A kínai jüan felemelkedik, a dollár lesüllyed?

Az elmúlt két évben világszerte fokozódtak a geopolitikai feszültségek, amelyek töredezetté tették a globális kereskedelmet is. Ez az időszak rávilágított a gazdasági szempontból egymástól való kölcsönös függés sebezhetőségére: az ellátási láncok zavaraitól, a költségek emelkedésén át a nyersanyaghiány mindennapi problémává válásáig. Azon túl, hogy ezek a kihívások próbára tették az országok közötti kereskedelmi kapcsolatokat, felgyorsították a deglobalizáció felé mutató trendet is, átalakítva a globális kereskedelem dinamikáját.

A kínai jüan felemelkedik, a dollár lesüllyed?

Az iBanFirst a vállalatok számára nyújtott deviza- és nemzetközi fizetési szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója, aki 2023-ban közel félmilliárd eurós forgalmat generált Magyarországon. Az általa készített elemzésben rávilágít a jelenleg zajló geopolitikai események hatásaira, amelyek a magyar kis- és középvállalkozások nemzetközi kereskedelmi tevékenységét érintik, továbbá arra is kitér, hogy ezek a cégek hogyan néztek szembe a felmerült kihívásokkal.

A kereskedelmi partnerségek átalakítása és diverzifikálása

A pandémiát követően a napjainkban kialakult geopolitikai feszültségek jelentős zavarokat okoznak az ellátási láncban. Az Ukrajnából és Oroszországból érkező nyersanyagokra vagy közbenső termékekre támaszkodó – különösen mezőgazdasági, acélipari és építőipari – magyar vállalatok olyan problémákkal szembesültek, mint a logisztikai korlátozások és a növekvő szállítási költségek. Ezeknek a vállalatoknak hamar át kellett alakítaniuk a kereskedelmi partnerkapcsolataikat, valamint új beszállítók után kellett nézniük. Ez a váltás Törökországot és számos más Európán kívüli országot helyezett előtérbe, mint az import életképes helyettesítőit. A Kínával való kereskedelmi relációk is lényegesen megerősödtek, ami jelentősen átformálta a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat.

Az egyik legfontosabb változás az energiaágazatban következett be, ahol az uniós tagállamok, köztük Magyarország is, intézkedéseket hoztak az orosz gáztól való függőségük csökkentése érdekében. Az itt tapasztalt elmozdulás részben rámutat az energiaforrások diverzifikálásának fontosságára, ami az energiabiztonság növelését illeti, továbbá pedig arra, hogy a geopolitikai feszültségekkel kapcsolatos szállítmányozási kockázatokat csökkentése érdekében törekedni kell arra, hogy a cégek ne csak egy beszállítótól függjenek.

A digitális pénzügyi megoldások előnyszerzése a hagyományos banki szolgáltatásokkal szemben

A mai dinamikus és kiszámíthatatlan nemzetközi üzleti környezetben kulcsfontosságúvá vált, hogy a külföldön tevékenykedő magyar kkv-k és középvállalatok is hozzáférjenek a gyors, megfizethető és biztonságos pénzügyi szolgáltatásokhoz. Ez arra késztette a magyar vállalatokat, hogy a hagyományos banki szolgáltatásokat digitális, működőképes pénzügyi megoldásokra cseréljék. A fintech vállalatok növelik a kereskedelmi műveletek rugalmasságát és hatékonyságát azáltal, hogy több pénznemben történő utalásokat, devizaszolgáltatásokat és személyre szabott fedezeti stratégiákat kínálnak.

Az iBanFirst eredménye kiváló példaként szolgál a digitális pénzügyi szolgáltatások iránti érdeklődésre. Ez a fintech cég ugyanis az elmúlt két évben havi szinten csaknem megduplázta a kkv szektoron belül kialakított ügyfélkörét, és jelenleg több mint 600 vállalatot szolgál ki. Az iBanFirst platformja, amelyen több mint 30 devizanemben van lehetőség utalásokat indítani és fogadni, lehetővé tette, hogy a magyar ügyfelek által kezelt nemzetközi utalások összege elérje a 387 millió eurót.

A fedezeti szolgáltatások iránti növekvő kereslet

A fennálló geopolitikai feszültségek felerősítik a devizapiaci árfolyam-ingadozást, ami óvatosabb üzleti magatartásra készteti a nemzetközi kereskedelemben érdekelt magyar vállalatokat. A megnövekedett kockázatoktól való félelem miatt az import-export cégek egyre inkább a devizafedezeti eszközökhöz, különösen a határidős ügyletek felé fordulnak, amelyek a költségek kezelésének és a haszonkulcsuk védelmének alapvető mechanizmusai. Az említett pénzügyi eszközök lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy rögzíthessék a jövőbeni nemzetközi tranzakciók árfolyamát – ezzel védelmet nyújtva az árfolyam-ingadozások kiszámíthatatlansága ellen.

Az iBanFirst által kínált fedezeti ügyletek iránti kereslet 198%-kal nőtt 2023-ban. Ez a megugrás alátámasztja azt a tényt, hogy a magyar vállalatok körében is egyre inkább kezd tudatosulni, hogy mennyire fontos szerepe van a pénzügyi kockázatkezelésnek a működési keretrendszerben. A különböző iparágakban, például a szállítás, a logisztika és a kiskereskedelem területén működő vállalkozások ma már beépítik a fedezeti stratégiákat a kereskedelmi partneri kapcsolataikba – legyen szó az Európai Unióban, Törökországban, az Egyesült Államokban vagy Kínában működő partnerekről. A magyar cégek azzal, hogy előtérbe helyezik a pénzügyi műveletek stabilitását, jobban fel tudnak készülni a devizaingadozások okozta kihívások kezelésére, biztosítva a fenntartható növekedést és a rugalmasságot ebben a hullámzó gazdasági környezetben.

A jüan felemelkedése és a dollár a nemzetközi tranzakciókban való visszaesése

A dollármentesítés folyamata egyre nagyobb lendületet vesz, és megkérdőjelezi az amerikai dollár hosszú ideje fennálló fölényét a nemzetközi kereskedelemben és pénzügyekben, ahol a nemzetközi fizetések 42%-át birtokolja. Ezt a folyamatot az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók felgyorsították, és arra ösztönözték az államokat, különösen a BRICS-konzorcium (Brazília, Oroszország, India, Kína, India és Dél-Afrika) országait, hogy igyekezzenek minimalizálni a dollártól való függőségüket. A felsorolt nemzetek, akik már több mint egy évtizede törekednek arra, hogy csökkentsék a dollárfüggőségüket, egyre inkább a helyi devizát használják a határokon átnyúló tranzakcióikhoz.

A SWIFT adatai szerint 2023 decemberében a kínai jüan a globális fizetéseket tekintve, 4,14%-os részesedéssel továbbra is a negyedik legaktívabb devizának számított. A jüan felértékelődését a Kína és a  kereskedelmi partnerei központi bankjai közötti stratégiai devizaswap-megállapodások idézték elő. Ezekre a globális monetáris változásokra reagálva a magyar vállalatok elkezdték elemezni és kihasználni a jüanban történő utalások előnyeit. Bár a jüan nemzetközivé válása jól látható tendencia, fontos, hogy óvakodjunk azoktól a várakozásoktól, amelyek szerint a jüan a közeljövőben képes lesz letaszítani a dollárt a trónról. Az iBanFirst elemzői szerint évtizedekbe is telhet, mire a jüan fel tudja venni a versenyt a dollárral.

„A változó geopolitikai és gazdasági környezet ellenére a magyar vállalkozások figyelemre méltó rugalmasságról, gyorsaságról és innovációs készségről tettek tanúbizonyságot, valamint ügyesen fordították az utukba kerülő akadályokat növekedési lehetőségekké. Az, hogy a magyar cégek a világ színterét beárnyékoló geopolitikai feszültségek ellenére is hogyan alkalmazkodtak a nehézségekhez,  rávilágít a gazdaság pozitív dinamikájára. Az iBanFirst mindvégig kitartóan támogatja a helyi importtal és exporttal foglalkozó vállalkozásokat a regionális és nemzetközi jelenlétük bővítésére irányuló terveikben. A globális piacokhoz való egyszerűsített hozzáférés biztosításával és a hatékony, határokon átnyúló tranzakciók megkönnyítésével új üzleti lehetőségeket nyitottunk meg a cégek számára, továbbá megerősítettük a gyorsan változó globális környezetben való működésüket”, nyilatkozta Henrik Gergely, az iBanFirst Magyarországért felelős értékesítési igazgatója.

Meredeken romlott a gazdasági hangulat

Meredeken romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban az előző havihoz képest - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) szerdán közzétett felméréséből.
2026. 04. 29. 13:30
Megosztás:

Michael Saylor merész Bitcoin árfolyam jóslata

Michael Saylor ismét nagyot mondott a Bitcoin jövőjéről: a Strategy alapítója szerint a BTC hosszú távon akár 10 millió dolláros árfolyamot is elérhet. A Bitcoin 2026 konferencián elhangzott előadásában Saylor nemcsak az árfolyamcélról beszélt, hanem arról is, hogyan alakíthatja át a Bitcoin a globális hitelpiacot, a digitális bankolást és a befektetési termékek világát.
2026. 04. 29. 13:00
Megosztás:

Egyre kitartóbbak a nyugdíjpénztári tagok

Sokéves mélypontra esett tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárakból kilépő tagok száma, miközben az új belépőké több mint egyötödével emelkedett – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A pénztári portfóliók hozama közben vastagon meghaladta az inflációt, és új csúcsra emelkedett a pénztártagok befizetéseinek összege is.
2026. 04. 29. 12:30
Megosztás:

Mi működik ma valójában a hűségprogramokban?

A digitálisan affinis vásárlók átlagosan 6 hűségprogramnak a tagjai, mégis csupán alig több mint harmaduk használja ki aktívan az ezekben rejlő előnyöket. A PwC Magyarország most megjelent Fogyasztói Hűség Körképe szerint a hazai piac közepesen lojális 51%-os lojalitási index-szel: az alulaktivált és még belépés előtt álló fogyasztók megszólításában ezért jelentős potenciál rejlik.
2026. 04. 29. 12:00
Megosztás:

Már a finanszírozás a döntő a lakáspiacon

Izgalmas kép rajzolódik ki, ha megvizsgáljuk a 2025 év végi lakáspiaci helyzetet. Miközben az árak még mindig látványosan emelkednek éves viszonylatban, a kereslet leszakadni látszik ettől a trendtől: úgy tűnik, egyre meghatározóbbak a finanszírozási feltételek.
2026. 04. 29. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Vegyes elmozdulásokat hozott a ma reggeli kereskedés a mértékadó ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken az olajpiac és a technológiai szektorral kapcsolatos aggodalmak közepette. A japán piacok ma ünnepnap miatt zárva tartottak.
2026. 04. 29. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci hozamok; nem változtatott tegnap az alapkamaton az MNB; erősödött a forint

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok és erősödött a dollár az újabb kedvezőtlen olajpiaci hírek után. Az amerikai kötvényhozamok kissé - a tíz éves 1 bázisponttal, 4,35%-ig - emelkedtek. Az európaiak nagyobb mértékben kerültek feljebb, a tíz éves német hozam 4 bázisponttal, 3,07%-ig. A dollár kissé erősödött az euróval szemben, 1,17-nél jár az EURUSD.
2026. 04. 29. 10:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a Wall Street-i indexek; rosszul teljesített a technológiai szektor; emelkedett a nyersolaj jegyzése

Az Egyesült Államok visszautasította Irán legutóbbi javaslatát a közel-keleti békére, mivel az elhalasztaná a nukleáris kérdésről való tárgyalásokat. A döntés növelte a tartósan magasan ragadó infláció és a romló növekedési kilátások miatti aggodalmat, ugyanakkor sajtóértesülések szerint a pakisztáni közvetítők arra számítanak, hogy a következő napokban új javaslat érkezhet Irántól.
2026. 04. 29. 09:30
Megosztás:

Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX

Borús volt a hangulat kedden az európai részvénypiacokon, amikor a vegyes vállalati gyorsjelentések, a közel-keleti konfliktus lezárására vonatkozó tárgyalások zátonyra futása és a hét hátralevő részében esedékes kamatdöntő ülések előtti óvatosság is rontotta a befektetői kedvet.
2026. 04. 29. 09:00
Megosztás:

A szenior vállalkozók fontos kiaknázatlan gazdasági potenciált jelentenek

Az ezüstgazdaság vállalkozói, vagyis a 50 év felettiek több évtizedes tapasztalata és kapcsolatrendszere olyan, gyakran alulértékelt növekedési és versenyképességi tartalékot képez, amelyet érdemes célzott intézkedésekkel jobban kiaknázni – erre jutott egy friss tanulmány a Budapesti Corvinus Egyetem bevonásával.
2026. 04. 29. 08:30
Megosztás:

QR-kódok válthatják fel a hagyományos vonalkódokat

A vásárlói igények változása nyomán új korszak kezdődhet a termékazonosításban: a hagyományos vonalkódokat fokozatosan felválthatják a QR-kódok és a GS1 Digital Link megoldásai.
2026. 04. 29. 08:00
Megosztás:

Az elemzői várakozásnak megfelelt a monetáris tanács kamattartó döntése

Megfelelt az elemzők várakozásainak a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi döntése, amellyel változatlanul 6,25 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot és nem változtatott a kamatfolyosó két szélén sem.
2026. 04. 29. 07:30
Megosztás:

Az első negyedévben 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor

2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás - közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az EP

Jóváhagyta a fejlődő országokat támogató kereskedelmi kedvezményrendszer megújítását az Európai Parlament kedden.
2026. 04. 29. 06:30
Megosztás:

Elérhetővé vált Magyarországon egy otthon alkalmazható SMA-terápia

Elérhetővé vált a gerincvelői izomsorvadással (SMA) élők számára egy otthon alkalmazható terápia, a riszdiplam hatóanyagú készítmény egyedi méltányossági eljárásban igényelhető - tájékoztatta az SMA Egyesület kedden az MTI-t.
2026. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Gazdaság AI-korszak ide vagy oda: az üzlet még mindig ember és ember között köttetik

Vállalkozást építeni ma nemcsak stratégiai, hanem mentális kérdés is – erről beszélt Várdy Zoltán az Igényes Férfi Podcast adásában. A nemzetközi médiapiacon és vállalatvezetésben szerzett tapasztalataira építve bemutatta, miért nem helyettesítheti az AI az emberi kapcsolatokat az értékesítésben, és hogyan válhat a magyar üzleti környezet tudatosabbá és növekedésre készebbé.
2026. 04. 29. 05:30
Megosztás:

Csak használt autóra telik, de azzal családtagként bánnak a magyarok

Szinte családtagként kezelik az autójukat a magyarok, akik leginkább használt modelleket vásárolnak – mutat rá a Cofidis és az NRC friss reprezentatív Hitel Monitor kutatása. A kiválasztásnál az ár után a megbízhatóság és a fogyasztás a legfontosabb szempont, az önerő mellett hitellel és lízinggel szerzik be a kiszemelt típust. A hazai autósok fele kevesebbet használja a gépjárművét a benzinárrobbanás hatására, és a válaszadók attól tartanak, hogy az iráni konfliktus következtében tovább emelkedik az üzemanyag ára.
2026. 04. 29. 05:00
Megosztás:

Az érettségi vizsgák új kihívásokat ígérnek

Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
2026. 04. 29. 04:30
Megosztás:

Ezért kezdeményez találkozót Magyar Péter az ukrán elnökkel

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. 04. 29. 04:00
Megosztás:

Tartotta a kamatot a jegybank áprilisban

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén szinten tartotta az irányadó kamatokat. A jegybanki alapkamat így továbbra is 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle maradt 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 04. 29. 03:30
Megosztás: