A brit hírszerzés a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít

A brit hírszerzés (MI6) az elmúlt években átszervezte műveleteit, és egyre inkább a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít - jelentette ki az MI6 főigazgatója az Egyesült Államokban, a Colorado állambeli Aspenben rendezett biztonságpolitikai konferencián, amelyről a The Washington Times című napilap számolt be.

A brit hírszerzés a növekvő kínai fenyegetésekre összpontosít

A jobboldali-konzervatív amerikai újság online írása szerint Richard Moore főigazgató azt mondta: "Az MI6-nek sosem voltak illúziói a kommunista Kínával kapcsolatban". Kifejtette: a nyugati kormányok és a nyugati közvélemény tagjai között egyre egyértelműbb a felismerés a kínaiak által az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára és szövetségeseikre jelentett veszéllyel kapcsolatban. Ezen megfontolásból alaposan átalakították a brit hírszerzés fókuszát is. "A különbség az, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt helyezünk Kínára, mint korábban, és mára ez a hangsúly nagyobb lett minden más konkrét, egyedi országra irányított figyelemnél" - fogalmazott Richard Moore. Hangoztatta: az MI6 kínai törekvései már sokkal többet jelentenek a terrorizmus elleni küzdelemnél, a szervezet egyrészt támogatja a brit külpolitikai döntéshozók munkáját, hogy erős pozícióból tárgyalhassanak Pekinggel, másrészt igyekszik megelőzni a kínai fenyegetéseket.

Az MI6 főigazgatója hozzátette, hogy a szervezet szorosan együttműködik amerikai partnerével, a Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA). A brit hírszerzés számára az igazi kihívást a homályos, átláthatatlan kínai kommunista rendszer jelenti, amelyen nagyon nehéz áthatolni - emelte ki. Az amerikai hírszerzési közösség tagjai megerősítették, hogy a kínai elhárítás 2010 óta több tucat, helyben toborzott (kínai) amerikai ügynököt leplezett le, és ez a kudarc nagyban korlátozta az amerikai hírszerzés azon képességét, hogy kínai titkokhoz férjen hozzá.

Ennek ellenére Richard Moore szerint egyáltalán nem nehéz megérteni Hszi Csin-ping kínai elnök stratégiai szándékait. "Ha az ember elolvassa a 'Made in China 2025' (Készült Kínában 2025-ben) című tanulmányt, a kínai elnök nyíltan bemutatja Peking stratégiai törekvéseit a technológiai kérdésekkel kapcsolatban és azt, hogy Kína szeretné uralni a kulcsfontosságú technológiai területeket. De ha a fenti stratégia mögé akarunk nézni, abban az értelemben, hogy miként akarják ezt végrehajtani, hogyan szervezik meg magukat, mi a taktikai szándékuk, és milyen képességeket fejlesztenek ehhez: az már egy feketedoboz" - illusztrálta mondandóját Moore.

A brit hírszerzés vezetője szerint a kínai elnök sajátos - a nyugati elemzők által "rögzített narratívának" nevezett - felfogást tett magáévá a nyugati országok gyengeségeivel kapcsolatban. Moore szerint ez alapján Hszi alábecsülheti az Egyesült Államok elszántságát és erejét, ezzel növelve annak az esélyét, hogy Peking elszámítja magát egy katonai konfliktus, például Tajvan megszállása esetén.

Moore nem gondolja, hogy a két ország között elkerülhetetlen egy jövőbeli katonai konfliktus, és szerinte a Peking és Tajvan közötti különbségeket békésen kellene és lehet is rendezni. Az MI6 vezetője mellett William Burns CIA-főigazgató is felszólalt az aspeni konferencián, aki szerdai előadásában hangsúlyozta: Kína nagyon szoros figyelemmel követi Oroszország küzdelmét Ukrajnában annak érdekében, hogy becsléseket és elemzéseket készíthessen, hogy Tajvan esetleges kínai katonai megszállása milyen kül- és biztonságpolitikai fejleményekkel járhatna.

A CIA vezetője értésre adta: nem becsülné alá Hszi elnök elszántságát, hogy katonai erővel foglalja el Tajvant a következő pár évben. A pekingi vezető szerinte egyértelműen azon dolgozik, hogy a kínai hadsereg képes legyen a kínai partoktól alig 160 kilométerre fekvő, demokratikus berendezkedésű sziget sikeres katonai megszállására.


Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás:

Mérlegképes könyvelő képzés: érdemes-e belevágni?

A könyvelés olyan szakma, amire gazdasági helyzettől függetlenül mindig szükség van. Amíg léteznek vállalkozások, kellenek szakemberek, akik átlátják a számokat. Nem véletlen, hogy egyre többen fontolgatják a mérlegképes könyvelő képzés elvégzését, legyen szó pályakezdőkről vagy tapasztalt könyvelőkről, akik hivatalos képesítést szeretnének szerezni.
2026. 07. 21. 05:00
Megosztás:

Csúcsforgalom jellemezte a használtautó-piacot az első félévben

A DataHouse ma közzétett előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 491 300 személygépkocsi cserélt gazdát 2026 első félévében. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első félév volumenét, amely az eddigi rekordot jelentette. A JóAutók.hu várakozása szerint komoly esély van arra, hogy éves szinten megdől a használtautó-piac forgalmának tavaly elért közel 922 ezres csúcsa is.
2026. 07. 21. 04:00
Megosztás:

Megkezdte a magyar fogyasztók kompenzálását a Temu

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) április végén lezárt eljárásának eredményeként. A cég 2000 forint pénzbeli kompenzációt fizet minden magyar fogyasztónak, akik 2023. novembere és 2024. szeptembere között vásároltak a Temu weboldalon vagy az applikációban. Az érintett fogyasztók ezekben a napokban emailben kapnak értesítést. Emellett a Temu üzemeltetője a kötelezően előírt fogyasztói kompenzáció mellett kiszabott 437 millió forintos bírságot már befizette a magyar központi költségvetésbe.
2026. 07. 21. 03:00
Megosztás:

Jönnek az egyetemi ponthatárok: hol a legkönnyebb, és hol a legnehezebb kiadó lakást találni?

Idén július 23-án teszik közzé a felvételi ponthatárokat, ami után minden évben előtérbe kerül a kérdés, hol lehet még időben jó albérletet találni. A kollégiumi férőhelyek száma ugyanis a legtöbb egyetemvárosban közel sem elegendő, ezért a frissen felvételt nyert hallgatók egy része a kiadó lakások piacán találja meg új otthonát. A zenga.hu elemzése megvizsgálta, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026. 07. 21. 02:00
Megosztás:

Új személyi igazolvány kell az Unió döntése miatt: 70 év fölött ingyenes a csere

Egyetlen nap alatt érvénytelenné válik: rengeteg magyar személyije kerülhet bajba.
2026. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Nem a pénz hiányzik a régió sportjából, hanem az üzleti modell

A közép- és kelet-európai sportpiac előtt továbbra is jelentős növekedési lehetőségek állnak, de az áttöréshez a régiónak túl kell lépnie az állami finanszírozásra épülő működési modellen. A PwC első, kilenc országra kiterjedő CEE Sports Survey kutatása szerint a sportvezetők évi 6,6%-os piaci növekedést várnak a következő 3-5 évben, miközben a női sport, a digitális bevételi források és a szurkolói elköteleződés területén is jelentős tartalékok azonosíthatók. A 120 sportvezető és 650 szurkoló bevonásával készült felmérés ugyanakkor arra is rámutat, hogy a régió hosszú távú versenyképességének kulcsa a professzionálisabb menedzsment, az átláthatóbb működés és a sportlétesítmények hatékonyabb hasznosítása lehet.
2026. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Nőtt az euróövezet építőipari termelése májusban

Májusban sorban a második hónapban nőtt az építőipari termelés az euróövezetben éves összevetésben és havi szinten is - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adataiból.
2026. 07. 20. 23:00
Megosztás:

Az EU 550 millió euróra bírságolta az AliExpress-t az illegális termékek kezelése miatt

Az Európai Bizottság 550 millió eurós bírságot szabott ki az AliExpress Kínában bejegyzett online piactérre, mert a vállalat megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA) előírásait az illegális, veszélyes és hamisított termékek terjedésének megelőzésével kapcsolatban - közölte hétfőn az Európai Bizottság.
2026. 07. 20. 22:00
Megosztás:

Új szakemberekkel erősödik a közmédia

A közmédia átalakításának és szakmai megújulásának részeként két új főszerkesztő-helyettessel - a jelenlegi szervezeti struktúrában csatornaigazgató-helyettessel - bővül a Kossuth rádió szerkesztősége - közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 20. 21:00
Megosztás: