A gyereket hogyan lehet kitagadni az öröklésből?

Jogosan merülhet a kérdés, különösen családi viták vagy megszakadt rokoni kapcsolatok esetén, hogy örökölhet-e a törvényes örökös, például egy gyermek, ha nem tartotta a kapcsolatot az elhunyttal.

A gyereket hogyan lehet kitagadni az öröklésből?

Az öröklési jog a rokoni viszonyokra és a törvényben meghatározott öröklési rendre épül, nem érzelmi kötelékekre vagy a kapcsolat minőségére.

A törvényes öröklési rend szerint az örökösök jogosultak az örökségükre, függetlenül attól, hogy jelen voltak-e az örökhagyó életében, vagy játszottak-e bármilyen szerepet a gondozásában, támogatásában.

Törvényes öröklés esetén a Polgári Törvénykönyv sorrendet állít fel a hozzátartozók között. Első körben az örökhagyó leszármazói (gyerek, unoka, dédunoka) és a házastársa örökölhetnek (élettárs csak végintézkedés alapján). Elsősorban mindig az elhunyt gyermeke a jog szerinti örökös, ha több gyereke is van, ők egyenlő arányban osztoznak a hagyatékon.

Az öröklési jog tehát nem veszi figyelembe, hogy az örökösök mennyire álltak közel az elhunythoz, vagy hogy egyáltalán tartották-e vele a kapcsolatot. Bár ez a többi örökös számára igazságtalannak tűnhet – különösen, ha az elhunytról ők gondoskodtak –, a törvény célja éppen az, hogy elkerülje a szubjektív megítélésen alapuló vitákat és bizonytalanságokat.

Mindenki eldöntheti, ki és mit örököljön utána

Az örökhagyónak azonban lehetősége van arra, hogy végrendelet készítésével még életében meghatározza az öröklési rendet, azaz, hogy ki és milyen arányban örököljön utána. A végintézkedés kapcsán ugyanakkor fontos tudni, hogy az okiratnak nagyon szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy érvényes legyen.

Elég egy apró hiba vagy elírás, és a végrendeletet sikeresen megtámadhatja a többi örökös. Ezért, aki biztosítani szeretné, hogy a végakarata szerint érvényesüljön az öröklési rend, érdemes ügyvéd vagy közjegyző segítségét igénybe venni az okiratszerkesztési eljárás során. 

A közjegyző az általa készített vagy nála letétbe helyezett végintézkedés tényét bejegyzi a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába, ami garancia arra is, hogy a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyző tudomást szerez róla. 

Ha az örökhagyó életében nem készített végrendeletet, és nem intézkedett a vagyona sorsáról, akkor a halálával a törvényes öröklési rend érvényesül. A haláleset bekövetkezte után már nincs mód az öröklési rend megváltoztatására, így minden törvényes örökösök igényt tarthat az örökségére.

Bárkit ki lehet zárni az öröklésből

Bármelyik örököst ki lehet zárni az öröklésből, még meg sem kell indokolni. Ehhez elég például, ha a végrendeletben az örökhagyó feltünteti, hogy nem szeretné, ha a szóban forgó örökös örökölne utána. De hallgatólagos kizárásnak minősül, ha egyszerűen kihagyja a törvényes örököst a végrendeletből, és valamennyi hagyatékába tartozó vagyonelemről rendelkezik.

Fontos tudni azonban, hogy a kizárás nem egyenlő a kitagadással, vagyis nem jelenti azt, hogy a törvényes örökös semmit sem kap az elhunyt vagyonából, mivel a kötelesrész iránti igényét még érvényesítheti.

Ha valakit érvényesen kitagadtak a végrendeletben, már tényleg semmit sem örököl, még a kötelesrész sem jár neki.

Kitagadni egy örököst azonban nem olyan egyszerű, egy pillanatnyi nézeteltérés vagy önmagában a felek közötti megromlott kapcsolat vagy annak teljes hiánya nem szolgálhat kellő jogalappal arra, hogy valakit még a kötelesrésztől is megfosszanak.

A kitagadás csak akkor lehet érvényes, ha valós, nyomós ok van rá, és ezt a törvényben is meghatározott okot a végrendeletben is megjelölte, részletesen megindokolta az örökhagyó.

Ilyen ok lehet például az örökhagyó ellen elkövetett súlyos jogsértés, például fizikai bántalmazás, lopás, gyilkossági kísérlet vagy a becsületét súlyosan sértő hazugságok terjesztése.

Abban az esetben is megállhatja a helyét a kitagadás, ha az örökös érdemtelen az örökhagyó utáni öröklésre, például azért, mert erkölcstelen, züllött életmódot folytat vagy bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetését tölti.

forrás: MOKK blog

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás:

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék

Többnyire emelkedtek tegnap a főbb európai tőzsdék; jelentősen emelkedett az ASML; enyhén emelkedett 2025-ban a német GDP a megelőző évi csökkenés után; a vártat meghaladóan nőtt az euróövezet ipari termelése novemberben; elmaradt a várttól a novemberi brit GDP Többnyire emelkedtek tegnap az európai részvénypiacok, amit az AI-chipgyártók ralija vezetett a tajvani Taiwan Semiconductor (TSMC) vártnál erősebb, rekordprofitot hozó gyorsjelentése után. Ráadásul a cég bejelentette, hogy 2026-ban 52–56 milliárd dollárra emelné beruházásait, ami erős bizalmat jelez az AI-kapacitásépítés fenntarthatóságában. A Stoxx 600 0,5%-os pluszban zárt, míg az ASML árfolyama 5,6%-kal ugrott. A TSMC negyedik negyedéves profitja 35%-kal nőtt, felülmúlva az elemzői várakozásokat. Geopolitikai fronton feszültséget okozott az USA, Dánia és Grönland közötti vita a szigettel kapcsolatban, amelynek nyomán néhány tagállam közös hadgyakorlatba kezd a szigeten.
2026. 01. 16. 10:00
Megosztás: