A beruházásösztönzési stratégia fókuszában most a délnyugat-magyarországi térség áll

A kormány beruházásösztönzési stratégiájának fókuszában most a délnyugat-magyarországi térség áll, a cél elősegíteni a régióbeli vármegyék iparának gyors fejlődését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A beruházásösztönzési stratégia fókuszában most a délnyugat-magyarországi térség áll

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a német Einhell új beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a barkácsgépgyártás egyik piacvezetőjének számító vállalat a magyarországi kereskedelmi tevékenységét gyártással is kiegészíti, ezért üzemet hoz létre Sormáson, ahol szerszámgépeknél használt akkumulátorokat és töltőket fognak összeszerelni.

Tájékoztatása szerint a nemzetközi versenyben elnyert beruházás értéke mintegy kétmilliárd forint, az állam ehhez négyszázmillió forintos támogatást nyújt, így hozzájárulva nyolcvan új munkahely létrejöttéhez az első ütemben.

Beszédében kiemelte, hogy a cég beszállítói láncának egy jelentős részét a kínai partnerek adják, akiket a kormány szintén megpróbál majd hazánkba csábítani, hiszen a magyar gazdaság egyik fő erejét éppen a német-kínai vállalati együttműködés adja, amelynek kiterjesztése a barkácságazatra a diverzifikáció újabb fontos lépése lehet.

Kitért az utóbbi évek nehézségeire is, amelyek különösen súlyos kihívás elé állítják az olyan országokat, mint Magyarország, amely a világ tíz legnyitottabb gazdasága közé tartozik.

Leszögezte, hogy hazánk ennek ellenére is meg tudta őrizni a stabilitását és a tőkevonzó képességét, s minden krízisből megerősödve került ki. Mindennek oka pedig szavai szerint az, hogy évről évre sikerült megdönteni a beruházási rekordokat.

Aláhúzta, hogy a közvetlen tőkebefektetéseket rangsoroló Site Selection Magazine friss értékelésében Magyarország ismét az első helyen végzett a Kelet-Európa és Közép-Ázsia földrajzi kategóriában.

Emellett üdvözölte azt, hogy "a sokszor nem kizárólag gazdasági alapon döntő" hitelminősítő intézetek mára gyakorlatilag kivétel nélkül megerősítették Magyarország stabil kilátások melletti besorolását, és ennek az okaként a gazdaság ellenálló képességét, a bővülő exportteljesítményt és a pénzügyi rendszer stabilitását hozzák fel.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a gazdaságfejlesztésben mindig is szembesülni kellett a földrajzi adottságokkal, a gazdaság korábbi egyértelmű Budapest-központúságával.

"Emellé aztán felzárkózott az északnyugat-magyarországi térség, főként a rendszerváltoztatást követő időszakban betelepülő nagy autóipari kapacitások miatt. Ezután, hogy az ország ne billenjen el nyugat-keleti vonatkozásban, gazdasági fejlettség tekintetében, csomót koncentráltunk az ország keleti felének gazdaságfejlesztésére. Mára a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza tengely gyakorlatilag a globális autóipari technológiai forradalom egyik zászlóshajójának minősíthető" - mondta.

"Ezért most beruházásösztönzési stratégiánk fő fókuszában a délnyugat-magyarországi térség van. Azt szeretnénk, ha a délnyugat-magyarországi vármegyék ipara nagy lépésekkel fejlődhetne, és a gazdaság ott erősödhetne a következő időszakban" - fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, nagyjából háromszázezer embernek adva munkát.

Emlékeztetett, hogy az utóbbi tíz évben több mint kétszáz nagy német beruházás kapott támogatást a magyar hatóságoktól, és ezek több mint tízmilliárd eurónyi fejlesztést indukáltak.

"Mindig vannak olyanok, akik próbálják feszíteni, próbálják aláaknázni a magyar-német kapcsolatokat, de jól láthatóan a gazdasági lába ennek a kapcsolatrendszernek rendkívül erős" - hangsúlyozta.

Ennek alátámasztására azt is megjegyezte, hogy a Német-Magyar Kereskedelmi Kamara friss felmérése szerint a magyarországi beruházással rendelkező német vállalatok között ötből négy most is ide hozná a beruházását, ami egyértelmű elismerése a hazai környezet fejlettségének és vonzerejének.

"Jó döntést hoztak azzal, hogy Délnyugat-Magyarországot választották, és azzal, hogy Zala vármegyét, Nagykanizsa közvetlen közelségét, Sormást választották. Az biztos, hogy áll rendelkezésre a megfelelő munkaerő. Az oktatási intézmények várják az együttműködés lehetőségét a gazdasági szereplőkkel, és most már az infrastrukturális adottságok is olyanok, hogy nyugodtan lehet beruházásokat tervezni a térségben" - összegzett.

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás:

Érkeznek a Start-számlákra járó állami támogatások a családokhoz

Mintegy 2,4 milliárd forint állami támogatást ír jóvá a 2025. évi Babakötvény befizetések után a Magyar Államkincstár; a jóváírások pénteken indulnak több mint 240 ezer gyermek Start-számlájára - közölte a kincstár csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 17:30
Megosztás: