A csúcson érte a megtorpanás a hazai lakásárakat

Bár az idei április-június nem kedvezett a lakásárak további növekedésének, a KSH friss, előzetes adatai szerint a második negyedév jellemző árai mintegy 9,8 százalékkal haladták meg az egy esztendővel korábbit. Ezzel az összevont árindex lényegében tartotta az első negyedévben kialakult 298 százalékos szintet. A stagnálásba fordulás oka a kereslet váratlan visszaesése volt. Ahogy arra Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője felhívja a figyelmet, az Eurostat adataiból az is kitűnik, hogy 2024 első felében az árak változása igen látványosan követte le a forgalom dinamikáját. Az első negyedévben itthon mintegy 30 százalékkal nőtt a kereslet, s ez az árakat is vitte feljebb 7,5 százalékkal. Ám a második negyedév ehhez képest közel 6 százalékos forgalom-visszaesést hozott az Eurostat előzetes becslése szerint, ami mellett már nem tudtak tovább drágulni a lakások.

A csúcson érte a megtorpanás a hazai lakásárakat

Egyébként az adatközlő uniós országok többségét is a forgalmi dinamika ilyen hektikus változása jellemezte az idei első félévben. Magyarország csak azzal lógott ki ezek sorából, hogy a legnagyobb változást mutató országoknál – ellentétben a hazai trenddel – rendre január-március hozta a gyengülést, s április-június az erősödést: Belgium (-20%, +9%), Bulgária (-27%, +26%), Dánia (-19%, +35%), Finnország (-27%, +17%), Franciaország (-11%, +22%), Írország (-34%, +2%).

Az Európai Unió tagországainak összevont árindexe április-júniusban 2,9 százalékos éves növekedést mutatott. E pozitív eredményhez leglátványosabban néhány közép-európai ország járult hozzá. Élükön Lengyelországgal, ahol 17,7 százalékos volt a drágulás, azt követte Bulgária (15,1%), Litvánia (10,4%), Horvátország (10%) és ötödikként Magyarország (9,8%). Ugyanakkor a legnagyobb éves veszteségeket néhány kifejezetten jómódú uniós ország piacáról jelentették. Luxemburgban, ahol már 6. negyedéve esik az index, ezúttal 8,3 százalékos csökkenést regisztráltak, Finnországban (-4,8%) hét, Franciaországban (-4,6%) négy, Németországban (-2,6%) pedig ugyancsak hét negyedéve csökkennek az árak.

Az új, illetve a használt otthonok adásvétele némileg eltérő képet mutat. A használt lakásoknál a kilenc év folyamatos drágulást követő 2023-as, négy negyedévig tartó visszaesésből lábal ki éppen a piac. 2024 január-márciusában még csak 0,2 százaléknyi, ám április-júniusban már 1,8 százaléknyi volt az éves drágulás uniós átlaga. Ez utóbbi átlagot a legnagyobb mértékben ugyancsak Lengyelország (16%), Bulgária (14,8%), Horvátország (10,6%) és Magyarország (9,6%) múlta felül. A már említett gazdag országok ezen a részpiacon sem tudták stabilizálni az árakat: Luxemburg (-9,7%), Franciaország (-5%), Finnország (-4,3%), Németország (-3%). 

Az újépítésű lakások EU-s árszintje 2014 óta töretlenül drágul, itt még 2023-ban sem regisztráltak áresést, és 2024 második negyedében az éves árnövekedés a 7 százalékot is elérte. Ebben – egyetlen kivétellel – megint a volt keleti tömb országai mutatták a legnagyobb aktivitást. Tíz százalék felett drágult Lengyelország (19,2%), Bulgária (15,6%), Szlovénia (15,4%), Litvánia (12,2%), Románia (11,8%), Lettország (11,4%), Spanyolország (11,1%) és Magyarország (10,1%). Ezen a részpiacon árvesztők is mindössze öten vannak. A listájukat Svédország vezeti, ahol már a harmadik negyedéve csökken az újépítésű otthonok átlagára és legutóbb 7,4 százalékos éves esést rögzített a statisztika.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: