A Kúria szerint nem jogsértő az érvénytelen szavazásra buzdítás

A Kúria szerint nem jogsértő, hogy civil szervezetek a népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdítottak, ezért a bíróság megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezzel ellentétes tartalmú határozatát. A bíróság szerint a civil szervezetek kampányukkal a véleménynyilvánításhoz fűződő alapjogukat gyakorolták.

A Kúria szerint nem jogsértő az érvénytelen szavazásra buzdítás

Az NVB a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen szavazásra buzdító civil szervezetekkel szembeni kifogások elbírálásakor arra jutott, hogy a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, "mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot". A testület szerint az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.

Ezek alapján megállapította az NVB, hogy az Amnesty International Magyarország (AI), az Artemisszió Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület, a Patent Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület, az Ökotárs Alapítvány, a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft., a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transvanilla Transznemű Egyesület megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson.
    Az NVB a jogsértőket egyenként 176 400 forint bírság megfizetésére kötelezte. Az NVB az Amnesty International Magyarországot és a Háttér Társaságot ugyanezért - más kifogások elbírálásakor - további három-hárommillió forint bírság megfizetésére kötelezte.
    A Kúria szerdán a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét érdemi vizsgálat nélkül elutasította, mert a kérelmező szervezet nem adott elő érdemi érvelést, miért volt jogsértő az NVB határozata.
    A bíróság ugyanakkor pénteken érdemben bírálta el az Amnesty International Magyarország, valamint a 15 civil szervezet felülvizsgálati kérelmeit, megváltoztatta az NVB marasztaló határozatait és a kifogásokat elutasította.

A Kúria a két, pénteken közzétett határozatában - az egyiket az AI nyújtotta be a hárommillió forintos bírság miatt, a másikat a 15 civil szervezet közösen - arra jutott, a civil szervezetek a kampányban a véleménynyilvánításhoz fűződő jogukat gyakorolták.

A 15 civil szervezet jogorvoslatát elbíráló határozatában a Kúria azt írta, a népszavazáson való részvétel a választópolgárok számára nem kötelezettség, hanem alapjog, amellyel a választópolgár élhet úgy, hogy a népszavazáson nem vesz részt, részt vesz és szavaz érvényes vagy érvénytelen szavazat leadásával.

"Érvénytelen szavazat leadása nem valósít meg jogsértést, kifejezi a választópolgár azon akaratát, hogy a feltett kérdésekkel kapcsolatban ily módon az érdemi döntéstől tartózkodik" - írta a bíróság. Hozzátették: a civil szervezetek véleménynyilvánítása a kampányban, illetve a választópolgárok befolyásolása "nem alkalmas a népszavazás mint alkotmányos érték Alaptörvény szerinti lényeges tartalmának vagy a választópolgárok szavazási autonómiájának csorbítására, mert a választópolgároknak törvényes lehetősége van a tartózkodással vagy érvénytelen szavazattal történő módon a népszavazási joguk gyakorlására".

A Kúria úgy vélte: bár az érvénytelen szavazásra való felhívás ellentétes lehetne a népszavazás jogintézményének alkotmányos céljával, de a szólásszabadság, a közügyeket érintő véleménynyilvánítás - a kormány által kezdeményezett népszavazás kapcsán is - különös védelmet érdemel, korlátozása csak alkotmányos, törvényes okból lehetséges. A bíróság leszögezte: nincs olyan jogszabályhely, amely az érvénytelen szavazat kampányüzenetét tiltaná.

Az Amnesty International felülvizsgálati kérelmének elbírálásakor pedig a Kúria azt írta: a civil szervezet kampánytevékenysége közéleti témát érintő véleménynyilvánítás volt, a szólásszabadság pedig különös védelmet élvez a kampányban.

A bíróság szerint a civil szervezet nem visszaélésszerűen, hanem - alkotmányos jogával élve - közéleti véleménye kifejezéseként buzdította közösségi honlapja látogatóit érvénytelen szavazat leadására, így nem sértette meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás népszavazási eljárási alapelvet.

A Kúria ezért az NVB határozatait megváltoztatta és a kifogásokat elutasította; a bíróság határozatai jogerősek.

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás: