A körforgásos gazdaság jegyében bővíti gyártókapacitását a Szentkirályi Magyarország: átadták a vállalatcsoport egyik legmodernebb gyáregységét

Jelentősen bővíti gyártókapacitását az idén 30 éves Szentkirályi, annak az új üzemcsarnoknak köszönhetően, amelyet ma adott át Alessandro Pasquale és Balogh Levente a kormány képviselőivel közösen. A fenntarthatósági célok, a körforgásos gazdaság megvalósítása jegyében felépült gyáregységben kapott helyett az új, ultramodern gyártósor. A 2,8 milliárd forintos beruházás révén nemcsak az ásványvíz-palackozás kapacitása nő, hanem lehetővé válik a Pepsi termékek palackozásának a közeljövőben tervezett visszahozatala is Magyarországra.

A körforgásos gazdaság jegyében bővíti gyártókapacitását a Szentkirályi Magyarország: átadták a vállalatcsoport egyik legmodernebb gyáregységét

Meghatározó mérföldkőhöz ért az idén 30 éves Szentkirályi 2022-ben indított, ötéves fejlesztési programja, amelynek egyik kiemelt célja a körforgásos gazdaságra történő átállás. A beruházás első ütemében a vállalat szentkirályi telephelyén megépült gyártócsarnokban kapott helyet az új, nagy teljesítményű PET-palackozó gyártósor. A beruházásnak köszönhetően a cégcsoport legmodernebb gyártóbázisa jön létre Magyarországon. Az itt telepített palackozó technológia készen áll a 2024-ben bevezetésre kerülő betétdíjas rendszerből visszaforgatott PET alapanyag befogadására, ezzel támogatva az iparág körforgásos működését.

A 2,8 milliárd forintos összértékű beruházás gazdaságélénkítő hatása mellett új munkahelyeket is teremt a térségben élők számára. Emellett a bővítés hosszú távra biztosítja a társaság ásványvíz palackozó kapacitásigényeit és lehetővé teszi a Pepsi termékek palackozásának fokozatos visszahozatalát Magyarországra. Jelenleg ezek nagyobb távolságról érkező import termékek, így az egy-két éven belül induló helyi Pepsi-gyártás lehetővé teszi majd a környezeti lábnyom további csökkentését is.

A minőségi termékek elkötelezett gyártójaként, a Szentkirályi 2003 óta folyamatosan fejleszti és bővíti gyártókapacitását. A 2005-ös és 2007-es években új PET-palackozó gépsorokat üzemeltek be és 2010-ben új raktárbázis épült fel. 2012-ben egy nagy kapacitású előforma-gépet állítottak munkába, majd a vízkezelő technológia is megújult. A vállalat legutóbbi, a Pasquale családdal közös beruházása nyomán 2018-ban a jelenlegihez hasonlóan új üzemcsarnok épült, amelyben modern gyártósort és egyéb kiszolgáló berendezéseket helyeztek üzembe.

A mai, ünnepélyes átadón Alessandro Pasquale, a Szentkirályi Magyarország társ-tulajdonosa elmondta: „Büszkeséggel tölt el azt látni, hogy a Balogh Levente barátommal 2015-ben indult együttműködésünknek köszönhetően, a Szentkirályi Magyarország nemcsak tartja piacvezető pozícióját, de innovációs programjának köszönhetően a fenntarthatósági szempontokat is az üzleti működésének középpontjába helyezte.”

Balogh Levente, a Szentkirályi Magyarország elnöke és társtulajdonosa ehhez hozzáfűzte: „Nem is lehetne szebben ünnepelni a Szentkirályi ásványvíz 30. születésnapját, mint egy új beruházás átadásával. Örömmel látom, hogy vállalatunk termékei iránt folyamatosan nő a kereslet, és a most átadott új gyártósornak köszönhetően hosszútávon is biztosított lesz az igények kielégítése. Eddig elért sikereinkből erőt merítve további bővítéseket készítünk elő, hogy megerősítsük a Szentkirályit stratégiailag is fontos nemzeti vállalatként.”

A Magyar Kormány részéről az ünnepségen részt vett Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese, aki elmondta: „A víz egyre inkább a legalapvetőbb természeti erőforrásnak tekinthető, amelyért fokozódó küzdelem várható a következő években, évtizedekben. A víznek az a formája, amely fenntartható módon újrateremthető fogyasztásra, egy olyan kincs, amit meg kell becsülni. Ennek a megbecsülésnek a jegyében adta a kormány azt a támogatást jelen beruházáshoz is, ahogyan a korábbiakhoz, és fogja a jövőben is a Szentkirályinak ezeket a támogatásokat adni.”

Szeberényi Gyula Tamás, a térség országgyűlési képviselője köszöntő beszédében kiemelte: „Szentkirályon, Magyarország legjobb ásványvizének hazájában átadott kapacitásbővítő beruházásunk megerősíti hazánk egyik legfontosabb iparágát, az élelmiszergyártást. Térségünk és az egész ország gazdasági stabilitása szempontjából történelmi ez a pillanat, a szentkirályi beruházás tovább erősíti a családok biztonságát.”

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás:

SHIB robbanás: 10 000 új tárca érkezett, miközben a Shibarium pörög

Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
2026. 04. 24. 15:00
Megosztás: