A Bundesbank emelte a német gazdaság idei várható bővülését

A német szövetségi jegybank, a Bundesbank 1,8 százalékra emelte a német gazdasági növekedési prognózisát, de rontotta a következő két év növekedési kilátásait pénteken publikált, decemberi előrejelzésében, amelyben számszerűsítette a tartósan magas energiaárak hozzáadottérték-csökkentő hatását is.

A Bundesbank emelte a német gazdaság idei várható bővülését

A Bundesbank 0,5 százalékos GDP-csökkenést vár 2023-ra, 1,7 százalékos növekedést 2024-re, majd 1,4 százalékost 2025-re. Októberi prognózisában még 1,4 százalékos növekedést várt idénre, 0,4 százalékos csökkenést 2023-ra, majd 2,3 és 0,8 százalékos növekedést a két rákövetkező évre.

A Bundesbank kalkulációi szerint a prognózisban feltételezett állandó energiaár-emelkedés az iparban mintegy 4,5 százalékkal, a közlekedésben pedig 3,5 százalékkal csökkenti a bruttó hozzáadott értéket, összességében a közvetlen energiaár- és közvetett tovagyűrűző hatások a bruttó hozzáadott érték mintegy 2 százalékának megfelelő negatív hatást eredményeznek.

Az euróövezeten kívül világgazdaságban az idei 3,25 százalékos növekedés jövőre várhatóan 2,5 százalékra lassul. 2024-ben és 2025-ben ismét valamivel magasabb, 3,0 százalékos és 3,25 százalékos növekedés várható. A nemzetközi kereskedelem - az euróövezet nélkül - 5,5 százalékkal bővül a folyó évben, nagyobb mértékben a GDP-növekedésnél. A lendület azonban 2023-ban és 2024-ben az előrejelzések szerint megtörik, növekedése a korábbiaknál alacsonyabb, 2,0 százalékos, illetve 3,25 százalékos lesz. 2025-re 3,25 százalékos növekedés várható.

Az euróövezetben az elmúlt nyári fél évben a vártnál nagyobb mértékben élénkült a gazdasági tevékenység, elsősorban a szolgáltatási szektorban a járványvédelmi korlátozások feloldásával. Az ukrajnai háborúnak tulajdonítható terhek azonban valószínűleg az előző prognózisban jelzettnél jóval nagyobb mértékben terhelik majd meg a gazdasági teljesítményt a következő évben.

Az euróövezetben - Németország nélkül - 4,1 százalékos gazdasági növekedés várható az idén. Jövőre a növekedési ütem 0,8 százalékra lassul, 2024-ben 2,0 százalékkal, 2025-ben pedig 1,9 százalékkal növekszik. A német exportőrök értékesítési piacai az előrejelzési időszakban valószínűleg valamivel gyengébben bővülnek, mint a világkereskedelem. Ennek oka, hogy az EU-n belül a Németországgal szorosan összefonódó gazdaságokat az ukrajnai háború és az energiaválság az átlagosnál nagyobb mértékben terheli meg.

Az oroszországi földgázszállítások csökkenése és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanság növekedése miatt Németországban az idén meredeken emelkedtek az energiaárak, és hosszú távon is valószínűleg magasabbak lesznek, mint a válság előtt. Ez részben az orosz földgázt helyettesítő cseppfolyós földgáz (LNG) magasabb szállítási és termelési költségeinek tudható be. Az energiaárak az előrejelzési időszakban 2019-hez képest várhatóan több mint kétszeresükre emelkednek, és továbbra is magas szinten maradnak.

A Bundesbank az idei évre hordónként 104,6 dolláros Brent nyersolajárral számol, ami jövőre 86,4 dollárra, 2024-ben 79,7 dollárra, a következő évben pedig 76,0 dollárra csökken. A földgáz ára megawattóránként 122,5 euró lesz az idén, 123,6 euró 2023-ban, 98,4 euró a következő évben, és 68,9 euró 2025-ben. Az elektromos áram európai nagykereskedelmi ára az idén 262,2 euró lesz megawattóránként, jövőre 324,8 euróra emelkedik, 2024-ben 234,5 euró, 2025-ben pedig 164,0 euró lesz.

A harmonizált fogyasztói árindex az idén 8,6 százalék lesz Németországban a Bundesbank szerint, jövőre 7,2 százalékra mérséklődik, majd 2024-ben 4,1 százalékra, és 2025-ben 2,8 százalékra. Az energiaárak és élelmiszerárak nélküli maginfláció 3,9 százalék lesz az idén, 4,3 százalék jövőre, 2,9 százalék 2024-ben és 2,6 százalék a következő évben. A munkanélküliségi ráta a 2021-es 5,7 százalékról az idén 5,3 százalékra csökken, jövőre 5,6 százalékra emelkedik, majd 2024-ben 5,3 százalékra csökken. A lakossági fogyasztási kiadások tavaly 0,4 százalékkal nőttek, az idén 4,6 százalékkal emelkedtek, jövőre 0,3 százalékkal nőnek, 2024-ben pedig 1,5 százalékkal emelkednek.


Magosz: kormányzati alárendeltségbe került az agrárkamara

Többek között a közvetlen politikai felügyeletet, a tagok személyes adataihoz való hozzáférést és a miniszter által irányított kamarai biztos posztjának bevezetését kifogásolta az agrárkamaráról szóló és az Országgyűlés által kedden elfogadott törvényben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerdán kiadott közleményében.
2026. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány miatt

Több mint hatmilliárd forintot csoportosított át a kormány az aszály és a vízhiány elleni kárelhárítási feladatok finanszírozására. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny szerdán közzétett számában jelent meg.
2026. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Bércsökkenésre számítanak a német cégek az MI-alkalmazások terjedésével

A német vállalatok jelentős része arra számít, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása miatt a következő öt évben csökkennek a bérek, különösen a rövidebb szakmai tapasztalattal rendelkező, felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet szerdán közzétett felméréséből.
2026. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Stagnáló nyári forgalom, töretlen vevői átrendeződés a lakáspiacon 2026 júliusában

2026 júliusában a hazai lakáspiac azon a pályán maradt, amelyet az első félév kirajzolt. A forgalom éves összevetésben lényegében stagnál, a kereslet a nyári szezonnak megfelelően visszafogott, a vevői szerkezet átalakulása viszont töretlenül folytatódik.
2026. 08. 13. 05:00
Megosztás:

Beruházási kamatok: egy értelmezési kérdés, amely jelentős adóhatással járhat

A jelentős hitelből finanszírozott beruházások esetén nem csupán a finanszírozási költségek nagysága, hanem azok társasági adóban történő figyelembevételének időzítése is érdemben befolyásolhatja a vállalatok adópozícióját. A kamatlevonhatósági korlátra vonatkozó szabályozás alkalmazása kapcsán olyan értelmezési kérdés merülhet fel, amely különösen a nagy volumenű, hosszabb megvalósítási idejű beruházások esetében bír jelentőséggel. A Deloitte szakértői szerint ezért célszerű előzetesen áttekinteni az egyes lehetséges megközelítések adóhatásait és kialakítani egy megfelelően alátámasztott gyakorlatot.
2026. 08. 13. 04:00
Megosztás:

Íme az ország tortája és az idei év Szent István-napi kenyere

A Pilisi Pityókás kenyér lett az idei év Szent István-napi kenyere, a gyulai Kézműves Cukrászda Bíborfehér fantázianevű édessége Magyarország tortája, a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska desszertje pedig Magyarország cukormentes tortája - hangzott el az augusztus 20-i ünnepségekről a Belügyminisztériumban tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2026. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Nem tudod, pontosan mikor születtél? 6 hely, ahol megtalálhatod a születési időpontodat

A születési dátumát szinte mindenki fejből tudja, de a pontos óra és perc már sok családban bizonytalan. Gyakran csak annyi marad meg az emlékekben, hogy „hajnalban”, „dél körül” vagy „este felé” történt a születés. Pedig a pontos születési idő több helyen is előkerülhet, csak tudni kell, hol érdemes keresni.
2026. 08. 13. 02:00
Megosztás:

Kigyulladhat a lakásod! Figyelj erre az elektromossági problémára

A 40 éve akár teljesen „hibátlanul működő” villanyhálózat lehet az egyik legnagyobb kockázat. Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bajt?
2026. 08. 13. 01:00
Megosztás:

4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás: