A Bitcoin 27 000 dollár felett, míg a Bitcoin BSC 3,6 millió dollár felett jár

A Bitcoin árfolyama hétfőn átlépte a bűvös 27 ezer dollárt, és zöldben zárt. Így történhetett, hogy az óvatos optimizmus még az e heti FOMC (Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság) ülése előtt szépen visszakúszott a Bitcoin-piacra.

A Bitcoin 27 000 dollár felett, míg a Bitcoin BSC 3,6 millió dollár felett jár

A BTC már a múlt héten több mint 8,7%-ot emelkedést produkált.

Mindeközben a piacon egy komoly riválisa jelent meg a Bitcoinnak: a Bitcoin BSC az előértékesítésének kevesebb mint két hete alatt igencsak megközelítette a 3,6 millió dolláros soft cap-et.

A növekvő bullish hangulat hét nap alatt több mint 8%-al ajándékoz meg minket

A héten aktuális FOMC ülés miatt a kereskedők optimisták, a Bitcoin árfolyama pedig augusztus óta először emelkedett a 200 napos exponenciális mozgóátlag (EMA) fölé.

Ráadásul az árfolyam hétfőn 25.170 dollárnál visszapattant. Ez egy dupla aljat eredményezett, és erős szintnek bizonyul, mivel februárban, amikor a Bitcoin árfolyama emelkedett, ellenállásként is működött.

bitcoin chart

A Federal Reserve ülésének napirendi pontjai között szerepel a kamatpolitikáról való döntés, és köztük vannak más, a kriptóval és egyéb kockázati eszközökkel kapcsolatos monetáris ügyek is.

A Bitcoin újraéledése mindenképpen bullish hangulatot jelez. Viszont a 200 napos EMA-hoz való közelsége miatt a FOMC eredménye nagy mértékben befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát bármelyik irányba.

A CME Group FED Watch eszköze szerint a FOMC ülésén valószínűleg nem kerül sor kamatemelésre: 99%-os arányban azt jósolják, hogy a kamatok továbbra sem mozdulnak. Ha ez így lesz, a a Bitcoin bullish lendületben folytatja az útját.

Mindazonáltal az augusztusi CPI-adatok tanulmányozása során már 0,6%-os inflációnövekedést látunk, ami reakcióra késztetheti a FED-et.

Ugyan a FOMC ülésének eredménye még bizonytalan, a piac azért optimista. Számos TradingView elemző közölt bullish Bitcoin grafikont, és a TradingView összesített technikai indikátorai is azt hirdetik, hogy a Bitcoin vételi zónában tartózkodik.

Olyan híres kriptoelemzők is megszólaltak a Bitcoin következő lépéseit illetően, Michael Van Poppe. Ő a Bitcoin jelenlegi árfolyamához képest mindenképpen egy felfelé irányuló mozgást jósol. Véleményéhez hozzáteszi azt is, hogy a Bitcoin bullish fázisa képes előidézni az altcoinok raliját is.

A piaci hangulaton túlmutatva a Bitcoin alapok is jól teljesítenek, a Bitcoin számítási teljesítménye (hash-rate) minden idők legmagasabb szintjén, azaz több mint 420 millió TH/s-on tartózkodik.

Eközben a CoinMarketCap adatai arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a Bitcoint birtokló pénztárcák száma is szépen emelkedik.

Amint láthatjuk, a Bitcoin igazán bullish hangulatban van, viszont vadonatúj versenytársa, a Bitcoin BSC is szépen belehúzott, és jelentős növekedést mutat.

Látogass el a Bitcoin BSC oldalára

A stake-to-earn Bitcoin BSC előértékesítése két hét alatt meghaladta a $3.6 millió dollárt

A Bitcoin BSC egy olyan új, előértékesítéssel rendelkező kriptopénz, mely a Bitcoin skálázhatóbb, gyorsabb és környezetbarátabb változatát kínálja. A két héttel ezelőtti indulása után az előértékesítés olyannyira robbanásszerű volt, hogy több mint 3,6 millió dollárt gyűjtött össze.

Tokenkészlete ugyanannyi, mint a Bitcoiné (21 millió), és azt is tudjuk róla, hogy előtérbe helyezi a közösségi részvételt és a jutalmazást. A Bitcoin BSC sok aspektusban különbözik a Bitcointól, például abban, hogy a Binance Smart Chainre épül, ami számos előnyt biztosít.

Amint arról már volt szó, a Bitcoin BSC projektje Stake-to-Earn funkcióval rendelkezik. Ez tulajdonképpen felváltja a Bitcoin sokat kritizált bányászati mechanizmusát, mely híres a drágaságáról, a környezetre gyakorolt káros hatásáról, valamint a bonyolultságáról. Ehelyett a Bitcoin BSC bányászati mechanizmusa minimális energiafogyasztással jár, ráadásul ingyenes és könnyen el is indítható.

A Bitcoin BSC másik ismertetőjegye, hogy a felhasználók MetaMask vagy Trust Wallet fiókkal kapcsolódhatnak be az elővásárlásba, és így esélyes, hogy ez a token sokkal jobban kedvelt lesz a kezdők körében, mint a Bitcoin. Ennek oka az, hogy a kezdő felhasználók többsége már hozzászokott ezekhez a tárcákhoz, mert támogatják az Ethereum, a Binance, a Polygon és más EVM-kompatibilis láncokat.

Végül hadd hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a Binance Smart Chain gyors, biztonságos és megbízható, tehát a Bitcoin BSC tulajdonosok problémamentes felhasználói élményt élvezhetnek, ahol megszabadulhatnak a Bitcoin és Ethereum hálózatokona tapasztalt drága és lassú tranzakcióktól.

A Bitcoin BSC előértékesítési ára mindössze 0,99 dollár. Így a Bitcoin jelenlegi, 26,6 ezer dolláros árfolyamát elnézve nem csodálkozunk azon, hogy a Bitcoin BSC előértékesítése ilyen hatalmas sikernek örvend. Természetesen a prominens elemzők figyelmét is felkeltette, például Jacob Bury 10-szeres nyereségről beszél a videójában.

Látogass el a Bitcoin BSC oldalára

A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése.

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás: