkenés

A közép-kelet-európai részvénypiacok esetében csökkenhetne a részvényektől elvárt kockázati prémium és ezen keresztül a tőkeköltség is. Ez főleg a lengyel és a magyarrészvénypiacot érintené pozitívan. Ezek a piacok az idén látott felülteljesítésük ellenére is még mindig jelentős diszkonton forognak a hosszútávú értékeltségükhöz képest. 

A lengyel WIG index 10,5-ös előretekintő P/E rátán forog, míg a 10 éves átlaga a 12-t közelíti. A BUX pedig mindössze 6,9-es értékeltségen forog az átlagos 10-es szorzószámmal szemben. Az értékeltségi diszkont csökkenése még akkor is pozitív árfolyamreakcióval járna, ha a profittömeg változatlan maradna.

Lengyel cégek

A kockázati felárak csökkenésének pozitív hatásán túl is fókuszban lehetnek a tevékenységük alapján a következő cégek:

- Budimex: infrastruktúra építő cég; utak, vasút, reptér, energetika stb. Döntően lengyel belpiacra dolgoznak.

- Grupa Kety: alumínium öntvényeket és termékeket gyárt, pl. rudak, csövek, vezetékek, radiátorok stb.

- Kernel: Lengyel tőzsdén jegyzett, de valójában ukrán mezőgazdasági cég. Ukrajna legnagyobb napraforgóolaj-gyártója, de gabona termesztéssel és exporttal is foglalkozik.

Nyugat-európai cégek

A nyugat-európai, azon belül is főleg az osztrák cégek az építőipartól várt felfutáson keresztül profitálhatnak egy esetleges megállapodásból. Ukrajna újjáépítésének költségét 500 milliárd dolláros nagyságrendre becsülik a nemzetközi szervezetek.

-Strabag: osztrák építőipari vállalat,
-Wienerberger: osztrák építőipari cég,
-Vinci: francia központú infrastruktúra építő és üzemeltető cég,
-ArcelorMittal, Thyssenkrupp: acélipar,
-Heidelberg Materials: német építőanyagipari cégcsoport, főleg cement,
-Saint-Gobain: francia építőanyag cég; főleg üveg.
-Kontra trade-ek

Míg a fenti cégek árfolyama a béke felé tett lépésekből profitálhatnak, addig a hadiipari cégek (Rheinmetall, Leonardo, BAE System) esetében pont, hogy profit realizálás indulhat meg, az amúgy is feszített értékeltség miatt. Ezek a cégek a továbbra is feszült geopolitikai helyzetből, és az esetleges további eszkalációból lennének képesek profitálni.

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás: