A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k

A 2025-ös gazdasági előrejelzések szerint a vállalkozásoknak számos kihívással kell szembenézniük: magas kamatlábak, inflációs nyomás, geopolitikai bizonytalanság és az ellátási láncok akadozása mind nehezítik a stabil növekedést. Ebben a helyzetben az üzletszerzés és a megbízható partneri-beszállítói hálózat kialakítása kulcsfontosságú tényezővé és versenyelőnnyé válik – különösen a kis- és középvállalkozások számára. A cégek mintegy 82%-a ajánlások révén jut új ügyfelekhez és üzleti lehetőségekhez, ami rámutat, hogy a professzionális networking jóval többet kínál, mint új névjegykártyákat vagy közvetlen értékesítési csatornákat.

A globális kihívások ellenére 2025-ben is a kitörési pontokat keresik a kkv-k

A világ legnagyobb üzleti kapcsolatépítő szervezete, a BNI (Business Network International) éppen ebben támogatja több mint 335 000 tagját világszerte, akik csak az elmúlt évben 25,3 milliárd dolláros (nagyjából 9300 milliárd forint) forgalmat generáltak egymásnak közel 17 millió ajánláson keresztül. A sikerből kiveszi a részét a BNI Magyarország is, mely március 20-án, Budapesten tartja Nemzetközi Networking Konferenciáját.

Az előrejelzések a világgazdaság 3,3%-os növekedésére számítanak 2025-ben, ugyanakkor a vállalatoknak továbbra is alkalmazkodniuk kell a magas kamatkörnyezethez, az inflációs nyomáshoz, illetve a nyersanyagárak ingadozásához és a csökkenő vásárlói kereslethez. Emellett a geopolitikai feszültségek – például a legnagyobb piacok között kibontakozó kereskedelmi viszályok, valamint az európai energiaellátás bizonytalanságai – is nagy kihívást jelentenek a vállalkozások számára.

A változékony és bizonytalan piaci környezetnek különösen kitettek a kis- és középvállalkozások: miközben igyekeznek a stabilitásra és a kockázatkezelésre összpontosítani, keresik azokat a kitörési pontokat, melyek hosszabb távon fenntartható növekedést és versenyképességet biztosítanak számukra.

A piaci nehézségek leküzdéséhez egyre több cég a hosszú távú stratégiai együttműködésekre, partnerhálózatok kiépítésére és a kölcsönösen előnyös networking kapcsolatokra támaszkodik, és a BNI nemzetközi üzleti közösség adatai szerint a kivállalkozások mintegy 82%-a ajánlások révén jut az új üzleti lehetőségekhez.

Félmillió vállalkozót hoznak össze hetente

A BNI-t az Egyesült Államokban alapították 40 éve, éppen recesszió idején, hogy tudásmegosztással, képzésekkel és iparági találkozókkal támogassa a professzionális, üzleti célú networkinget, mára pedig a világ 76 országában van jelen. A BNI hetente nagyjából 500 000 vállalkozót hoz össze világszerte, ennek köszönhetően egy év alatt mintegy 17 millió ajánláson keresztül juthatnak üzleti lehetőségekhez a cégek. De hogyan működik ez valójában.

„A networkinget gyakran úgy képzelik el még maguk a vállalatok is, mint pusztán egy közvetlen értékesítési csatornát, holott ennél jóval többről van szó. Fontos a tudatosság és kölcsönösség: ha nem hosszabb távon fektetjük be az időnket és energiánkat, akkor a kialakult kapcsolatok gyorsan elkopnak, ha pedig egyoldalúan csak a saját érdekeinkre koncentrálunk, abból valóban csak egy-két eseti együttműködés születhet. Hazai tagságunkban egy-egy vállalkozó átlagosan 25-50 valóban releváns, iparági ajánlást is generálhat a közösségen belül, ha megfelelően használja a tagsággal járó előnyöket” – mondja Avidor András, a BNI Magyarország alapítója és vezetője.

Az üzleti kapcsolatépítés mára hazánkban is önálló, több milliárdos iparággá nőtte ki magát, a személyes találkozásokra, ajánlásokra és tudásmegosztásra épülő vállalkozói kultúra meghonosításában pedig kulcsszerepet játszott a piacvezető BNI Magyarország.

A szervezet 2008 óta van jelen hazánkban, és az elmúlt másfél évtizedben több mint 1200 vállalkozás számára biztosított üzleti lehetőségeket. Egy átlagos magyar BNI-tag évente mintegy 30 millió forintos forgalomnövekedést köszönhet a szervezetnek és 5-15% közötti árbevétel növekedést realizálhat, de nem ritka ennek a többszöröse sem.

A hazai tagok számára a BNI nemcsak új ügyfeleket és üzleti partnereket jelent, hanem egy olyan támogató közösséget is, amely segít a folyamatos fejlődésben: ma már elérhető egy online képzési platform és egy mobilapplikációs is, a vállalkozások személyre szabott mentorálást kaphatnak, a külföldi piacra lépésben pedig óriási segítség lehet a nemzetközi bekötöttség, a már itthon is működő nemzetközi angol nyelvű csoport.

Ez a konkrét üzleti lehetőségek mellett a tudásmegosztásra is vonatkozik, legutóbbi rendezvényükre online kapcsolódott be Mary Kennedy Thompson, a BNI Global CEO-ja, aki több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a networkingben és a franchise-iparban. A szakember, aki a Nemzetközi Franchise Szövetség elnöke is, információkat osztott meg a digitalizáció és AI szerepéről a kapcsolatépítés jövőjében, a BNI 5-10 éves távlatáról és a nemzetközi networking további lehetőségeiről, ezzel is segítve a tagokat a határokon átívelő üzletelésben.

Közösségben könnyebb – még válság idején is

„A jelenlegi gazdasági környezetben különösen fontos, hogy a vállalkozások ne elszigetelten, hanem egy erős, megbízható üzleti közösség tagjaként működjenek. A BNI olyan platformot nyújt, ahol a tagok tudatosan, szervezetten és eredményesen építhetik üzleti kapcsolataikat” – teszi hozzá Avidor András.

A BNI Magyarország legfőbb célja, hogy még több vállalkozás számára tegye elérhetővé a tudatos üzleti kapcsolatépítés előnyeit, és ezzel hozzájáruljon a hazai vállalkozások stabilitásához és növekedéséhez. Azok a cégek, amelyek kihasználják a professzionális networking nyújtotta lehetőségeket, nagyobb eséllyel vészelik át a gazdasági kihívásokat, és hosszú távon sikeresebbé válhatnak.

A BNI csak hazánkban közel 2400 üzleti eseményt szervez évente, ezek közül is kiemelkedik a Nemzetközi Networking Konferencia, melyet idén március 20-án rendeznek Budapesten. Az esemény témája ezúttal a generációk együttműködése lesz, hiszen a Z generáció éppencsak, hogy kilépett a munkaerőpiacra, ami új perspektívákat, értékeket, egyben kihívásokat hoz magával.

Ez a téma különösen aktuális a kkv-k és a nagyvállalatok számára egyaránt, mivel a sokszínűség lehetőséget teremt a tapasztalatok és az új ötletek kombinálására, hozzájárulva a versenyképesség növeléséhez a folyamatosan változó piaci környezetben.

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás: