A kínai elnök továbbra sem támogatja a járvány elleni stratégia lazítását

Hszi Csin-ping kínai elnök továbbra sem támogatja a koronavírus-járvány ellen Kínában alkalmazott, szigorú intézkedésekkel járó stratégia lazítását - derült ki a kínai állami rádió szerdai, a Hszi dél-kínai Hajnan szigeten tett látogatásáról szóló beszámolójából.

A kínai elnök továbbra sem támogatja a járvány elleni stratégia lazítását

A kínai elnök elmondta: Kínának ki kell tartania a "dinamikus zéró Covid" elnevezésű stratégia mellett, amelynek célja a fertőzéses napi esetek mielőbbi nullára csökkentése. A stratégia alapján akár egyetlen eset felbukkanása után is emberek százait kötelezhetik két vagy több héten át tartó karanténra, amennyiben például a fertőzött személlyel egyazon lakónegyedben laknak, vagy kapcsolatba kerültek a vírushordozóval. Hszi mindazonáltal hangsúlyozta: a szigorú intézkedések alkalmazásával egy időben a korlátozások gazdaságra és társadalomra kifejtett hatását is a lehető legkisebb szintre kell mérsékelni.

A kínai szárazföldön idén alakult ki a legsúlyosabb járványhullám azóta, hogy a vírus általános terjedését 2020 nyarára megfékezték. Jelenleg a 25 millió lakosú Sanghaj küzd a legsúlyosabb járványhelyzettel, amelynek visszaszorítására a várost előbb két szakaszban vesztegzár alá helyezték, majd a napi esetszám növekedésével a korlátozásokat tovább hosszabbították. Bár a hét eleje óta egyes területeken enyhítettek az intézkedéseken, az enyhítések egyelőre zömében minimális könnyebbséget jelentenek a város lakói számára, a sanghajiak többségére ráadásul továbbra is szigorú kijárási tilalom érvényes.

A város lakói az intézkedések nyomán egyebek mellett akadozó élelmiszerellátásra, élelmiszerhiányra, valamint esetenként a szükséges orvosi ellátás hiányára panaszkodtak. Hasonlóan nehéz helyzettel néznek  szembe az északkelet-kínai Csangcsun lakói is. A 8,5 milliós várost március 11-én helyezték vesztegzár alá, a korlátozás feloldására pedig csakis akkor van remény, ha a karantén alatt álló területeken kívül nem azonosítanak újabb fertőzötteket a városban.

A kínai egészségügyi hatóságok keddi jelentése szerint a kínai szárazföldön az elmúlt egy napon 1500 új megbetegedést, valamint 26 525 tünetmentes fertőzöttet regisztráltak. Az összes napi eset közül több, mint 26 ezret jelentettek Sanghajból, és több, mint ezret az északkelet-kínai Csilin tartományból, ahol Csangcsun található.

Hatósági célkeresztben a szabadidős létesítmények és berendezések biztonsága

A fogyasztók biztonságának megóvása érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos ellenőrzést indít a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeinek vizsgálatára. Az ellenőrzés kiemelt célja annak biztosítása, hogy az aquaparkokban, kalandparkokban, vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak. Idén a hatóság vizsgálja továbbá a via ferraták biztonságát is.
2026. 03. 18. 08:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a Demján Sándor Program iránt: rövid idő alatt elfogyott az EXIM szabad felhasználású forgóeszköz-finanszírozásának megemelt kerete

Jelentős vállalati érdeklődés övezi az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett finanszírozási konstrukcióit. A legutóbbi keretbővítésből 100 milliárd forintot a cégek forgóeszközigényeinek finanszírozására különítettek el, amelyen belül az 50 milliárd forintos szabadon felhasználható keretrész már teljes egészében lekötésre került. A keret gyors merülése ellenére a további konstrukciók továbbra is elérhetők.
2026. 03. 18. 08:00
Megosztás:

Indul a kishajós szezon: sokan megfeledkeznek néhány fontos kötelezettségről

Április 1-jén országszerte elindul a kishajók, azaz a vitorlások, motoros hajók és csónakok szezonja. Hazánk adottságai miatt itthon kifejezetten népszerű a hobbihajózás, és bár 2022-ben sokat lazultak a vonatkozó jogszabályok, napjainkban is sokan megfeledkeznek olyan fontos kötelezettségekről, mint az orvosi alkalmassági vizsgálat és az időszakos műszaki szemle. Az Insura hangsúlyozza, a megfelelő biztosítási védelem hobbihajózás esetén is rendkívül fontos.
2026. 03. 18. 07:30
Megosztás:

12 dolog, amit még mindig nem tudunk a magyar Revolutról

A Revolut elkezdte a bő 2 millió magyar felhasználójának értesítését a magyarországi fióktelep alá történő áthozatalról. Számos korábbi kérdésre választ kaptunk ugyan, de még így is maradt számos tisztázandó dolog. A BiztosDöntés.hu szakértői összeszedték ezek közül a legfontosabbakat.
2026. 03. 18. 06:30
Megosztás:

Újabb energiatárolót helyezett üzembe az ALTEO

Üzembe helyezték az ALTEO ötödik, 20 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Banán, amely közös ponton csatlakozik a Társaság már meglévő szélerőmű parkjával a villamosenergia hálózathoz, kihasználva a két technológia közötti szinergiahatásokat. A beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is növekszik.
2026. 03. 18. 06:00
Megosztás:

100 milliárd forint árbevétel felett zárta 2025-öt a BioTechUSA-cégcsoport

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére növelni tudta árbevételét 2025-ben a BioTechUSA-cégcsoport. A magyar családi tulajdonú vállalat belépett a 100 milliárd forint feletti hazai vállalatok elitkategóriájába, miután az árbevétele 11%-os forgalmi növekedés mellett 100,9 milliárd forintra emelkedett. A rekordforgalom némileg csökkenő jövedelmezőséggel párosult: az EBITDA 10,7-ről 5,48 milliárd forintra mérséklődött a tartósan magas alapanyagárak hatására, amit a vállalat szervezetfejlesztéssel és a belső folyamatok hatékonyságának növelésével ellensúlyoz.
2026. 03. 18. 05:30
Megosztás:

Top 10 hiba az szja-bevallásnál

A személyi jövedelemadó-bevallás elkészítése ma már egyszerűbb, mint régen, mégis sok adózó követ el olyan hibákat, amelyek késedelmet vagy anyagi hátrányt okozhatnak. A Niveus szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a bevallási tervezet ellenőrzés nélküli elfogadása, a kedvezmények kihasználásának elmulasztása, valamint a több jövedelemforrás vagy speciális élethelyzet hibás kezelése. Néhány perc alapos ellenőrzés és a legfontosabb adminisztratív lépések betartása jelentősen csökkentheti a hibák és az utólagos korrekciók kockázatát.
2026. 03. 18. 05:00
Megosztás:

A BioTechUSA cégcsoport árbevétele nőtt, EBITDA-eredménye csökkent 2025-ben

A BioTechUSA cégcsoport nettó árbevétele 100,9 milliárd forintra nőtt 2025-ben az előző évi 93,7 milliárd forintról, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) ugyanakkor 10,7-ről 5,48 milliárd forintra csökkent a tartósan magas alapanyagárak hatására - közölte a magyar családi tulajdonú vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 04:30
Megosztás:

Újabb hat évre Rigó Csaba Balázst nevezték ki a GVH elnökének

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat éves időtartamra kinevezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé Rigó Csaba Balázst. A GVH elnöke az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Rigó Csaba Balázs kijelentette: „Magyarország, a magyar emberek számíthatnak a nemzeti versenyhatóság szakmai közösségére. Megvédjük a fogyasztók jogait és biztosítjuk a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Megtiszteltetés és egyben keresztényi felelősség a magyar nemzetet, a magyar embereket szolgálni!”
2026. 03. 18. 04:00
Megosztás:

Visszaesett az EU-ban benyújtott menedékkérelmek száma decemberben

Decemberben az előző hónap adataihoz képest 13 százalékkal kevesebb, 47 650 ember nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában. Az adat az előző év azonos hónapjának vonatkozó számaitól 23 százalékkal marad el - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 03. 18. 03:30
Megosztás:

Hazatértek az első magyar űrnövénykísérlet mintái Debrecenbe

Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatta az intézmény sajtóközpontja az MTI-t kedden.
2026. 03. 18. 03:00
Megosztás:

Országosan ellenőrzik a szabadidős létesítményeket és berendezéseket

A fogyasztók biztonsága érdekében országosan ellenőrzik a szórakoztatási célú berendezések és sporteszközök üzemeltetési körülményeit. A vizsgálat célja, hogy az aqua-, kaland- és vidámparkokban, fesztiválokon, gyermektáborokban és szabadtéri rendezvényeken működtetett berendezések, valamint a mindenki számára hozzáférhető kültéri kondiparkok eszközei megfeleljenek a hatályos biztonsági és üzemeltetési előírásoknak - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 18. 02:30
Megosztás:

Itt a pofon! Csúcsra drágul a benzin és a gázolaj

Újabb drágulás várható az üzemanyagok piacán. A legfrissebb hírek szerint a változás már szerdától (március 18.) megjelenik a benzinkutakon.
2026. 03. 18. 02:00
Megosztás:

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás: