A külföldi munkaerő behozatala segítheti a munkaerőhiánnyal küzdő iparágak újbóli fellendülését

Magyarországon évről-évre növekszik az üres álláshelyek száma, ami bizonyos szektorokban már a 2020-as járványhelyzet idején is kritikus szintet ütött meg. Hazánkban a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, az elektronikai ipar és az építőipar évek óta küzd munkaerőhiánnyal, amit a pandémia miatt leállásra kényszerült iparágak, mint a turizmus és vendéglátás újbóli fellendülése is tetéz. A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarországon az üres álláshelyek száma 2022 első negyedévében 86.881 volt, és csak a feldolgozóiparból 22.426 munkavállaló hiányzott. Ezek a számok pedig a következő negyedévekre még inkább növekedni látszanak.

A külföldi munkaerő behozatala segítheti a munkaerőhiánnyal küzdő iparágak újbóli fellendülését

„A partnereink elsőkörben belföldön keresnek munkaerőt, ahová lehet, magyarokat vesznek fel. De ez nem mindig lehetséges, és egyre több a betöltetlen állás. A Magyarországon működő cégek azért nyitottak a külföldi munkavállalók alkalmazására, mert a magyarok a hiányszakmákban vagy elfogytak, vagy nem jelentkeznek az adott állásra. A sok betöltetlen munkahely hosszútávon nem az ország érdeke, hiszen, ha a nemzetgazdaság teljesítménye szempontjából is fontos termelő cégek nem tudják teljesíteni a vállalásaikat a munkaerő hiánya miatt, akár tovább is költöztethetik telephelyeiket olyan országba, ahol nagyobb számban állnak rendelkezésre a dolgozók. Így pedig több tízezer magyar munkavállaló munkahelye is megszűnne.” – fogalmazta meg Mihályi Magdolna a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.

Szinte lehetetlen szabad magyar munkavállalót találni a betanított munkára

Hazánkban folyamatosan zajlanak a külföldi beruházások, ami jelenleg az ország gazdaságának egyik fontos alappillére. Ahhoz azonban, hogy a külföldi vállalatok itt maradjanak és további beruházások jöjjenek, nem elég az alapanyagot és termelőeszközöket biztosítani, munkavállalókra is szükség van. A szakértő szerint a munkára alkalmas magyar állampolgárok állománya gyakorlatilag kimerült, betanított munkára pedig szinte lehetetlen szabad hazai munkavállalót találni, pedig hatalmas lenne rá az igény.

„A magyar társadalom is az elöregedéssel küzd, a fiatalok pedig ma már inkább főiskolára, egyetemre mennek, ezért folyamatos a hiány a szakképzett, fizikai munkavállalókból. A nyugati társadalmakban ez egy abszolút természetes jelenség, a gazdaságot viszont így is fenn kell tartani. Míg 10-20 éve a magyar emberek mentek ki külföldre gyári munkát végezni, most hozzánk jönnek a külföldi munkavállalók. Úgy gondolom ez egy olyan folyamat, ami mindenképpen a hazai gazdaság fejlődését bizonyítja.” – fejtette ki Mihályi Magdolna.

Egyre fontosabb a külföldi toborzás

Magyarországra a szomszédos országokból eddig is szép számban érkeztek munkavállalók, a jelenleg fennálló háborús helyzet miatt azonban a HR szolgáltató cégeknek újra kellett gondolniuk a toborzás korábbi gyakorlatát, és más országokból kell pótolniuk a kieső ukrán munkaerőt. A kormány egy 2021-es törvénymódosítása értelmében jelenleg 9 ország munkavállalói érkezhetnek könnyített eljárással Magyarországra a minősített munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül.  A hiányszakmákban keletkező űrt tehát vietnámi, mongol, fülöp-szigeteki, montenegrói, fehér-oroszországi, indonéz, kazah, észak-macedón, és bosznia-hercegovinai munkavállalókkal tölthetik be a hazánkban működő vállalatok.

„A toborzás nem csak a munkavállalók beutaztatásáról szól. A folyamat komoly eljárások sorozata, amiket állandó ellenőrzés kísér, a tartózkodási engedélyek beszerzése, a beutaztatás után pedig a munkavállalók elszállásolása, beillesztésük segítése az új munkakörnyezetbe, és az ittlétük során történő folyamatos audit is a munkaerő-kölcsönző cég feladata. Akik meghozzák azt az áldozatot, hogy egy jobb munkáért családjukat hátrahagyva évekre eljöjjenek hazájukból, azoknak személyes érdekük, hogy a munkájukat a lehető legjobban végezzék és hogy beilleszkedjenek a befogadó ország társadalmába.” – árulta el Mihályi Magdolna a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője.

A szigorú jogi keretek között zajló toborzás szoríthatja ki a hazánkban feketén dolgoztatott külföldi munkaerőt

A HR szolgáltatón keresztül kölcsönzött külföldi munkaerőt sajnos tévesen még ma is sokszor összekeverik az illegálisan érkezett, feketén dolgoztatott emberekkel, pedig a minősített munkaerő-kölcsönző cégek éppen ezt a gyakorlatot hivatottak kiküszöbölni. A külföldi munkavállalók rendkívül szigorú ellenőrzésen mennek keresztül, mielőtt hazánkba érkeznek. Kiutazási engedéllyel és erkölcsi bizonyítvánnyal is rendelkezniük kell ahhoz, hogy a saját országukon kívül vállaljanak munkát. Ezen kívül a foglalkoztatókat is szigorúan felügyelik nemzetközi és állami szervezetek egyaránt, és nagyon fontos, hogy kizárólag a minősített munkaerő-kölcsönző cégek hozhatnak kölcsönzés céljából munkavállalókat Magyarországra.

Tévhit, hogy a külföldi munkaerő alacsonyabb bérért dolgozik

A hazánkban működő foglalkoztatóknál nem a nemzetiségi hovatartozás szabja meg, hogy ki milyen bért kap. A fizetést a Munka Törvénykönyve megfelelően meghatározott ekvivalencia szabályai szerint és az adott kölcsönvevőnél/munkáltatónál éppen érvényben lévő bértábla alapján, a munkakörhöz kötötten kapják a bérüket a munkavállalók.

A magyar dolgozók is profitálnak a külföldi munkaerő hozzáadott értékéből

Ahhoz, hogy egy vállalat külföldi munkaerőt alkalmazhasson, fejlett irányelvekkel, transzparens működéssel és tiszta jogi háttérrel kell rendelkeznie. Emellett kell, hogy legyen egy kidolgozott stratégiája a külföldi kollégák fogadására és integrálására, aminek feltétele egy szakképzet HR csapat. Ezek pedig mind olyan dolgok a cégeknél, amiből a magyar munkavállalók is profitálnak, hisz egy jól termelő, dinamikusan fejlődő vállalat a biztos megélhetés mellett extra juttatásokat és olyan hozzáadott értéket tud nyújtani, ami az anyagiakon túl az ott dolgozók lelki, mentális és fizikai jólétét is eredményezi.

„Az általunk toborzott filippínó munkaerő elsődleges hozzáadott értéke, hogy ahol őket is alkalmazzák, ott növekszik a cég teljesítménye, prosperálhat a vállalat tovább, hisz tudja teljesíteni a rendelési állományát. Így mindenkinek megmarad a munkahelye – a magyaroknak és a külföldieknek is. Emellett, ha nő a nemzetközi dolgozók száma, az adott vállalatnál dolgozó emberek nyelvtudása is fejlődik, és a filippínók esetében ez különösen igaz, hiszen velük angolul lehet kommunikálni.” – érvelt Mihályi Magdolna a Jobtain HR szolgáltató ügyvezetője a külföldi munkaerő mellett.


Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás: