Mezei pockok elleni védekezés - invázió van, lépni kell!

A mezei pockok idei inváziója a korábbi években megszokottnál is jelentősebb, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) azt kéri a hatóságoktól, hogy a károkozásnak jobban kitett területeken egyszerűbb kijuttatási módszerek és magasabb dózisok engedélyezésével szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit.

Mezei pockok elleni védekezés - invázió van, lépni kell!

A NAK-hoz érkezett termelői jelzések alapján a rágcsálók elszaporodása számos kultúrában jelentős kárt okozott az idén, egyes helyeken 60-100 százalékos pusztítást hagynak maguk mögött a pockok - olvasható a szervezet szerdai közleményében.

A hosszú ősz, az enyhe, száraz, csapadékszegény tél és a korai tavaszodás is kedvező feltételeket teremtett a pockoknak, amelyeknél egy-egy pár szaporulata egy évben akár 150-200 egyed is lehet.

Az uniós agrártámogatások feltételrendszerének változása miatt előtérbe került a forgatás nélküli talajművelés, a tarlóhántás elmaradása, a területek ugaroltatása, így a pockok járatait nem bolygatják meg a termelők, és korlátlanul szaporodhatnak a rágcsálók - hívta fel a figyelmet a NAK.

A kamara emlékeztet arra, hogy a hatóság jelenleg két készítményt engedélyez a mezei pocok gyérítésére, ezekkel a szerekkel azonban csak a járatokban lehet védekezni - előzetesen benyújtott regisztrációs kérelem után -, felületkezelésre nem használhatók.

A megengedett szerekkel a kamara szerint az idei pocokinvázió ellen nem lehet eredményesen védekezni, ezért azt kérik a hatóságoktól: szélesítsék ki a védekezés lehetőségeit, hogy megakadályozható legyen a mezei pockok mostaninál is súlyosabb kártétele a termőföldeken.

A NAK minden olyan technológiai megoldást támogat, amellyel a mezei pocok kártétele minimalizálható, ideértve az új, innovatív technológiák térnyerését, valamint a károkozásnak jobban kitett területeken az egyszerűbb kijuttatási módszerek és a magasabb dózisok engedélyezését - olvasható a közleményben.

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás: