A GDP 9 százalékához közelít az első fél évben nyújtott lakáshitelek összege

A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül csaknem 48 százalékot tettek ki a lakáscélú hitelek, amelyek GDP-hez viszonyított aránya az előző év végi 8,4 százalékról 8,9 százalékra nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összefoglaló jelentéséből.

A GDP 9 százalékához közelít az első fél évben nyújtott lakáshitelek összege

A magyarországi lakáshitel-állomány 4259 milliárd forint volt június végén, 254 milliárd forinttal, 6,4 százalékkal magasabb, mint a múlt év végén, de kevéssel még mindig elmaradt a 2010-es csúcsértéktől.
    
A lakáshitel-állomány bővülésében szerepe volt a törlesztési moratórium miatt ki nem fizetett törlesztőrészleteknek, és annak, hogy a lejáró hitelek lezárása későbbre tolódott, azaz ezek összege sem csökkentette a lakáshitelek állományát.
    
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva az államilag támogatott lakáshitelek állománya 12, a támogatás nélküli hiteleké 13 százalékkal nőtt, miközben a teljes hitelállományon belül arányuk változatlanul 16, illetve 84 százalék maradt.
    
A jelentés kitér arra is, hogy a törlesztési moratóriumot az év közepéig a lakáshitelek 29 százalékánál, mintegy 195 ezer esetben vették igénybe. Az érintett hitelek összege 1290 milliárd forint volt, a lakáshitel-állomány 30 százalékát tette ki. Az idei első fél évben a moratórium lehetőségeinek szűkítésével összefüggésben nőtt a törlesztőrészleteket ismételten fizetők száma, így a moratóriummal érintett hitelek száma 32, összege 29 százalékkal csökkent a múlt év végéhez képest.
    
Az első fél évben 52 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 601 milliárd forint értékben, ami a korábbi évek első fél éveit tekintve rekordmértékűnek számít. 2020 azonos időszakához képest az engedélyezett hitelek száma 24, összegük 38 százalékkal nőtt. Az egy engedélyezésre jutó átlagos hitelösszeg június végére elérte a 11,5 millió forintot, ami 1,4 millió forinttal több az egy évvel korábbinál.
   
Az államilag támogatott hitelek száma 74, összegük 41 százalékkal emelkedett, miközben az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 9,1 millió forintról 7,4 millió forintra mérséklődött. Az állami támogatás nélküli engedélyezett hitelek száma 11, összegük 38 százalékkal nőtt, átlagos összegük egy év alatt 10,6 millió forintról 13,1 millió forintra emelkedett
    
Míg 2020 első félévében a támogatott hitelek aránya 20 százalék volt, addig június végére ez 28 százalékra emelkedett.
    
Az első fél évben a használtlakás-vásárláshoz folyósított hitelek száma 34, összege 40 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A folyósított hitelek számának 61, összegének 70 százaléka ezt a célt szolgálta. Az átlagos hitelösszeg az egy évvel korábbi 10,5 millió forintról 11,0 millió forintra emelkedett. Az építéshez nyújtott hitelek száma 27, összegük 24 százalékkal csökkent. Az átlagos hitelösszeg 300 ezer forinttal, 5,1 millió forintra emelkedett.
    
Az újlakás-vásárláshoz nyújtott hitelek száma kismértékben, 1,4 százalékkal nőtt, összegük viszont csaknem 19 százalékkal lett nagyobb. Erre a célra átlagosan 15,5 millió forint hitelt folyósítottak, az egy évvel korábbinál 2,2 millió forinttal többet. Az új lakások építésére és vásárlására folyósított hitelek összesített értéke a használtlakás-vásárlásra fordított hitelek összegének 24 százaléka, 9 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A korszerűsítési, bővítési hitelek száma a 3 millió forintig elérhető lakásfelújítási támogatások és az ezekhez kapcsolódóan igénybe vehető támogatott előfinanszírozási hitelek hatására az év első felében 62 százalékkal emelkedett, összesített értéke közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett.
    
A hitelintézetek által 2016. januártól folyósított családi otthonteremtési támogatások (csok) száma közel 170 ezer, összege 412 milliárd forint volt. Egy folyósításra átlagosan 2,4 millió forint jutott. Új lakás építésére és vásárlására együtt 58 ezer csok-támogatást folyósítottak, ez az esetek 34 százalékát tette ki. Ugyanakkor a kiutalt támogatások teljes összegének 53 százalékát fordították új lakások megszerzésére.
    
A 2016 és 2020 között realizált 798 ezer lakástranzakcióból átlagosan minden ötödiknél igénybe vették a csokot. A támogatást felhasználók aránya az újlakás-vásárlók körében 42, a használtlakás-vásárlók esetében 13 százalékra becsülhető - derül ki a KSH elemzéséből.

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a csalók

Az internetes üzleti kapcsolatépítést is kihasználják a bűnözők, az ESET szakértői arra hívták fel a figyelmet, hogy a weben elérhető információk, szervezeti struktúrák, aktuális projektek, üzleti kapcsolatok és az álláskeresés is támogathatja a célzott adathalász és üzleti csalási kampányok előkészítését.
2026. 03. 22. 17:00
Megosztás:

Hűvösebb, csapadékosabb, szelesebb idő várható a jövő héten

A jövő hét elején még sok napsütés várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel, majd a hét közepén viharos széllel lehűlés érkezik, megnő a csapadék esélye és többfelé várható eső, a Dunántúlon akár havas eső, hó is hullhat. A hétvégén már csak 6 és 12 fok között várható a csúcshőmérséklet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 03. 22. 16:00
Megosztás:

Szlovénia vasárnaptól korlátozza a tankolható üzemanyag mennyiségét

A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be a kabinet.
2026. 03. 22. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama esik Trump fenyegetése után

Újabb bizonyíték arra, hogy a kriptopiac már szorosan összefonódik a globális eseményekkel: a Bitcoin árfolyama hirtelen esésbe kezdett, miután Donald Trump kemény ultimátumot intézett Irán felé. A befektetők villámgyorsan reagáltak a növekvő geopolitikai kockázatokra.
2026. 03. 22. 14:00
Megosztás:

Pörögnek az okosfizetések, látványos emelkedés rövid és hosszú távon egyaránt

Tekintélyes mértékben nőtt a kártyás fizetések, ezen belül az okoseszközös tranzakciók összege az elmúlt években a K&H-nál. Az idei év első két hónapjában a számuk 37 százalékkal nőtt éves összevetésben, az elköltött összeg pedig 58 százalékkal emelkedett. A múlt év egészében pedig az éves szintű növekedés a tranzakciószámban 29 százalékos volt, az összeg pedig több mint 60 százalékkal nőtt.
2026. 03. 22. 13:00
Megosztás:

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás: