A hagyományos villanykörték lecserélésére indul program Romániában

Romániában költségvetési forrásokból ösztönzik a hagyományos villanykörték energiatakarékos LED-es izzókra cserélését: a támogatási programot kedden fogadta el a Környezetvédelmi Alap igazgatósága.

A hagyományos villanykörték lecserélésére indul program Romániában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) keddi közleménye szerint az "izzók roncsprogramját" azt követően dolgozta ki az RMDSZ által vezetett szaktárca, hogy a kormánykoalíció a háztartási energiahatékonyság javításának támogatásáról döntött. A program finanszírozása érdekében 400 millió lejjel (33 milliárd forint) egészítik ki a Környezetvédelmi Alap költségvetését.

Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tájékoztatása szerint a háztartások energiafogyasztásának csökkentésére 200 lejes utalványokat lehet igényelni az izzók roncsprogramjában. A korábbi (környezetszennyező autók vagy nagy fogyasztású háztartási gépek lecserélését támogató) roncsprogramokhoz hasonlóan, a LED-es izzók vásárlásakor le kell adni a használt, régi típusú villanykörtéket. Az utalványokat azoknál a kereskedőknél lehet beváltani, akik csatlakoztak a programhoz.

A LED-es izzók vásárlása a háztartási gépek roncsprogramjában megszokott módon zajlik majd. A Környezetvédelmi Alap internetes felületet hoz létre, ahol a magánszemélyek felhasználói fiókot nyithatnak, és a program indulásakor vásárlási utalványt foglalhatnak le. Ezt követően hét napjuk lesz arra, hogy az üzletekben beváltsák az értékjegyeket. A program keretében olyan új, legfeljebb 15 wattos LED-es izzókat lehet vásárolni, amelyek jelentősen csökkentik a háztartások fogyasztását - részletezte az RMDSZ közleménye.

A pályázati útmutatót a környezetvédelmi minisztérium holnapján bocsátják közvitára. Ennek lejárta után, a tervek szerint október második felében indul majd Romániában az izzók roncsprogramja.

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 12. 01. 22:00
Megosztás:

Zcash irányítási vita: Vitalik Buterin a „token szavazás sötét keze” ellen emelte fel szavát

Egy rutinszerű újraválasztás körüli vita váratlanul felforrósította a hangulatot a Zcash közösségében – sőt, az ügy odáig fajult, hogy Vitalik Buterin is közbelépett. A kérdés: maradjon-e a bizottsági alapú irányítás, vagy álljon át a projekt a token alapú szavazásra? Az egyik oldal decentralizációt, a másik meggondolatlan döntéshozatalt lát. De mi forog valójában kockán?
2025. 12. 01. 21:30
Megosztás:

Rekordméretű aktivitás az XRP Ledgeren – új intézményi hullám jön?

November végén szokatlanul nagy tranzakciós hullám söpört végig az XRP Ledgeren, amely azonnal felkeltette a kriptoközösség figyelmét. Az AccountSet és AMM Bid típusú műveletek megugrása mögött nem mindennapi mozgások és lehetséges intézményi előkészületek húzódhatnak meg. Vajon új korszak kezdődik az XRP ökoszisztémában?
2025. 12. 01. 21:00
Megosztás:

A „96 óra őrület” fináléja: Miért ad el többet a Digitap ($TAP), mint bármely más kriptós előértékesítés ma?

Elérkeztek a Black Friday előértékesítési roham utolsó órái.
2025. 12. 01. 20:00
Megosztás:

Ezek a legjobb magyarországi munkahelyek

A Novartis Hungária Kft., a HungaroControl Zrt., valamint a Hydro Extrusion Hungary Kft. győzelmével ért véget az Év Gondoskodó Munkahelye 2025 díjért folytatott verseny, ahol a LIDL Magyarország és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. különdíjat érdemelt.
2025. 12. 01. 19:30
Megosztás:

Több mint félmilliárdból korszerűsítették a MATE két kaposvári épületét

Átadták a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának 517 millió forintból felújított épületeit hétfőn.
2025. 12. 01. 19:00
Megosztás:

Illegális kriptoszolgáltatást számoltak fel Németországban és Svájcban

A svájci és német bűnüldöző szervek felszámolták a Cryptomixer nevű, illegális kriptovaluta-keverő szolgáltatást, és mintegy 25 millió euró értékű bitcoint foglaltak le - közölte hétfőn az EU rendőri együttműködési ügynöksége, a hágai székhelyű Europol.
2025. 12. 01. 18:30
Megosztás:

A bolognai egyetem nemet mondott katonák képzésére

Giorgia Meloni miniszterelnök hétfőn közleményben ítélte el a bolognai tudományegyetem döntését, miszerint az oktatási intézmény nem engedélyezte, hogy kurzusain felsőoktatási tanulmányokat végző katonák is részt vegyenek.
2025. 12. 01. 18:00
Megosztás:

Új tulajdonosi struktúrával erősödik a MiND Klinika

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. hétfőn sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá, amelynek értelmében többségi tulajdonosa lett a MiND Klinika Zrt.-nek. A szerződő felek szoros üzleti és partneri együttműködésben folytatják tevékenységüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:30
Megosztás:

Novemberben rekordot döntött a jelzáloghitel-piac

A magyarországi ingatlanpiacon novemberben jelentősen csökkent az aktivitás, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege azonban rekordot döntött az Otthon Start Program által generált kereslet miatt - közölte tranzakciószám-becslése alapján a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 17:00
Megosztás:

Hosszú idő óta először jeleznek növekedést a brit gyáripar aktivitási mérőszámai

Több mint egy éve először jeleznek növekedést a brit feldolgozószektor aktivitási mérőszámai.
2025. 12. 01. 16:30
Megosztás:

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Csalók élnek vissza a jegybank nevével, SMS-üzenetekben sürgős adategyeztetési kötelezettségre szólítják fel az ügyfeleket, számlájuk felfüggesztésével fenyegetve őket - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t. A közleményben felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi bankok sohasem kérnek rövid szöveges üzenetekben bizalmas banki azonosítókat a fogyasztóktól.
2025. 12. 01. 16:00
Megosztás:

Ismét lakossági madárszámlálás indul a lakosság bevonásával

Immár harmadik alkalommal hívja az érdeklődőket az etetők madarainak számlálására a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2025. 12. 01. 15:30
Megosztás:

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek átmeneti bővítéséről döntött. Így a kártyabirtokosok 2025. december 1. és 2026. április 30. között a kártyáikon rendelkezésre álló összegeket hideg élelmiszer vásárlására is fordíthatják - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 15:00
Megosztás:

Novemberben emelkedett BMI

A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított novemberi értéke 53,4. A BMI index nőtt az októberi 51,2 pontos értékhez képest - jelentette hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) .
2025. 12. 01. 14:30
Megosztás:

Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága

Tovább nőtt a hazai ökológiai gazdálkodásba bevont területek mérete, amely így stabilan meghaladja a 300 ezer hektárt. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács Öko Vetőmag Munkacsoportja szerint a hazai Öko Cselekvési Terv (hivatalosan Nemzeti Cselekvési Terv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért 2022-2027) megfelelő ösztönző erőt képvisel ahhoz, hogy az évtized végére kétszeresére növekedjen az öko területek részaránya, amely magával húzná az öko vetőmagok iránti keresletet is.
2025. 12. 01. 14:00
Megosztás:

A Garantiqa 2026. június 30-ig meghosszabbított díjelengedéssel támogatja a beruházási hitelek felfutását

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2026. június 30-ig meghosszabbítja a beruházási hitelek mögé nyújtott kezesség első teljes üzleti év végéig érvényes díjmentességét. A döntés a vállalkozások pénzügyi terheinek további csökkentését, a beruházási dinamika erősítését és a hitelhez jutás egyszerűsítését szolgálja.
2025. 12. 01. 13:30
Megosztás:

Megrohamozták új tagok az egészségpénztárakat

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A taglétszám közben új csúcsot döntött szeptemberben, és meghaladta az 1,24 milliót.
2025. 12. 01. 13:00
Megosztás:

Indul a kiterjesztett árréscsökkentés

A kormány mindent megtesz, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat az indokolatlan áremelésektől, ezért első lépésként 2026. február 28-ig meghosszabbította, második lépésként hétfőtől további 13 termékre kiterjesztette az árréscsökkentést - erősítette meg hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 12. 01. 12:30
Megosztás:

Az ünnepek alatti kibercsalások elleni kampányt indított az MNB

Az ünnepek alatti kibercsalási kockázatok csökkentését támogatja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Navigátor "Karácsony kiberbűnözők nélkül" című lakossági ismeretterjesztő kampánya - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 01. 12:00
Megosztás: